Szervusztok Kedveseim! Hol is kezdjem?
Egy összetört szívről nehéz ilyen fórumon írni, viszont most nem akarok abba a hibába esni, amibe yorki félévem alatt, hogy emiatt egyáltalán nem is írok. Őróla viszont mégsem szeretnék részletesebben mesélni, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy tudtok őkelme összetörtségéről és megértően hallgattok.
Múlt hétvégén rengeteget dolgoztam, mert beköszöntött a nyár, ilyenkor 4szer annyi a vendég, mert ki lehet ülni... no meg jó pár pincér beteg volt avagy nyaralt, úgyhogy jó sok rohangászás történt fel és alá. Édesanyámmal való szellemes sms-váltásban tisztáztuk, hogy Pesten ősz volt és ékezetekkel "fut", itt pedig nyár és én ékezetek nélkül teszem ugyanezt.
Kiderült, hogy Sara, a főnökasszony elmegy egy hónap múlva az étteremből, majd tegnap bejelentették, hogy Rachel, az alfőnök is. Van egy új menedzser, Alex nevű mísz leányzó, aki amellett, hogy ellenszenves, sajnos még utál is engem... Dehát új éra kezdődik, minimum 2 új főnök jön majd Alexen kívül, úgyhogy nincs mit tenni: meg kell várni, hogy milyenek lesznek. Lehet, hogy szuper változások jönnek, de az is, hogy rosszabb lesz; akkor nem is biztos, hogy maradni akarok ebben az étteremben. Az egyik pasi már megjött és ő nagyon rokonszenves eddig, meg végre férfi és roppant magas szép szál legény:))) ez a női uralom már kicsit kezdett sok lenni.
Amúgy fura, hogy eleinte mennyire gyűlöltem Sarat, most meg sajnálom, hogy elmegy... Nagyon összehaverkodtunk már karácsonykor, és azóta még kedvesebb. Bár tegnap azért alaposan rám rivallt, amikor egy felnőttnek próbáltam suttyonban rendelni gyerekadag csokitortát 50 pennyért (felnőtteknek 4.50 rénes aranyfont, bár sokkal nagyobb is).
Na az étteremről még annyit, hogy örülök, hogy megmondtam Saranak, amikor egy szakácsfiú, Josh, akivel mindenkinek mindig baja van, végre egyszer hihetetlenül jól dolgozott és egyedül kézben tartott mindent - rájöttem, hogy milyen fontos a jó dolgokat is visszajelezni, nem csak a negatívumokat. Teljesen megtáltosodott ez a srác! Persze szerelmes, egyébként:)
Remekül alakul a szobám - Aniele, a lakótársam egy angyal, rengeteget segített. Az indiai türkizkék falvédő felkerült a falra, van már nagy tükör is, fotel... vettem még rengeteg kis indiai ezt-meg-azt, csüngő csacsikat és madárkákat, meg kendők is vannak a falon/plafonon, szóval nagyon izgi. De nem csak az a jó Anieleben, hogy kalapál és fúr-farag, hanem nagyon együtt érző barátnő is, és irtó helyes. Sosem volt még reunion szigeti barátnőm:)
A hét eseménye ezen kívül, hogy voltam 3 napig Yorkban, konzultálni egyet a témavezetővel, meg meglátogatni az ottani barátokat. Szakdoli ügyben tetszettek a néninek az ötleteim, de rengeteg munka lesz még vele, sokat kell olvasni hozzá, az elején tartok még. Visszakaptam az áprilisban beadott esszéimet is, és hála az égnek nem lettek rosszak, egészen rendben vannak.
Nagyon fura volt hogy ODA megyek látogatni INNEN, amikor egész évben Yorkból mászkáltam Bristolba... annyira összezavarodtam, hogy mi a túró van!:) De így jó York is, hogy csak nyaralni megyek kvázi, meg nagyon élveztem az ottani barátokkal, Hollyval Vickivel és Andyvel való találkozást, "catch up-olást". Másfél hét múlva megyek is megint, témavezető részéről diktatúra van - addigra írnom is kell egy fejezetet!!! Így, hogy nem kell ott lakni, tényleg kellemes kis helyecske York, de nagyon örülök, hogy elköltöztem, megint meggyőzött ez a látogatás a döntésem helyességéről.
Mára azt hiszem, ennyi - folyt köv!
2009. június 7., vasárnap
2009. május 24., vasárnap
amelyben jött mystery diner
Akik szorgalmasan olvasták régen a blogot, emlékezhetnek, hogy a Las Iguanasban van egy ún. "mystery diner" (rejtélyes evő??:)) rendszer, vagyis minden hónapban jönnek "beépített" vendégek tesztelni a kiszolgálást és a színvonalat, és sokoldalas kérdőíveket küldenek vissza a vezetőségnek a tapasztalataikról. Nos kiderült, hogy szerdán, 5 hónap után az első estémen, sikerült kifognom életem első mystery dinerét - ráadásul őrült rohanás volt, senki nem figyelt apróságokra, nagyon kevés személyzet volt és sok vendég aznap. De azt mondja Sara, hogy tök jól sikerült és megdícsért - el is dicsekedett a felettesének, hogy milyen hatékony a tréning, ha félév után visszacsöppenve is ilyen jól tudok mindent:)
2009. május 22., péntek
amelyben 24 és 3/4 évesen szörnyen öregnek érzi magát
Hát nem mondanám, hogy el vagyok ájulva a visszajelzések mennyiségétől:) Ej-ej, miért nem írtok? Sebaj, azért folytatom a mesét.
A landlordom nagyon kedves és segítőkész - a hétvége a színek jegyében telt. Szombaton elvitt kocsival a festékboltba, hogy színt válasszak a szobám falára - sikerült rávennem, hogy chillivörös legyen és ne téglaszínű, most nagyon jól néz ki, főleg a piros elefántos indiai textillel a földön. Vasárnap visszatért, hogy a krémszínű falak hibáit kijavítsa magnólia színnel - az utóbbiból a sötétkék alsőneműim is kaptak egy kis festéket:)
Aztán rengeteget takarítottam - az előttem itt lakó angol leányzó szerintem éveken át nem tett ilyesmit. Nos, tudjátok, hogy mondjuk ha "rendetlen" és "rendes" kategóriába kéne sorolni az emberiséget, én bizony az előbbibe kerülnék, de most még én is komoly sokkot kaptam. Mindenesetre több napos munkám után már egész jól néz ki a szoba: kipucoltam a nemműködő kandallómat, mint Kisherceg a vulkánjait, és addig mostam az ablakot, amíg ki nem láttam rajta!:) Érdemes volt, mert kiderült, hogy látszik a szobámból a kedvenc hidam, Suspension Bridge. Az indiai istenséget ábrázoló matricának azonban csak a fele jött le az ablakról, kicsit úgy érzem magam, mint mikor Adrian Mole feketére festi a szobáját, de a nemtom-milyen manóknak átlátszik a sapkája:)
Ezek után újraolvastam a két regényt, amiről a szakdolimat fogom írni, és megállapítottam, hogy milyen szerencsésen választottam. A dolgozat megírásának gondolatától még most is irtózom, de legalább két olyan szöveggel kell foglalkozni, amik annyira csodálatosan gyönyörűek és izgalmasak, hogy az hihetetlen. A Winterson regény nincs lefordítva magyarra?? Sexing the cherry. Szerezzétek meg és olvassa, aki tudja, na meg az Éjfél gyermekeit is.
Izgi hír még a tanulmányok kapcsán, hogy júniusban jön Yorkba az az indiai-londoni professzorasszony, akinek a szakirodalmából írtam az indiás esszémet Yorkban, rá kiváncsi vagyok.
Eddig nagyon elegem volt az egyetem-világból és vártam az étterem-világot: most valahogy azt érzem, hogy mindkettőben kicsit kívülálló vagyok, valami középen fekvő szigetet keresgélek. Szerda este dolgoztam először újra a Las Iguanasban, iszonyatosan sokan voltak a vendégek és kevesen a személyzet, ugyanis ez volt az első napsütéses nap. Jó nagy őrület volt, eszeveszett rohangálás:) Ami nem is lenne baj... Inkább az, hogy utána elmentem bulizni az emberekkel, Felipe-nek a brazil kollégámnak volt a búcsúestje. De csomó emberről az a benyomásom támadt hirtelen, hogy olyan felszínesek, és teljesen értelmetlen az egész bulizás-centrikus élet: hirtelen öregnek, bölcsnek és kiábrándultnak éreztem magam... Yorkban viszont túl komoly, tanulós és életidegen volt valahogy a legtöbb ismerős. Szóval valami arany középút kéne. Kicsit mindenhol idegennek érzem magam. Mármint még azon felül is, hogy egy idegen országban élek. Na de semmi elkeseredés, egyre közelebb kerülök az elvarázsolt kastélyban való bolyongásom során, hogy rájöjjek: mit keresek. Ugyanis addig nem lehet megtalálni, amíg nem tudom, mi az... Hú de bölcs lettem, ugye?:)
Watershed mozit változatlanul imádom, kedd este Ania lengyel barátnőmmel láttam Cheri c. Michelle Pfeiffer filmet, felettébb szórakoztató. Ma meg Mansoorral, a pakisztáni fiúval megyek megnézni valami őrült zseni íróról szóló akármit:)
Az a fő kérdés, hogy sikerül-e majd kialakítani a munka és a szakdolgozás közötti egyensúlyt, úgy, hogy szabadidőm is maradjon - na meg az életemben is a normális arányt az elszállt művészizék és az élet gyakorlati aspektusai között... Reménykedjünk, hogy jól alakul!
A landlordom nagyon kedves és segítőkész - a hétvége a színek jegyében telt. Szombaton elvitt kocsival a festékboltba, hogy színt válasszak a szobám falára - sikerült rávennem, hogy chillivörös legyen és ne téglaszínű, most nagyon jól néz ki, főleg a piros elefántos indiai textillel a földön. Vasárnap visszatért, hogy a krémszínű falak hibáit kijavítsa magnólia színnel - az utóbbiból a sötétkék alsőneműim is kaptak egy kis festéket:)
Aztán rengeteget takarítottam - az előttem itt lakó angol leányzó szerintem éveken át nem tett ilyesmit. Nos, tudjátok, hogy mondjuk ha "rendetlen" és "rendes" kategóriába kéne sorolni az emberiséget, én bizony az előbbibe kerülnék, de most még én is komoly sokkot kaptam. Mindenesetre több napos munkám után már egész jól néz ki a szoba: kipucoltam a nemműködő kandallómat, mint Kisherceg a vulkánjait, és addig mostam az ablakot, amíg ki nem láttam rajta!:) Érdemes volt, mert kiderült, hogy látszik a szobámból a kedvenc hidam, Suspension Bridge. Az indiai istenséget ábrázoló matricának azonban csak a fele jött le az ablakról, kicsit úgy érzem magam, mint mikor Adrian Mole feketére festi a szobáját, de a nemtom-milyen manóknak átlátszik a sapkája:)
Ezek után újraolvastam a két regényt, amiről a szakdolimat fogom írni, és megállapítottam, hogy milyen szerencsésen választottam. A dolgozat megírásának gondolatától még most is irtózom, de legalább két olyan szöveggel kell foglalkozni, amik annyira csodálatosan gyönyörűek és izgalmasak, hogy az hihetetlen. A Winterson regény nincs lefordítva magyarra?? Sexing the cherry. Szerezzétek meg és olvassa, aki tudja, na meg az Éjfél gyermekeit is.
Izgi hír még a tanulmányok kapcsán, hogy júniusban jön Yorkba az az indiai-londoni professzorasszony, akinek a szakirodalmából írtam az indiás esszémet Yorkban, rá kiváncsi vagyok.
Eddig nagyon elegem volt az egyetem-világból és vártam az étterem-világot: most valahogy azt érzem, hogy mindkettőben kicsit kívülálló vagyok, valami középen fekvő szigetet keresgélek. Szerda este dolgoztam először újra a Las Iguanasban, iszonyatosan sokan voltak a vendégek és kevesen a személyzet, ugyanis ez volt az első napsütéses nap. Jó nagy őrület volt, eszeveszett rohangálás:) Ami nem is lenne baj... Inkább az, hogy utána elmentem bulizni az emberekkel, Felipe-nek a brazil kollégámnak volt a búcsúestje. De csomó emberről az a benyomásom támadt hirtelen, hogy olyan felszínesek, és teljesen értelmetlen az egész bulizás-centrikus élet: hirtelen öregnek, bölcsnek és kiábrándultnak éreztem magam... Yorkban viszont túl komoly, tanulós és életidegen volt valahogy a legtöbb ismerős. Szóval valami arany középút kéne. Kicsit mindenhol idegennek érzem magam. Mármint még azon felül is, hogy egy idegen országban élek. Na de semmi elkeseredés, egyre közelebb kerülök az elvarázsolt kastélyban való bolyongásom során, hogy rájöjjek: mit keresek. Ugyanis addig nem lehet megtalálni, amíg nem tudom, mi az... Hú de bölcs lettem, ugye?:)
Watershed mozit változatlanul imádom, kedd este Ania lengyel barátnőmmel láttam Cheri c. Michelle Pfeiffer filmet, felettébb szórakoztató. Ma meg Mansoorral, a pakisztáni fiúval megyek megnézni valami őrült zseni íróról szóló akármit:)
Az a fő kérdés, hogy sikerül-e majd kialakítani a munka és a szakdolgozás közötti egyensúlyt, úgy, hogy szabadidőm is maradjon - na meg az életemben is a normális arányt az elszállt művészizék és az élet gyakorlati aspektusai között... Reménykedjünk, hogy jól alakul!
2009. május 16., szombat
amelyben beköltözik a tengerészkapitány házába
Hát, szervusztok gyerekek, kezdjünk hozzá megint.
Elég stílusos, hogy a legutolsó bejegyzés a "nem tud elszakadni bristoltól" címet viselte: ugyanis olyannyira nem tudtam elszakadni, hogy ezen a héten vissza is költöztem, és oda meg vissza vagyok a boldogságtól. Igen, november óta meggyőzőstem róla, hogy itthon érzem magam ebben a városban, ahogyan Yorkban - hiába töltöttem el ott is 7 hónapot - sosem éreztem.
Nem fogom elmesélni, hogy mi minden történt, amióta nem írtam, de nem is veszítetek sokat, mert lényegében (röviden és tömören) semmi:)
Yorkban unatkoztam, rengeteget olvastam, hullott a hó és micimackó fázott, meg szomorkodott sokat. Azt hiszem, ezzel eleget mondtam. Bristoli, edinburgh-i, lisszaboni és pesti útjai több izgalmat nyújtottak, ezek voltak az elmúlt félév napsütéses órái a sötét felhők között.
Írni részben emiatt sem volt kedvem, meg más miatt sem. Azonban annyian reklamáltátok már a bloghiányt, olyan emberek is, akiket jó, ha 2 évente látok, mégis a szememre hányták, hogy mennyire hiányoznak neki az írásaim, hogy meghatódtam:) és eldöntöttem, hogy újrakezdem. Persze ehhez az kell, hogy Ti is lelkesek legyetek, kedves közönség, és jelezzetek vissza, ha szívesen olvasgatjátok.
A tengerészkapitány házába tegnap este költöztem be, meg is számoltam a sarkokat. A landlord (tulaj) elmesélte, hogy 1860 körül épülhetett a ház, és mivel igen közel van a bristoli kikötőhöz, gyakran laktak itt tengerészek, de főleg magas rangúak:) Ő maga már nem ezt a mesterséget őrzi, de a történet nagyon részévé vált számomra a ház szellemének. A belvárosban van ez a ház is, Southville-ben: ugyanaz a környék, ahol régen laktam, három hídon hazasétálással és hasonlókkal.
Hogy mit keresek Bristolban? Már azon kívül, hogy szeretem. Nos, nem hagytam ott az egyetemet, be fogom fejezni, ne tessék izgulni; csak nincsenek már óráim, mivel egy éves a kurzus, és márciusig óhajtottak csupán okítani bennünket. Szeptemberre kell megírnom a szakdolgozatomat (Rushdie: Éjfél gyermekei és egy Jeanette Winteron regény, Sexing the Cherry a címe). Úgyhogy itt a folyóra náző ablakocskámnál fogom megírni, és közben részmunkaidőben visszatérek a jó öreg Las Iguanasba is pincérkedni még egy kicsit. Aztán szeptembertől meglátjuk.
Az új házban egy félvér angol fiú van, irtó mosolygós és kedves, meg egy lány, akiről annyit tudtam, hogy francia ajkú és franciát tanít. Filigrán, finom, kényeskedő, Audrey Tatou stílusú jelenséget képzeltem magam elé, úgyhogy amikor tegnap egy 120 kilós fekete asszonyság nyitott ajtót, fel sem merült bennem, hogy ő maga az:) Kiderült, hogy a Reunion szigetről származik, ami Madagaszkár közelében egy 800 ezer fős francia gyarmat:) Iszonyú jófej és kedves lány amúgy, szabadidejében metálzenét hallgat és csinál, nagyhangú, anyáskodó, talpraesett figura. De nem hallatszik fel a zene, hála az égnek:) Még ketten fognak beköltözni, akkor teljes lesz majd a csapat.
Részemről maradtam a padlás szobánál, ettől a műfajtól sem bírok elszakadni. Az viszont újdonság, hogy eddigi helyeimmel ellentétben igen tágas a szoba, szinte bálokat lehetne rendezni benne:) És alig várom, hogy jól berendezzem és személyessé tegyem. Egy Csontváry repro már kint van a falon, és a londoni Camden Marketon vett indiai falvédők is alig várják, hogy megtalálják méltó helyüket:) Csak addig még soksok takarítani, bevásárolni és kipakolni való van...
Nos neki is kezdjek, aztán írjatok majd, hogy folytassam-e tényleg ezt a mesét!
Elég stílusos, hogy a legutolsó bejegyzés a "nem tud elszakadni bristoltól" címet viselte: ugyanis olyannyira nem tudtam elszakadni, hogy ezen a héten vissza is költöztem, és oda meg vissza vagyok a boldogságtól. Igen, november óta meggyőzőstem róla, hogy itthon érzem magam ebben a városban, ahogyan Yorkban - hiába töltöttem el ott is 7 hónapot - sosem éreztem.
Nem fogom elmesélni, hogy mi minden történt, amióta nem írtam, de nem is veszítetek sokat, mert lényegében (röviden és tömören) semmi:)
Yorkban unatkoztam, rengeteget olvastam, hullott a hó és micimackó fázott, meg szomorkodott sokat. Azt hiszem, ezzel eleget mondtam. Bristoli, edinburgh-i, lisszaboni és pesti útjai több izgalmat nyújtottak, ezek voltak az elmúlt félév napsütéses órái a sötét felhők között.
Írni részben emiatt sem volt kedvem, meg más miatt sem. Azonban annyian reklamáltátok már a bloghiányt, olyan emberek is, akiket jó, ha 2 évente látok, mégis a szememre hányták, hogy mennyire hiányoznak neki az írásaim, hogy meghatódtam:) és eldöntöttem, hogy újrakezdem. Persze ehhez az kell, hogy Ti is lelkesek legyetek, kedves közönség, és jelezzetek vissza, ha szívesen olvasgatjátok.
A tengerészkapitány házába tegnap este költöztem be, meg is számoltam a sarkokat. A landlord (tulaj) elmesélte, hogy 1860 körül épülhetett a ház, és mivel igen közel van a bristoli kikötőhöz, gyakran laktak itt tengerészek, de főleg magas rangúak:) Ő maga már nem ezt a mesterséget őrzi, de a történet nagyon részévé vált számomra a ház szellemének. A belvárosban van ez a ház is, Southville-ben: ugyanaz a környék, ahol régen laktam, három hídon hazasétálással és hasonlókkal.
Hogy mit keresek Bristolban? Már azon kívül, hogy szeretem. Nos, nem hagytam ott az egyetemet, be fogom fejezni, ne tessék izgulni; csak nincsenek már óráim, mivel egy éves a kurzus, és márciusig óhajtottak csupán okítani bennünket. Szeptemberre kell megírnom a szakdolgozatomat (Rushdie: Éjfél gyermekei és egy Jeanette Winteron regény, Sexing the Cherry a címe). Úgyhogy itt a folyóra náző ablakocskámnál fogom megírni, és közben részmunkaidőben visszatérek a jó öreg Las Iguanasba is pincérkedni még egy kicsit. Aztán szeptembertől meglátjuk.
Az új házban egy félvér angol fiú van, irtó mosolygós és kedves, meg egy lány, akiről annyit tudtam, hogy francia ajkú és franciát tanít. Filigrán, finom, kényeskedő, Audrey Tatou stílusú jelenséget képzeltem magam elé, úgyhogy amikor tegnap egy 120 kilós fekete asszonyság nyitott ajtót, fel sem merült bennem, hogy ő maga az:) Kiderült, hogy a Reunion szigetről származik, ami Madagaszkár közelében egy 800 ezer fős francia gyarmat:) Iszonyú jófej és kedves lány amúgy, szabadidejében metálzenét hallgat és csinál, nagyhangú, anyáskodó, talpraesett figura. De nem hallatszik fel a zene, hála az égnek:) Még ketten fognak beköltözni, akkor teljes lesz majd a csapat.
Részemről maradtam a padlás szobánál, ettől a műfajtól sem bírok elszakadni. Az viszont újdonság, hogy eddigi helyeimmel ellentétben igen tágas a szoba, szinte bálokat lehetne rendezni benne:) És alig várom, hogy jól berendezzem és személyessé tegyem. Egy Csontváry repro már kint van a falon, és a londoni Camden Marketon vett indiai falvédők is alig várják, hogy megtalálják méltó helyüket:) Csak addig még soksok takarítani, bevásárolni és kipakolni való van...
Nos neki is kezdjek, aztán írjatok majd, hogy folytassam-e tényleg ezt a mesét!
2008. november 21., péntek
amelyben nem bír elszakadni Bristoltól
Hát ez a bristoli látogatás jó mókásan alakult. Csütörtökön még hisztérikusan toporzékolva tiltakoztam az ellen, hogy a Las iguanasnak akár csak a 100 méteres körzetébe menjek, annyira nem volt kedvem Saraval, az exfőnökömmel találkozni, meg amúgy is, féltem az egésztől.... Kedden ehhez képest fülig érő mosollyal grasszáltam be Sheilának szuvenirt venni, és mivel bent volt épp Sara, kedvesen megkérdeztem, hogy nincs-e véletlen szüksége extra személyzetre az ünnepek alatt. És, mit hoz a sors, szüksége van rám, úgyhogy szépen meg is beszéltük, hogy megyek, ott fogok dolgozni, Bristolban töltöm a téliszünetet...
Hmm. Mi történt a kettő között?
Részben meséltem már, részben nem is fogom elmesélni, de van egy harmadik része is, amit magamnak is nehéz megfogalmaznom. Hiába 8 hónap csupán, amit Bristolban töltöttem, és 1 éve szinte még azt sem tudtam, hogy a föld színén van ez a város - na jó, ok, pontosan 1 éve jutottam e tudás birtokába - mégis van benne valami otthonos, annyi emlék kötődik hozzá, és annyi munkám van a "megszelídítésében". Eleinte hihetetlenül elveszett és magányos voltam ott, és talán épp ezért olyan értékes minden, amit megismertem, megszerettem az ottani életben. Na meg persze az emberek!:))
Szóval nagyon várom a téliszünetet, tökjó lesz újra ott! Nyilván nem egyszerű, de azért jó...
Hmm. Mi történt a kettő között?
Részben meséltem már, részben nem is fogom elmesélni, de van egy harmadik része is, amit magamnak is nehéz megfogalmaznom. Hiába 8 hónap csupán, amit Bristolban töltöttem, és 1 éve szinte még azt sem tudtam, hogy a föld színén van ez a város - na jó, ok, pontosan 1 éve jutottam e tudás birtokába - mégis van benne valami otthonos, annyi emlék kötődik hozzá, és annyi munkám van a "megszelídítésében". Eleinte hihetetlenül elveszett és magányos voltam ott, és talán épp ezért olyan értékes minden, amit megismertem, megszerettem az ottani életben. Na meg persze az emberek!:))
Szóval nagyon várom a téliszünetet, tökjó lesz újra ott! Nyilván nem egyszerű, de azért jó...
2008. november 17., hétfő
amelyben bristolozik, sok negylabuval
Jaj gyerekek, annyira jo Bristol!!!
Tegnap Sheilaval elmentem nagy parkba Urschkat setaltatni, es jott velunk egy kornyekbeli masik farkaskutya is, Tilly, akinek a gazdaja suket es beteg, ezert nem tudja setaltatni, ugyhogy mindig Sheila viszi. Es elmeselte, hogy a suket nonek 8 (!!!) fia van, akik 2 torzset alkotnak:)) vannak okos muvelt fiai es buta fiai is:) bocs, Sheila meselte mindezt, nem Tilly:)
Ma reggel meg arra keltem, hogy itt mosolyog a konyhaban egy nagy blueberry torta, mellette Sheila cetlijevel, hogy ejjel sutotte, de kicsit odaegett, mert elaludt kozben:) Just for the record, nem is egett, hanem tok finom.
Csutortokon voltam Dorival a "masik" las iguanasban, nem a nagy, ahol dolgozunk, hanem van egy kicsi is. Iszonyu jo volt, annyira hianyoztak ezek a kajak meg koktelok... Es Josh, aki regen a mi fonokunk volt, de most mar ott fonok, csinalt nekunk gumicukor izu ingyen koktelt:)
Penteken Aniaval, a lengyel konyhaslannyal buliztam, miutan delutan Sheilanal engedetlen kiskutyat vigyaztam, aki mindent meg akar zabalni. Szombaton megint Dori, aztan bementunk zarasra a mi las iguanasunkban, ahol mindenkit tudtam udvozolni, tokre orultek nekem, nagyon jo volt. Aztan a casinoba meg atjott utanunk John, tudjatok, a kedvenc foszakacsom is:)
Ma fogok talalkozni a torzsvendeg nenivel es bacsival las iguanasbol, akik kicsit orokbefogadott nagyszuleim lettek, emlekeztek? Biztos irtam roluk. Ok azok, akiknek 46 eves hazassagi evfordulojuk volt. Aztan Mansooral, a pakisztani jogasz-koktelmixerrel talalkozom, meg meg meglatjuk:)
jaaaaj holnap el kell innen menni, jaj... nagyon elveztem!
Tegnap Sheilaval elmentem nagy parkba Urschkat setaltatni, es jott velunk egy kornyekbeli masik farkaskutya is, Tilly, akinek a gazdaja suket es beteg, ezert nem tudja setaltatni, ugyhogy mindig Sheila viszi. Es elmeselte, hogy a suket nonek 8 (!!!) fia van, akik 2 torzset alkotnak:)) vannak okos muvelt fiai es buta fiai is:) bocs, Sheila meselte mindezt, nem Tilly:)
Ma reggel meg arra keltem, hogy itt mosolyog a konyhaban egy nagy blueberry torta, mellette Sheila cetlijevel, hogy ejjel sutotte, de kicsit odaegett, mert elaludt kozben:) Just for the record, nem is egett, hanem tok finom.
Csutortokon voltam Dorival a "masik" las iguanasban, nem a nagy, ahol dolgozunk, hanem van egy kicsi is. Iszonyu jo volt, annyira hianyoztak ezek a kajak meg koktelok... Es Josh, aki regen a mi fonokunk volt, de most mar ott fonok, csinalt nekunk gumicukor izu ingyen koktelt:)
Penteken Aniaval, a lengyel konyhaslannyal buliztam, miutan delutan Sheilanal engedetlen kiskutyat vigyaztam, aki mindent meg akar zabalni. Szombaton megint Dori, aztan bementunk zarasra a mi las iguanasunkban, ahol mindenkit tudtam udvozolni, tokre orultek nekem, nagyon jo volt. Aztan a casinoba meg atjott utanunk John, tudjatok, a kedvenc foszakacsom is:)
Ma fogok talalkozni a torzsvendeg nenivel es bacsival las iguanasbol, akik kicsit orokbefogadott nagyszuleim lettek, emlekeztek? Biztos irtam roluk. Ok azok, akiknek 46 eves hazassagi evfordulojuk volt. Aztan Mansooral, a pakisztani jogasz-koktelmixerrel talalkozom, meg meg meglatjuk:)
jaaaaj holnap el kell innen menni, jaj... nagyon elveztem!
2008. november 13., csütörtök
amelyben nem fogjatok kitalalni, hol van es ki ul a labanal!
Na tessek gyerekek, itt egy jo kis tortenet nektek, hogy orulhessetek:)
Sheila kek nappalijaban ulok, Urschka tarsasagaban, szol a nemet tv, es innen irok blogot. Na azert nem kell panikba esni, nemhagytam ott a yorki egyetemet (bar neha lenne kedvem hozza...), es nem is mentunk vissza 9 honapot az idoben, csupan csak arrol van szo, hogy 6 napra visszajottem Bristolba a "reading week" oromere, amikor is nincsenek orak az egyetemen, es Sheilanal lakom. Nagyon fura ujra itt, marmint Bristol is persze, de Sheila haza kulonosen, mert amiota elkoltoztem marciusban, nem voltam itt. Sokszor talalkoztunk, de a hazban nem jartam! Gondoltam, elmeselem, leven, hogy Urschka es Sheila sokatok kedvenc szereploi voltak:)
Nagyon hianyzott Bristol, a hely is, meg az emberek, de az egesz dolgozos eletforma is, hiaba nem egyszeru. Sosem hittem azoknak, akik ijesztgettek, hogy 1 ev dolgozas utan nehez visszaterni a diakletbe, de en magam lepodtem meg a legjobban, hogy mennyire igaz tenyleg!
Itt is izelgetnek, hogy csinaljak dolgokat amiket nem akarok, meg ott is, csak itt en fizetek nagyon sokat erte, ott meg ok:)
Persze azert van sok jo is Yorkban. Egy Vicky nevu lannyal nagyon osszebaratkoztam, irto helyes, es mult szombaton elmentunk egyutt egy masik csoporttarsunk hazibulijara, tokjo volt. Elotte meg a yorki szinhazban megneztuk van 10-en egyutt az Ugynok halalat (nem gondoltam, hogy ez a darab, ami 16 eves korom ota kiser mindenhova, meg mindig ennyire meg tud razni...)
Szoval van csoportszellem, intellektualis kozosseg, miegymas, es tenyleg szimpatikusak egesz sokan. Meg a meghivott eloados esteket imadom, multkor pl az a forgatokonyv iro pasi volt, aki tv-adaptalta pl a Buszkeseg es Baliteletet, meg sok mas Austent es Dickenst, es nagyon-nagyon jofej egy ember, sziporkazo humor, erdekes anekdotak, tok izgi volt. De ennel komolyabb temak is vannak:) Es azokat is elveztem!
Foleg, ha utana a fogadason Richard Walsh, az innovativ regeny tanarom osztogatja a borokat:) Hu az az ora rettento izgalmas, egyre jobban elvezem - es a tanar ur is nagyon tetszetos:)
A masik oramat meg mindig utalom, de most legalabb irtam ra esszet egy Nabokov novellarol, es ennek oromere sokat olvastam Nabokovrol, aki mindig teljesen lenyugoz.
Bristolban meg nem tortent semmi, mert tegnap ejjel erkeztem, de majd meselek!
Sheila kek nappalijaban ulok, Urschka tarsasagaban, szol a nemet tv, es innen irok blogot. Na azert nem kell panikba esni, nemhagytam ott a yorki egyetemet (bar neha lenne kedvem hozza...), es nem is mentunk vissza 9 honapot az idoben, csupan csak arrol van szo, hogy 6 napra visszajottem Bristolba a "reading week" oromere, amikor is nincsenek orak az egyetemen, es Sheilanal lakom. Nagyon fura ujra itt, marmint Bristol is persze, de Sheila haza kulonosen, mert amiota elkoltoztem marciusban, nem voltam itt. Sokszor talalkoztunk, de a hazban nem jartam! Gondoltam, elmeselem, leven, hogy Urschka es Sheila sokatok kedvenc szereploi voltak:)
Nagyon hianyzott Bristol, a hely is, meg az emberek, de az egesz dolgozos eletforma is, hiaba nem egyszeru. Sosem hittem azoknak, akik ijesztgettek, hogy 1 ev dolgozas utan nehez visszaterni a diakletbe, de en magam lepodtem meg a legjobban, hogy mennyire igaz tenyleg!
Itt is izelgetnek, hogy csinaljak dolgokat amiket nem akarok, meg ott is, csak itt en fizetek nagyon sokat erte, ott meg ok:)
Persze azert van sok jo is Yorkban. Egy Vicky nevu lannyal nagyon osszebaratkoztam, irto helyes, es mult szombaton elmentunk egyutt egy masik csoporttarsunk hazibulijara, tokjo volt. Elotte meg a yorki szinhazban megneztuk van 10-en egyutt az Ugynok halalat (nem gondoltam, hogy ez a darab, ami 16 eves korom ota kiser mindenhova, meg mindig ennyire meg tud razni...)
Szoval van csoportszellem, intellektualis kozosseg, miegymas, es tenyleg szimpatikusak egesz sokan. Meg a meghivott eloados esteket imadom, multkor pl az a forgatokonyv iro pasi volt, aki tv-adaptalta pl a Buszkeseg es Baliteletet, meg sok mas Austent es Dickenst, es nagyon-nagyon jofej egy ember, sziporkazo humor, erdekes anekdotak, tok izgi volt. De ennel komolyabb temak is vannak:) Es azokat is elveztem!
Foleg, ha utana a fogadason Richard Walsh, az innovativ regeny tanarom osztogatja a borokat:) Hu az az ora rettento izgalmas, egyre jobban elvezem - es a tanar ur is nagyon tetszetos:)
A masik oramat meg mindig utalom, de most legalabb irtam ra esszet egy Nabokov novellarol, es ennek oromere sokat olvastam Nabokovrol, aki mindig teljesen lenyugoz.
Bristolban meg nem tortent semmi, mert tegnap ejjel erkeztem, de majd meselek!
2008. október 22., szerda
amelyben elkezdodik a suli
Huh, hol is kezdjem? Talan ott, hogy ebben a pillanatban rendeltem meg a blogom cimado regenyet (vagyis Lost in the Funhouse), mert ez az egyik kotelezo olvasmany az izgi oramra. Bejutottam ugyanis arra, amire nagyon akartam - Innovative Fictions after 1950 a kurzus cime, es a muvek is hihetetlenul izgalmasak, meg a tanar is nagyon jo. Kb ez tolti be most az eletem, hogy ezeket a nagyon modern es fura es meglepo szovegeket olvasom - egyreszt, mivel csomo van feladva, masreszt mert nem lehet oket megszerezni, es ami csak a felev vegen kerul majd sorra, arra is 10en varnak mar a konyvtarban, ugyhogy vissza kell oket adnom hetvegen. Nem fogok reszletesen beszamolni minden regenyrol, de BS Johnson total eletmegvaltoztato elmeny nekem, mindenkepp ajanlom mindenkinek! Most meg egy olyan regenyt olvasok, amiben nincs 1 db "e" betu sem:))
De nagyon orulok ennek a kurzusnak. A masik viszont szornyu uncsi eddig, a kotelezo, de mondjuk minden orat mas fog tartani, ugyhogy talan lesz meg erdekes resze is.
Penteken voltam bulizni a leendo evfolyamtarsaimmal, sokan nagyon helyesek, bar a hetfoi szeminariumokon mar sok "okoskodoval" is talalkoztam, akik viszont total elvettek a kedvem az egesz akademikus elettol mar megint... Marmint semmi kedvem ures okoskodassal tolteni az eletem, en csak vicces regenyeket akarok olvasni:) Hat, majd meglatjuk, merre tovabb.
Szombaton meg Sandy lakotarnommel es angol baratnoivel voltam bulizni, az is tok jo volt. Szoval igazabol lenne mit csinalni az olvasason kivul, csak most ebben a masfel hetben nagyon sok, a konyvtar hataridok miatt, utana asszem lazabb lesz es nekiallok tarsadalmi eletet is elni, meg jobban felfedezni Yorkot!
De nagyon orulok ennek a kurzusnak. A masik viszont szornyu uncsi eddig, a kotelezo, de mondjuk minden orat mas fog tartani, ugyhogy talan lesz meg erdekes resze is.
Penteken voltam bulizni a leendo evfolyamtarsaimmal, sokan nagyon helyesek, bar a hetfoi szeminariumokon mar sok "okoskodoval" is talalkoztam, akik viszont total elvettek a kedvem az egesz akademikus elettol mar megint... Marmint semmi kedvem ures okoskodassal tolteni az eletem, en csak vicces regenyeket akarok olvasni:) Hat, majd meglatjuk, merre tovabb.
Szombaton meg Sandy lakotarnommel es angol baratnoivel voltam bulizni, az is tok jo volt. Szoval igazabol lenne mit csinalni az olvasason kivul, csak most ebben a masfel hetben nagyon sok, a konyvtar hataridok miatt, utana asszem lazabb lesz es nekiallok tarsadalmi eletet is elni, meg jobban felfedezni Yorkot!
2008. október 15., szerda
amelyben eloszor megpillantja tanarait es diaktarsait
Az elmult ket napban nem sok tortent azon kivul, hogy sikerult vegre beiratkoznom az egyetemre, megneztem 5 azaz 5 db filmet otthon a lakotarsaimmal, valamint kint felejtettem az osszes kiteregetett ruhamat a kertben a szakado esoben, igyhat a "szaritas" hatasara sokkal vizesebbek most, mint mikor kiszedtem oket a mosogepbol:)
Ma reggel viszont volt mar tajekoztato az en csoportomnak, akik modern and contemporary literature and culture-t tanulunk. 21-en leszunk a lista szerint, rogton sikerult egy bristoli fiu melle ulnom:) ill. yorki, de 3 evig bristolban tanult most. Bemutatkoztak a tanarok, es elmeseltek, mik lesznek a valaszthato kurzusokon, hogy segitsenek a valasztasban - eddig eleg szimpi az egesz, meg tokre meg van szervezve, az fura:)) (Az itteni TO az eltehez hasonlatosan mukodott eddig, vagyis sehogy, de a tanszekunk egesz mas).
A tanszekvezeto, vagy micsoda, nagyon tetszik, es tok jonak tunik - remelhetoleg hozza fogok jarni a valaszthato oramra is, ha bejutok:) Ugyanis minden szemeszterben csak 2 modulra kell jarni, es az egyik most kotelezo, ugyhogy csak egyet valasztunk. Na majd ha kiderul, hogy bejutottam-e, akkor elmeselem, mi az.
Amugy meg kezdem kicsit elvezni az "angol egyetemista vagyok" tudatallapotot - magahoz az egyetemhez ugyan meg mindig nincs kedvem, mert annyira magaval ragadott a vendeglatos let es annyira hianyoznak a bristoli emberek es hangulatok... de az mar egyre inkabb felidezodik bennem, hogy mennyire regota vagyom angliai egyetemre, es tulajdonkeppen milyen nagy almom teljesult most:) akkor meg nem is sejtettem, hogy elotte egy evig milyen kalandokba keveredek... Szoval bizonyos ertelemben hatalmas celbaeres ez, es buszke lehetek magamra:) Csak bele fog meg telni egy idobe, mire elfelejtem (de el kell-e egyaltalan felejteni?) a pincerkedes oromeit:)
Ma reggel viszont volt mar tajekoztato az en csoportomnak, akik modern and contemporary literature and culture-t tanulunk. 21-en leszunk a lista szerint, rogton sikerult egy bristoli fiu melle ulnom:) ill. yorki, de 3 evig bristolban tanult most. Bemutatkoztak a tanarok, es elmeseltek, mik lesznek a valaszthato kurzusokon, hogy segitsenek a valasztasban - eddig eleg szimpi az egesz, meg tokre meg van szervezve, az fura:)) (Az itteni TO az eltehez hasonlatosan mukodott eddig, vagyis sehogy, de a tanszekunk egesz mas).
A tanszekvezeto, vagy micsoda, nagyon tetszik, es tok jonak tunik - remelhetoleg hozza fogok jarni a valaszthato oramra is, ha bejutok:) Ugyanis minden szemeszterben csak 2 modulra kell jarni, es az egyik most kotelezo, ugyhogy csak egyet valasztunk. Na majd ha kiderul, hogy bejutottam-e, akkor elmeselem, mi az.
Amugy meg kezdem kicsit elvezni az "angol egyetemista vagyok" tudatallapotot - magahoz az egyetemhez ugyan meg mindig nincs kedvem, mert annyira magaval ragadott a vendeglatos let es annyira hianyoznak a bristoli emberek es hangulatok... de az mar egyre inkabb felidezodik bennem, hogy mennyire regota vagyom angliai egyetemre, es tulajdonkeppen milyen nagy almom teljesult most:) akkor meg nem is sejtettem, hogy elotte egy evig milyen kalandokba keveredek... Szoval bizonyos ertelemben hatalmas celbaeres ez, es buszke lehetek magamra:) Csak bele fog meg telni egy idobe, mire elfelejtem (de el kell-e egyaltalan felejteni?) a pincerkedes oromeit:)
2008. október 13., hétfő
amelyben yorkba erkezik es felfedezi az egyetemet
Amikor utoljara talalkoztunk hosnonkkel, a leghajokat bamulvan hagytuk ot magara a bristoli hazteton. Azota nem keves kalandban volt resze...
Mindenrol lehetetlenseg volna most szamot adni, es a hosszu hallgatasert mentsegere szolgaljon, hogy nem volt internete az elmult ket honapban. Mostantol kezdve azonban igeri: ujra be fog szamolni rendszeresen angliai mindennapjairol!
Tehat, kezdjuk ott, hogy hol is vagyunk most?
A yorki egyetem konyvtarabol irok, amely intezmenynek mar MAJDNEM a hallgatoja vagyok... Nem keves adminisztracios elinteznivaloba utkoztem ma, de mar leadtam az osszes szukseges papirt, es holnap johetek is beiratkozni!
Modern es kortars irodalom es kultura - ez a cime annak az 1 eves mesterkepzesnek, amiben reszt fogok venni.
Szeptember vegen hagytam el orokre (bar ki tudja, mit hoz a jovo??), na szoval mindenesetre hosszu idore Bristol. Az utolso honapom ott fantasztikusan telt, ugyhogy igen szivfajdito volt mindentol es mindenkitol bucsut venni, meg ha tudtam is, hogy tovabb kell allnom. Na persze minden akkor a legjobb, mikor mar tudjuk, hogy mindjart vege lesz:)
Kulonosen joba lettem az utolso hetekben a Las Iguanas indiai foszakacsaval, Johnnal, es ez az elszakadas foleg fajdalmas volt - nem tudom meg, hogy fogjuk-e tartani a kapcsolatot, majd meglatjuk.
Bristolt elhagyvan Londonban is toltottem par napot, 1 napra feljottem Yorkba lakast keresni, majd Budapesten allomasoztam 2 hetet. Most erkeztem vegre meg "rendesen" ide, ahol kovetkezo evemet fogom tolteni...
A szoba, amit berlek, a bristolihoz hasonloan egy "shared house"-ban van, tehat 5en bereljuk egyutt a hazat (talan lesz egy 6. is), mindenkinek van sajat kulon szobaja. Nagyon nagyon tetszik maga a haz, igazi voros teglas:) A szobam is jo, meg a lakotarsak is, csak kicsit tavol vagyunk sajnos mindentol, sokat kell gyalogolni, dehat semmi sem tokeletes.
Szombat este rogton elrangattak mulatni uj szomszedaim: Sandy, a srilankai szarmazasu, olaszo-ban nevelkedett, 11 eves kora ota londonban elo lany a leghelyesebb:) aztan van James, egy angol fiu; Mats, a japan fiu (igazabol Matsumoto, asszem), es Linn, a kinai lany. Sandy genetikat tanul, James vmi kozgazdasagosat, Mats politologiat es Linn szamitastechnikat.
Szombat estere James kinezett egy Gilbert and Sullivan amator operaeloadast egy templomban, amire elmentunk, de mint kiderult, csak "koncert eloadas" volt, jelmez es szinjatszas nelkul, ami effele vigopera eseteben total ertelmetlen: feher bluzos templomi nenikek enekeltek mozdulatlanul az egesz muvet:) Az elso adando alkalommal kiszoktunk hat, es vegul sikerult a helyi muveszmoziban kikotnunk, ahol javaslatomra megneztuk a Brideshead revisited uj filmadaptaciojat - mar egy ideje fentem ra a fogam...
Amilyen egyetertesre talaltunk a templomi operaeloadas utalataban, olyan osszhang volt kozottunk atekintetben is, hogy a film remek:)
Tegnap este is egyutt dvd-ztunk, szoval eleg baratkozos tarsasag, persze aztan nyilvan megismerek hamarosan masokat is az egyetemen...
Az orak jovo heten kezdodnek, de par elozetes ismerkedo talalkozo mar lesz a heten is, meg pentek este party:)
Mokas volt meg ma, hogy mikor reggel az egyetemrol bekuldtek a varosba (a ketto igen tavol van egymastol), mert kellett egy papir az itteni bankomtol, betertem egy subway-be visszafele uton inni egy kavet. Tok ures volt, lattam, hogy az elado fiu is unatkozik, megkerdeztem hat, hogy honnan szarmazik - mire kozolte, hogy magyar:)) es rogton bejott egy magyar kollegaja is, aki szinten itt jar egyetemre. Mokas volt, azert orultem a varatlan talalkozasnak!
Na megyek most, de tenyleg igerem, fogok mostantol irni - jovo hettol, ha minden jol megy, a hazunkban is lesz mar internet! Onnantol kezdve akar chatilag is elerheto vagyok.
Mindenrol lehetetlenseg volna most szamot adni, es a hosszu hallgatasert mentsegere szolgaljon, hogy nem volt internete az elmult ket honapban. Mostantol kezdve azonban igeri: ujra be fog szamolni rendszeresen angliai mindennapjairol!
Tehat, kezdjuk ott, hogy hol is vagyunk most?
A yorki egyetem konyvtarabol irok, amely intezmenynek mar MAJDNEM a hallgatoja vagyok... Nem keves adminisztracios elinteznivaloba utkoztem ma, de mar leadtam az osszes szukseges papirt, es holnap johetek is beiratkozni!
Modern es kortars irodalom es kultura - ez a cime annak az 1 eves mesterkepzesnek, amiben reszt fogok venni.
Szeptember vegen hagytam el orokre (bar ki tudja, mit hoz a jovo??), na szoval mindenesetre hosszu idore Bristol. Az utolso honapom ott fantasztikusan telt, ugyhogy igen szivfajdito volt mindentol es mindenkitol bucsut venni, meg ha tudtam is, hogy tovabb kell allnom. Na persze minden akkor a legjobb, mikor mar tudjuk, hogy mindjart vege lesz:)
Kulonosen joba lettem az utolso hetekben a Las Iguanas indiai foszakacsaval, Johnnal, es ez az elszakadas foleg fajdalmas volt - nem tudom meg, hogy fogjuk-e tartani a kapcsolatot, majd meglatjuk.
Bristolt elhagyvan Londonban is toltottem par napot, 1 napra feljottem Yorkba lakast keresni, majd Budapesten allomasoztam 2 hetet. Most erkeztem vegre meg "rendesen" ide, ahol kovetkezo evemet fogom tolteni...
A szoba, amit berlek, a bristolihoz hasonloan egy "shared house"-ban van, tehat 5en bereljuk egyutt a hazat (talan lesz egy 6. is), mindenkinek van sajat kulon szobaja. Nagyon nagyon tetszik maga a haz, igazi voros teglas:) A szobam is jo, meg a lakotarsak is, csak kicsit tavol vagyunk sajnos mindentol, sokat kell gyalogolni, dehat semmi sem tokeletes.
Szombat este rogton elrangattak mulatni uj szomszedaim: Sandy, a srilankai szarmazasu, olaszo-ban nevelkedett, 11 eves kora ota londonban elo lany a leghelyesebb:) aztan van James, egy angol fiu; Mats, a japan fiu (igazabol Matsumoto, asszem), es Linn, a kinai lany. Sandy genetikat tanul, James vmi kozgazdasagosat, Mats politologiat es Linn szamitastechnikat.
Szombat estere James kinezett egy Gilbert and Sullivan amator operaeloadast egy templomban, amire elmentunk, de mint kiderult, csak "koncert eloadas" volt, jelmez es szinjatszas nelkul, ami effele vigopera eseteben total ertelmetlen: feher bluzos templomi nenikek enekeltek mozdulatlanul az egesz muvet:) Az elso adando alkalommal kiszoktunk hat, es vegul sikerult a helyi muveszmoziban kikotnunk, ahol javaslatomra megneztuk a Brideshead revisited uj filmadaptaciojat - mar egy ideje fentem ra a fogam...
Amilyen egyetertesre talaltunk a templomi operaeloadas utalataban, olyan osszhang volt kozottunk atekintetben is, hogy a film remek:)
Tegnap este is egyutt dvd-ztunk, szoval eleg baratkozos tarsasag, persze aztan nyilvan megismerek hamarosan masokat is az egyetemen...
Az orak jovo heten kezdodnek, de par elozetes ismerkedo talalkozo mar lesz a heten is, meg pentek este party:)
Mokas volt meg ma, hogy mikor reggel az egyetemrol bekuldtek a varosba (a ketto igen tavol van egymastol), mert kellett egy papir az itteni bankomtol, betertem egy subway-be visszafele uton inni egy kavet. Tok ures volt, lattam, hogy az elado fiu is unatkozik, megkerdeztem hat, hogy honnan szarmazik - mire kozolte, hogy magyar:)) es rogton bejott egy magyar kollegaja is, aki szinten itt jar egyetemre. Mokas volt, azert orultem a varatlan talalkozasnak!
Na megyek most, de tenyleg igerem, fogok mostantol irni - jovo hettol, ha minden jol megy, a hazunkban is lesz mar internet! Onnantol kezdve akar chatilag is elerheto vagyok.
2008. augusztus 9., szombat
amelyben integet a leghajoknak
Most hetvegen van a hires bristoli holegballon fesztival, ami minden nyaron megrendezesre kerul, es a varos egyik fo jelkepe: sok kepeslapot lattam mar a szines leghajokkal teli egrol. tegnap azonban abban a szerencseben lehetett reszem, hogy eloben is megcsodaljam a paradet, es tenyleg dobbenetes latvany! kezenfekvo modon csak kimasztam a tetoablakom parkanyara, es a hazteton ucsorogve neztem, ahogy tobbszaz leghajo repult el a fejem felett. parbol meg integettek is az utasok:-)
2008. augusztus 8., péntek
amelyben tul van harbourside festivalon
A watershedbol irok ahol nagyon fura a billentyuzet es rovid az ido, ugyhogy csak taviratilag:
tuleltem harbourside festival hetveget, tenyleg kemeny volt,de nagyon buszke vagyok magamra,es jo volt a reszese lenni egy ekkora csapat-megmozdulasnak. szeptemberben jutalmul mindannyian egyutt kapunk majd egy szabad estet es elmegyunk vacsorazni, mulatni!
de a legfontosabb: meg elotte, pentek du, lattam eletem egyik legmeghatarozobb filmjet. a cime MAN ON WIRE, azonnal nezze meg mindenki! egy dokumentumfilm egy francia koteltancosrol, aki 74ben kifeszitett egy kotelet a world trade center 2 epulete kozott 450 meter magasan, es azon setalgatott.... sosem lattam meg ennyire lenyugozo es meghato dolgot.
ezenkivul nagyon osszebaratkoztam mansoor nevu pakisztani jogaszhallgato- es koktelmixer kollegammal, aki az egyetlen rajtam kivul az egesz cegnel,aki olvas konyveket,es nagyon nagyon rokonszenves egy fiatalember:-)
azt a magyar fiut,akinek multkor irtam az apjarol,viszont sajnos nekem kellett kirugnom, ill tolmacsolnom a kirugatasat, hat ez nem volt vidam elmeny. sose tudhatja az ember ebben az orszagban,mikbe keveredik bele...
persze ennek megvan a jo oldala is. pl mikor vasarnap este nekivagtam az ejszakanak egy alban,egy pakisztani es egy birminghami fiuval 4esben,annak megvolt a romantikaja:-)
tuleltem harbourside festival hetveget, tenyleg kemeny volt,de nagyon buszke vagyok magamra,es jo volt a reszese lenni egy ekkora csapat-megmozdulasnak. szeptemberben jutalmul mindannyian egyutt kapunk majd egy szabad estet es elmegyunk vacsorazni, mulatni!
de a legfontosabb: meg elotte, pentek du, lattam eletem egyik legmeghatarozobb filmjet. a cime MAN ON WIRE, azonnal nezze meg mindenki! egy dokumentumfilm egy francia koteltancosrol, aki 74ben kifeszitett egy kotelet a world trade center 2 epulete kozott 450 meter magasan, es azon setalgatott.... sosem lattam meg ennyire lenyugozo es meghato dolgot.
ezenkivul nagyon osszebaratkoztam mansoor nevu pakisztani jogaszhallgato- es koktelmixer kollegammal, aki az egyetlen rajtam kivul az egesz cegnel,aki olvas konyveket,es nagyon nagyon rokonszenves egy fiatalember:-)
azt a magyar fiut,akinek multkor irtam az apjarol,viszont sajnos nekem kellett kirugnom, ill tolmacsolnom a kirugatasat, hat ez nem volt vidam elmeny. sose tudhatja az ember ebben az orszagban,mikbe keveredik bele...
persze ennek megvan a jo oldala is. pl mikor vasarnap este nekivagtam az ejszakanak egy alban,egy pakisztani es egy birminghami fiuval 4esben,annak megvolt a romantikaja:-)
2008. augusztus 1., péntek
amelyben megtapasztalja a tengert
Hú, írok még gyorsan pár sort, mielőtt elmegy az internetünk... Ugyanis ma költözik ki Steve lakótársam és a chilei barátnője, Gabriella, akik elviszik magukkal azt is, és a kábeltévét is, ezért Star Trek addikcióm is szomorú és kegyetlen véget kell, hogy érjen. Nem látom többet.
Bár Ben elvileg szerez új internetet - ki tudja, hátha ahhoz is jár majd kábeltévé... Majd meglátjuk!
Vasárnap kivételesen - csodával határos módon - szabadnapot kaptam, és szörnyű hőség volt (meg is ijedtem, hogy mi lesz itten, hamár a hideg angol nyárra sem lehet számítani - de szerencsére azóta visszajött a jó kis borús, hűvös idő:)). Szóval a vasárnapi melegben gondoltam egyet, fogtam magam, és elmentem strandolni a tengerpartra, Weston-super-mare-be. Amikor először bementem úszni, még remekül lehetett, aztán napoztam a parton, viszont mire újra bementem volna, apály lett és minden víz eltünt! Mindig elfelejtem, hogy a tenger ilyen szeszélyes és kiszámíthatatlan:) De örülök nagyon, hogy sikerült megvalósítani a tervem, ami már október eleje óta motoszkál a fejemben: hamár egy évet a tengerparton töltök, nehogy már úgy teljen el ez az idő, hogy nem úsztam benne! És nem is volt hideg a víz.
Van egy hatalmas móló is, tele bárokkal, hamburgeresekkel, játékautomatákkal, vidáparkkal, amin kötelességtudóan végigsétáltam, hogy megtekintsem. A kilátás nagyon szép, a többi elég kiábrándító, közönséges. Mindenesetre az utolsó lehetséges napot választottam, hogy megnézzem ezt a nevezetességet, mivel másnap reggel bementem dolgozni, és mikor Eoin meghallotta, hogy ott jártam, közölte, hogy aznap éjjel leégett az egész móló!! Egyáltalán semmi nem maradt belőle. Ijesztő elgondolni, de elég jól időzítettem a látogatásomat:)
Most hétvégén jön a Harbour Festival, amire 1 éve készül mindenki a Las Iguanasban: minden idők legforgalmasabb hétvégéje, ugyanis az ingyenes fesztivál miatt tízszer annyi ember van a környékünkön, mint általában. Rengeteg meeting volt felkészülni a 2 őrületes napra, más menü lesz, más egyenruhák, Anglia minden Las Iguanasaból "kölcsönveszünk" személyzetet, hogy elegen legyünk, sok régi alkalmazottunk is visszajön csak erre a 2 napra... Hát, izé. Jó lesz túl lenni rajta:) Főleg, hogy utána már csak 4 napot dolgozom a nyaralásig!!! Addig is, gondoljatok rám:)
Bár Ben elvileg szerez új internetet - ki tudja, hátha ahhoz is jár majd kábeltévé... Majd meglátjuk!
Vasárnap kivételesen - csodával határos módon - szabadnapot kaptam, és szörnyű hőség volt (meg is ijedtem, hogy mi lesz itten, hamár a hideg angol nyárra sem lehet számítani - de szerencsére azóta visszajött a jó kis borús, hűvös idő:)). Szóval a vasárnapi melegben gondoltam egyet, fogtam magam, és elmentem strandolni a tengerpartra, Weston-super-mare-be. Amikor először bementem úszni, még remekül lehetett, aztán napoztam a parton, viszont mire újra bementem volna, apály lett és minden víz eltünt! Mindig elfelejtem, hogy a tenger ilyen szeszélyes és kiszámíthatatlan:) De örülök nagyon, hogy sikerült megvalósítani a tervem, ami már október eleje óta motoszkál a fejemben: hamár egy évet a tengerparton töltök, nehogy már úgy teljen el ez az idő, hogy nem úsztam benne! És nem is volt hideg a víz.
Van egy hatalmas móló is, tele bárokkal, hamburgeresekkel, játékautomatákkal, vidáparkkal, amin kötelességtudóan végigsétáltam, hogy megtekintsem. A kilátás nagyon szép, a többi elég kiábrándító, közönséges. Mindenesetre az utolsó lehetséges napot választottam, hogy megnézzem ezt a nevezetességet, mivel másnap reggel bementem dolgozni, és mikor Eoin meghallotta, hogy ott jártam, közölte, hogy aznap éjjel leégett az egész móló!! Egyáltalán semmi nem maradt belőle. Ijesztő elgondolni, de elég jól időzítettem a látogatásomat:)
Most hétvégén jön a Harbour Festival, amire 1 éve készül mindenki a Las Iguanasban: minden idők legforgalmasabb hétvégéje, ugyanis az ingyenes fesztivál miatt tízszer annyi ember van a környékünkön, mint általában. Rengeteg meeting volt felkészülni a 2 őrületes napra, más menü lesz, más egyenruhák, Anglia minden Las Iguanasaból "kölcsönveszünk" személyzetet, hogy elegen legyünk, sok régi alkalmazottunk is visszajön csak erre a 2 napra... Hát, izé. Jó lesz túl lenni rajta:) Főleg, hogy utána már csak 4 napot dolgozom a nyaralásig!!! Addig is, gondoljatok rám:)
2008. július 19., szombat
amelyben nem tudja, mi az esztergagép angolul
Pont azután, hogy a múltkori bejegyzésemet írtam, végképp elszabadult a pokol a Las Iguanas személyzet-állandóságát illetően, értsd: akármelyik nap mentem be dolgozni, mindig újabb emberek hiányoztak ill. bukkantak újra fel. Nem volt 2 olyan nap, hogy ugyanazok dolgoztak volna az étteremben:) Igor visszajött, az ellenszenves-önző-kapzsi Igor, vagyis Sara visszakönyörögte, mivel közben kiderült, hogy Stuart, a legrégebbi alap-pincérünk elmegy a szemben nyíló új étterem főmenedzserének... Amine, az algír konyhás is visszatért felmondásából csak úgy hipp-hopp váratlanul - Josh, a vicces-komolytalan almenedzser pedig hamarosan tényleg elhagy bennünket sajnos, a cliftoni "kis iguanas" vezetője lesz, és mindenki szorongva várja az új menedzserasszonyt, aki helyette jön.
Egyre erősebben megtapasztalom napról napra, hogy mennyire átmeneti minden - az hagyján, hogy én is elmegyek Bristolból bő 2 hónap múlva, de tényleg azt érzem, hogy még addig sem "érdemes" senkivel barátkozni, mert akármelyik nap eltűnhet nyomtalanul. És ugyanilyen eséllyel vissza is tűnhet, aki eltűnt:) Valahol kalandos is ennyi kis "barát-adagot" megismerni, de néha azért vágyom valami állandóságra, elkezdeni kötődni emberekhez, helyekhez...
És közben az sem igaz, hogy itt nem alakultak ki kötelékek, mert de, csak mindig ott motoszkál bennem, hogy hamarosan odébb kell állni innen is - ez is csak egy állomás. De mi a végcél?? Keresnem kéne az elvarázsolt kastély labirintusának kijáratát, vagy az utazás önmagáért van?
Rahael itt töltött 2 napot megint, jó volt látni - és remekül tudtuk hasznosítani a személyzeti tombolán nyert 2 személyes vacsorámat a cliftoni kicsi iguanasban:) Rahael annyira lelkesnek bizonyult a koktélok és tapasok iránt, hogy még másnap is el kellett mennünk az én munkahelyemre enni-inni - hát nem azt mondom, hogy nem bírtam volna máshol tölteni a szabadnapom:) De közben jól is esik, hogy ennyire tetszik neki a hely, meg már mindenkit látott, ismer, bevonódik. Előtte elvittem Stokes Croftba, a "graffitis negyedbe", mert imád falfirkákat és elhagyatott/lebontandó házakat fényképezni, és nem kevés anyagot találtunk. Hihetetlen helyeken lukadtunk ki a gyanús sikátorokat járva, és elképesztő látványok fogadtak... A legjobb a semmi közepén, egy üres teleken álló kis bárpult volt, pár koszos pohárral, egy ősrégi rádióval és valami rózsaszín paddal, meg egy igazi veterán hűtőszekrénnyel, mellette egy félfülű róka fából:)
Még Rahael látogatása előtt igen morbid történetbe keveredtem bele: hezitáltam, hogy leírjam-e itt - talán nem kéne a gyengébb idegzetű olvasók kímélésének érdekében - de inkább megosztom, mert történetnek nem utolsó. Aki akarja, itt még meggondolhatja magát, és abbahagyhatja az olvasást.
Van egy új konyhásfiú, aki magyar, és elég keveset tud angolul.
Múlt héten hallottam, hogy haza kellett utaznia hirtelen, mert meghalt az apja. Mivel a menedzsment nemigen tud vele kommunikálni, én írtam neki emailt arról, hogy visszajöhet dolgozni, ha akar, és szóljon mielőbb, ha szándékában áll, meg persze részvétet nyilvánítani... Aztán visszajött Angliába, akkor telefonon kellett hívogatnom megbeszélni vele a dolgokat. Na hát nekem már ez is épp elég nehéz volt, de ez még a könnyű résznek bizonyult. Amikor azonban vasárnap késő este lazán odaszólt a konyhában két csirkéstepsi kiürítése között, hogy "fordítsd már le légyszi az Erionnak, hogy hogy halt meg az apám, mer nem bírom neki elmagyarázni...", akkor néztem egy nagyot. Amikor úgy folytatódott a mondat, hogy "faesztergályos volt, és elkapta az esztergagép", még jobban elkerekedett a szemem. Úgy mesélte a sztorit, mintha mi sem lenne természetesebb, ami persze csak sokkal morbidabbá tette a helyzetet, és tényleg nem jutottam szóhoz...
Végül valahogy elmeséltem Erionnak, az albán szakácsnak (a címet komolyan ne vegyétek: naná, tényleg nem tudom, de nem ez volt a fő baj). Meg persze vele is próbáltam beszélni azóta, bár ő még mindig nem viselkedik úgy, mint aki különösebben meglepőnek vagy kellemetlennek élné meg a dolgot.
Hát, sok mindenre számítottam, amikor eljöttem ide pincérkedni, de azért be kell vallanom: még mindig érnek meglepetések.
Közben azt hiszem, attól sem lesznek jobbak az álmaim, hogy elkezdtem módszeresen végigolvasni Raymond Carver életművét. A Nagyvilág folyóirat ugyanis nyomatékosította azon szándékát, hogy RC novellákat közöljön az én fordításomban (minden az ő hibájuk!:)) és most ehhez keresek írásokat, de lássuk be - Carvernek nem az a fő erénye, hogy különösebben szívderítő lenne. Nagyon kézenfekvő azonban, hogy Gary lakótársam róla írta a doktoriját, úgyhogy megvan neki az összes kötet, és most itt néznek rám várakozón az éjjeliszekrényről. Azért találtam már tetszetős novellákat, kedvem lett foglalkozni velük.
Nem akarom túl sötéten zárni soraimat - hosszú lesz ez a szombat esti műszak, de utána Ania, a lengyel konyháslány barátnőm búcsúbulija lesz, aki a casinoba megy át dolgozni - hát igen, egy újabb búcsú, de azért ő nagyon közel marad helyileg, munkailag, no meg legalább ma este party:) Amint tudom, folytatom a meséket, remélhetőleg kevesebb rémtörténettel.
Egyre erősebben megtapasztalom napról napra, hogy mennyire átmeneti minden - az hagyján, hogy én is elmegyek Bristolból bő 2 hónap múlva, de tényleg azt érzem, hogy még addig sem "érdemes" senkivel barátkozni, mert akármelyik nap eltűnhet nyomtalanul. És ugyanilyen eséllyel vissza is tűnhet, aki eltűnt:) Valahol kalandos is ennyi kis "barát-adagot" megismerni, de néha azért vágyom valami állandóságra, elkezdeni kötődni emberekhez, helyekhez...
És közben az sem igaz, hogy itt nem alakultak ki kötelékek, mert de, csak mindig ott motoszkál bennem, hogy hamarosan odébb kell állni innen is - ez is csak egy állomás. De mi a végcél?? Keresnem kéne az elvarázsolt kastély labirintusának kijáratát, vagy az utazás önmagáért van?
Rahael itt töltött 2 napot megint, jó volt látni - és remekül tudtuk hasznosítani a személyzeti tombolán nyert 2 személyes vacsorámat a cliftoni kicsi iguanasban:) Rahael annyira lelkesnek bizonyult a koktélok és tapasok iránt, hogy még másnap is el kellett mennünk az én munkahelyemre enni-inni - hát nem azt mondom, hogy nem bírtam volna máshol tölteni a szabadnapom:) De közben jól is esik, hogy ennyire tetszik neki a hely, meg már mindenkit látott, ismer, bevonódik. Előtte elvittem Stokes Croftba, a "graffitis negyedbe", mert imád falfirkákat és elhagyatott/lebontandó házakat fényképezni, és nem kevés anyagot találtunk. Hihetetlen helyeken lukadtunk ki a gyanús sikátorokat járva, és elképesztő látványok fogadtak... A legjobb a semmi közepén, egy üres teleken álló kis bárpult volt, pár koszos pohárral, egy ősrégi rádióval és valami rózsaszín paddal, meg egy igazi veterán hűtőszekrénnyel, mellette egy félfülű róka fából:)
Még Rahael látogatása előtt igen morbid történetbe keveredtem bele: hezitáltam, hogy leírjam-e itt - talán nem kéne a gyengébb idegzetű olvasók kímélésének érdekében - de inkább megosztom, mert történetnek nem utolsó. Aki akarja, itt még meggondolhatja magát, és abbahagyhatja az olvasást.
Van egy új konyhásfiú, aki magyar, és elég keveset tud angolul.
Múlt héten hallottam, hogy haza kellett utaznia hirtelen, mert meghalt az apja. Mivel a menedzsment nemigen tud vele kommunikálni, én írtam neki emailt arról, hogy visszajöhet dolgozni, ha akar, és szóljon mielőbb, ha szándékában áll, meg persze részvétet nyilvánítani... Aztán visszajött Angliába, akkor telefonon kellett hívogatnom megbeszélni vele a dolgokat. Na hát nekem már ez is épp elég nehéz volt, de ez még a könnyű résznek bizonyult. Amikor azonban vasárnap késő este lazán odaszólt a konyhában két csirkéstepsi kiürítése között, hogy "fordítsd már le légyszi az Erionnak, hogy hogy halt meg az apám, mer nem bírom neki elmagyarázni...", akkor néztem egy nagyot. Amikor úgy folytatódott a mondat, hogy "faesztergályos volt, és elkapta az esztergagép", még jobban elkerekedett a szemem. Úgy mesélte a sztorit, mintha mi sem lenne természetesebb, ami persze csak sokkal morbidabbá tette a helyzetet, és tényleg nem jutottam szóhoz...
Végül valahogy elmeséltem Erionnak, az albán szakácsnak (a címet komolyan ne vegyétek: naná, tényleg nem tudom, de nem ez volt a fő baj). Meg persze vele is próbáltam beszélni azóta, bár ő még mindig nem viselkedik úgy, mint aki különösebben meglepőnek vagy kellemetlennek élné meg a dolgot.
Hát, sok mindenre számítottam, amikor eljöttem ide pincérkedni, de azért be kell vallanom: még mindig érnek meglepetések.
Közben azt hiszem, attól sem lesznek jobbak az álmaim, hogy elkezdtem módszeresen végigolvasni Raymond Carver életművét. A Nagyvilág folyóirat ugyanis nyomatékosította azon szándékát, hogy RC novellákat közöljön az én fordításomban (minden az ő hibájuk!:)) és most ehhez keresek írásokat, de lássuk be - Carvernek nem az a fő erénye, hogy különösebben szívderítő lenne. Nagyon kézenfekvő azonban, hogy Gary lakótársam róla írta a doktoriját, úgyhogy megvan neki az összes kötet, és most itt néznek rám várakozón az éjjeliszekrényről. Azért találtam már tetszetős novellákat, kedvem lett foglalkozni velük.
Nem akarom túl sötéten zárni soraimat - hosszú lesz ez a szombat esti műszak, de utána Ania, a lengyel konyháslány barátnőm búcsúbulija lesz, aki a casinoba megy át dolgozni - hát igen, egy újabb búcsú, de azért ő nagyon közel marad helyileg, munkailag, no meg legalább ma este party:) Amint tudom, folytatom a meséket, remélhetőleg kevesebb rémtörténettel.
2008. július 10., csütörtök
amelyben véletlenül Walesbe megy és hasonlók
Na hol is kezdjük.
Imádom a bristoli nyarat, különösképpen azt a tulajdonságát, hogy nincs:) Mármint se melegről, se szárazságról nincsen szó a legkisebb mértékben sem, és nagyon élvezem. A "crazy english summer" (ez egy faithless szám címe) kifejezés minden nap új értelmet nyer - pár napja példának okáért mikor indultam dolgozni, kinéztem a padlásszobám ferde ablakán, konstatáltam, hogy iszonyatosan szakad az eső, felvettem a dzsekim és lementem - mire azonban leértem a földszintre, hétágra sütött a nap, és majd' megsültem.
Múlt héten Cardiffban még jobb volt a produkció, mivel ott egyszerre tűzött a nap és szakadt az eső, de úgy rendesen:) És hogy kerültem én Cardiffba? Hát az is egy jó sztori: tök véletlenül:)
Az történt, hogy Anna, aki régi családi jó barát, Angliába látogatott egy hétre egy csoportos szervezett utazással, és a közelben, egy somerseti kis faluban volt a szállásuk. Mivel minden nap egésznapos szervezett programjuk volt, úgy tudtunk csak találkozni, hogy én odamentem a szabadnapomon este, és másnap reggel visszajöttem volna. Külön poén, hogy egy Butlins-szerű (ámde Haven névre hallgató, a tulaj ugyanaz) üdülőparkban szálltunk meg, úgyhogy itt is kipróbálhattam a "vendég-státuszt". Másnap reggel megkérte Anna a busz sofőrt, hogy tegyen ki engem a vonatállomáson, a napi program felé menet. Utána elkezdtünk viccelődni, hogy mi lesz, ha elfelejti a sofőr (korábbi esetekben már feledékeny típusnak bizonyult), és véletlenül elvisznek Walesbe magukkal. Na álljon meg a menet, mondtam én akkor - miért is ne mennék velük? Már a mineneadi időszakban nyafogtam asszem ezen fórumon is, hogy mennyire szeretnék egyszer átruccanni oda - hát akkor miért hagynám ki ezt a remek alkalmat?? Így történt, hogy megtekintettem aznap Annáékkal a Big Pit wales szénbányát, Cardiff várát és a belvárost. Nagyon gyönyörű és izgalmas élmény volt, az a legjobb, hogy mindent kiírnak és bemondanak walesiül a publikus helyeken, totál varázsország. A bányáktól pedig jobban félek, mint a függőhidaktól, úgyhogy jó kis kaland és bátorságpróba volt ez is. Külön poén, hogy épp előző nap láttam az Edge of Love c. filmet, ami Dylan Thomas walesi költőről szól, és hihetetlen szép tengerparti tájak vannak benne - meg amúgy a film is nagyon jó, mindenkinek ajánlom. Kis walesi piros szerencsesárkányt végül nem vettem a cardiffi szuvenír boltokban, pedig vonzottak:) dehát mindent nem lehet.
Amúgy is, kedves édesanyám jóvoltából betársult angliai kalandjaimba Hógolyó, a 10 éves szülinapomra kapott nagy jegesmedvém, úgyhogy több örző állatra most talán épp nincs szükségem.
Az ő látogatása is nagyon jól sikerült (márhogy nem Hógolyóé, hanem anyukámé - a maci nem látogató, hanem rezidens:)) - jó volt megmutatni neki a házam, az éttermem (így másodszor is kiélvezhettem a vendég-létet), és vele végre eljutottunk Portisheadbe is! Mert tudjátok, a kedvenc együttesem egy Bristol melletti kis tengerparti faluról kapta a nevét, ahonnan származnak, és mindig meg akartam nézni. Na, hát nem okozott csalódást:)
A Las Iguanasban is nagyon zajlik a zélet, hogy úgy mondjam - Hez búcsúbulija óriási happening volt, most meg különböző sajnálatos események kovácsolták össze a társaságot. Rubia, a brazil pincérnő mihaszna csirkefogó férje, Igor, felmondott egyik pillanatról a másikra, miközben épp mindenki nyaral, és Momo is most fog visszatérni hazájába a Kanári szigetekre, úgyhogy nemigen van személyzetünk, és ami a nagyobb baj, hogy Rubia totál kétségbe van esve, hogy hogy tehette vele ezt Igor. Akik viszont megmaradtak, nagyon össze tartunk, minden éjjel órákig beszélgetünk még munka után a casinoban - persze álmos vagyok sokszor, de annyi hihetetlen izgalmas embert és történetet lehet megismerni, hogy azt érzem, időpazarlás lenne aludni helyette... Nagyon megkedveltem ezeket az embereket, jó kicsit belelátni az életükbe.
Jack, a bárosfiú 21. szülinapja meg kedden volt, az is óriási mulatásba torkollott, ami főleg azért volt vicces, mert a menedzserek is mind részt vettek - Eoin, a kis kedvencem különösen illuminált állapotban volt:) Én is megszegtem az 5 éve, egy szilveszteri házibuli után tett fogadalmamat, miszerint soha többé nem iszom abszintot.... :) Ugyanis Michi, a cseh lány hozott ajándékba egy üveggel. De azért most csak kicsit ittam belőle, így ok volt a dolog.
Igor amúgy Sara, a főnökasszony miatt mondott fel, és még Josh, a deputy manager is elmegy hamarosan, mert nem bírja ezt a nőszemélyt - tényleg elképesztő, hogy mennyire nem tudja senki elviselni... Mióta engem felvettek február végén, 5 új pincér jött rajtam kívül, és már egy sincs ott. Nagyrészt szintén őmiatta. Az utolsó bejegyzésemben, látom, épp örültem, hogy kedves velem - hát erről annyit, hogy most újra az lett, de közben egy ideig nem volt. Az összeveszésünk után elment 2 hétre Horváto-ba nyaralni, és mikor közeledett a visszajövetele, évek óra a legszörnyűbb lidércnyomásban volt részem: Angliában visszaállították a halálbüntetést, és Sara készült engem kivégeztetni...
Nem tudom, mit hoz elő mindenkiből ez a nő, mert ennyire durván biztos, hogy nem kéne tőle szorongani, de borzasztó egy ember, az biztos. Szerencsére a nyaralásból jókedvűen tért vissza, és most a szülinapon is velünk táncikált hajnalig, de sose tudni, meddig tart...
De szóval összességében nagyon jól vagyok, imádom bristolt meg az összes többi kollégám, és igyekszem többet írni ezentúl!
Imádom a bristoli nyarat, különösképpen azt a tulajdonságát, hogy nincs:) Mármint se melegről, se szárazságról nincsen szó a legkisebb mértékben sem, és nagyon élvezem. A "crazy english summer" (ez egy faithless szám címe) kifejezés minden nap új értelmet nyer - pár napja példának okáért mikor indultam dolgozni, kinéztem a padlásszobám ferde ablakán, konstatáltam, hogy iszonyatosan szakad az eső, felvettem a dzsekim és lementem - mire azonban leértem a földszintre, hétágra sütött a nap, és majd' megsültem.
Múlt héten Cardiffban még jobb volt a produkció, mivel ott egyszerre tűzött a nap és szakadt az eső, de úgy rendesen:) És hogy kerültem én Cardiffba? Hát az is egy jó sztori: tök véletlenül:)
Az történt, hogy Anna, aki régi családi jó barát, Angliába látogatott egy hétre egy csoportos szervezett utazással, és a közelben, egy somerseti kis faluban volt a szállásuk. Mivel minden nap egésznapos szervezett programjuk volt, úgy tudtunk csak találkozni, hogy én odamentem a szabadnapomon este, és másnap reggel visszajöttem volna. Külön poén, hogy egy Butlins-szerű (ámde Haven névre hallgató, a tulaj ugyanaz) üdülőparkban szálltunk meg, úgyhogy itt is kipróbálhattam a "vendég-státuszt". Másnap reggel megkérte Anna a busz sofőrt, hogy tegyen ki engem a vonatállomáson, a napi program felé menet. Utána elkezdtünk viccelődni, hogy mi lesz, ha elfelejti a sofőr (korábbi esetekben már feledékeny típusnak bizonyult), és véletlenül elvisznek Walesbe magukkal. Na álljon meg a menet, mondtam én akkor - miért is ne mennék velük? Már a mineneadi időszakban nyafogtam asszem ezen fórumon is, hogy mennyire szeretnék egyszer átruccanni oda - hát akkor miért hagynám ki ezt a remek alkalmat?? Így történt, hogy megtekintettem aznap Annáékkal a Big Pit wales szénbányát, Cardiff várát és a belvárost. Nagyon gyönyörű és izgalmas élmény volt, az a legjobb, hogy mindent kiírnak és bemondanak walesiül a publikus helyeken, totál varázsország. A bányáktól pedig jobban félek, mint a függőhidaktól, úgyhogy jó kis kaland és bátorságpróba volt ez is. Külön poén, hogy épp előző nap láttam az Edge of Love c. filmet, ami Dylan Thomas walesi költőről szól, és hihetetlen szép tengerparti tájak vannak benne - meg amúgy a film is nagyon jó, mindenkinek ajánlom. Kis walesi piros szerencsesárkányt végül nem vettem a cardiffi szuvenír boltokban, pedig vonzottak:) dehát mindent nem lehet.
Amúgy is, kedves édesanyám jóvoltából betársult angliai kalandjaimba Hógolyó, a 10 éves szülinapomra kapott nagy jegesmedvém, úgyhogy több örző állatra most talán épp nincs szükségem.
Az ő látogatása is nagyon jól sikerült (márhogy nem Hógolyóé, hanem anyukámé - a maci nem látogató, hanem rezidens:)) - jó volt megmutatni neki a házam, az éttermem (így másodszor is kiélvezhettem a vendég-létet), és vele végre eljutottunk Portisheadbe is! Mert tudjátok, a kedvenc együttesem egy Bristol melletti kis tengerparti faluról kapta a nevét, ahonnan származnak, és mindig meg akartam nézni. Na, hát nem okozott csalódást:)
A Las Iguanasban is nagyon zajlik a zélet, hogy úgy mondjam - Hez búcsúbulija óriási happening volt, most meg különböző sajnálatos események kovácsolták össze a társaságot. Rubia, a brazil pincérnő mihaszna csirkefogó férje, Igor, felmondott egyik pillanatról a másikra, miközben épp mindenki nyaral, és Momo is most fog visszatérni hazájába a Kanári szigetekre, úgyhogy nemigen van személyzetünk, és ami a nagyobb baj, hogy Rubia totál kétségbe van esve, hogy hogy tehette vele ezt Igor. Akik viszont megmaradtak, nagyon össze tartunk, minden éjjel órákig beszélgetünk még munka után a casinoban - persze álmos vagyok sokszor, de annyi hihetetlen izgalmas embert és történetet lehet megismerni, hogy azt érzem, időpazarlás lenne aludni helyette... Nagyon megkedveltem ezeket az embereket, jó kicsit belelátni az életükbe.
Jack, a bárosfiú 21. szülinapja meg kedden volt, az is óriási mulatásba torkollott, ami főleg azért volt vicces, mert a menedzserek is mind részt vettek - Eoin, a kis kedvencem különösen illuminált állapotban volt:) Én is megszegtem az 5 éve, egy szilveszteri házibuli után tett fogadalmamat, miszerint soha többé nem iszom abszintot.... :) Ugyanis Michi, a cseh lány hozott ajándékba egy üveggel. De azért most csak kicsit ittam belőle, így ok volt a dolog.
Igor amúgy Sara, a főnökasszony miatt mondott fel, és még Josh, a deputy manager is elmegy hamarosan, mert nem bírja ezt a nőszemélyt - tényleg elképesztő, hogy mennyire nem tudja senki elviselni... Mióta engem felvettek február végén, 5 új pincér jött rajtam kívül, és már egy sincs ott. Nagyrészt szintén őmiatta. Az utolsó bejegyzésemben, látom, épp örültem, hogy kedves velem - hát erről annyit, hogy most újra az lett, de közben egy ideig nem volt. Az összeveszésünk után elment 2 hétre Horváto-ba nyaralni, és mikor közeledett a visszajövetele, évek óra a legszörnyűbb lidércnyomásban volt részem: Angliában visszaállították a halálbüntetést, és Sara készült engem kivégeztetni...
Nem tudom, mit hoz elő mindenkiből ez a nő, mert ennyire durván biztos, hogy nem kéne tőle szorongani, de borzasztó egy ember, az biztos. Szerencsére a nyaralásból jókedvűen tért vissza, és most a szülinapon is velünk táncikált hajnalig, de sose tudni, meddig tart...
De szóval összességében nagyon jól vagyok, imádom bristolt meg az összes többi kollégám, és igyekszem többet írni ezentúl!
2008. június 3., kedd
amelyben élvezi a júniusi esőt
Az elmúlt hetek elsősorban Marcos elmenetele körül forogtak, és az elfelejtésére tett igen sikertelen kísérletek jegyében teltek:) Volt nagy búcsúbuli a Las Iguanasban, ami mondjuk az alkalmat leszámítva jó lett volna, mert nagyon vicces volt mindenkivel együtt mulatni, még a főnökök is mind ott voltak. Az elválás viszont nagyon rossz volt, pláne, hogy még elbúcsúzni sem volt hajlandó, és olyan üres nélküle a hely.
De terápiaként jó sokat dolgoztam múlt héten, hogy elterelje a gondolataimat, és egyre biztosabban mozgok már ezen a terepen... Sőt, valamiért a gonosz főnökasszony hirtelen úgy döntött, hogy nagyon kedvel és elégedett velem, ami lényegesebben kellemesebbé teszi a munkámat.
Még külön feladatot is kaptam! Én leszek a tell us card felelős - ezeket a kártyákat a vendégek látogatásuk végén töltik ki, ráírják mindenről a véleményüket, megjegyzéseiket, stb... És én fogom ezentúl feldolgozni őket, tök izgi:)
Nagyon összebarátkoztam egy pincérlány kollégámmal is, angol, Heznek hívják és imádom - de sajnos 4 hét múlva elmegy Ausztráliába, mert szerelmes, és ott van a fiú, ő meg utána megy. Úgyhogy újabb "single serving friend"-et szelídítettem meg, ahogy Tyler Durden mondja a Harcosok klubjában, és hamarosan búcsút kell vennem tőle - dehát ennek az évnek ilyen a természete, az emberek jönnek és mennek, ahogy én is, ide-oda.
Múlt héten lejött hozzám Rahael Londonból, nagyon szuper volt őt látni, meg megmutatni neki mindent itt (és már alig féltem a függő hídon!), no meg végre kipróbálhattam, milyen az Iguanasba igazi vendégként beülni - nagggyon más:) Ja és volt szerencsém megtapasztalni életem első drum and bass partiját is vele, magam is meglepődtem, mennyire élveztem.
Holnap jön Barbara, most már tényleg (múltkor elhalasztottuk a látogatását), őt is várom nagyon.
Amióta feladtam műfordítói ambícióimat, úgy látszik, nem szabadulhatok a felkérésektől:) Bezzeg amikor vágytam rájuk... De most tényleg mókás dolog történt, a wiwen írt a Nagyvilág szerkesztője, hogy olvasta a Kalligramban a fordításaimat és szeretne ő is hasonlókat közölni - azért ez igen hízelgő, még én is meghatódtam. Nem hagynak békében pincérkedni:) úgyhogy kicsit majd műfordítok is azért.
De terápiaként jó sokat dolgoztam múlt héten, hogy elterelje a gondolataimat, és egyre biztosabban mozgok már ezen a terepen... Sőt, valamiért a gonosz főnökasszony hirtelen úgy döntött, hogy nagyon kedvel és elégedett velem, ami lényegesebben kellemesebbé teszi a munkámat.
Még külön feladatot is kaptam! Én leszek a tell us card felelős - ezeket a kártyákat a vendégek látogatásuk végén töltik ki, ráírják mindenről a véleményüket, megjegyzéseiket, stb... És én fogom ezentúl feldolgozni őket, tök izgi:)
Nagyon összebarátkoztam egy pincérlány kollégámmal is, angol, Heznek hívják és imádom - de sajnos 4 hét múlva elmegy Ausztráliába, mert szerelmes, és ott van a fiú, ő meg utána megy. Úgyhogy újabb "single serving friend"-et szelídítettem meg, ahogy Tyler Durden mondja a Harcosok klubjában, és hamarosan búcsút kell vennem tőle - dehát ennek az évnek ilyen a természete, az emberek jönnek és mennek, ahogy én is, ide-oda.
Múlt héten lejött hozzám Rahael Londonból, nagyon szuper volt őt látni, meg megmutatni neki mindent itt (és már alig féltem a függő hídon!), no meg végre kipróbálhattam, milyen az Iguanasba igazi vendégként beülni - nagggyon más:) Ja és volt szerencsém megtapasztalni életem első drum and bass partiját is vele, magam is meglepődtem, mennyire élveztem.
Holnap jön Barbara, most már tényleg (múltkor elhalasztottuk a látogatását), őt is várom nagyon.
Amióta feladtam műfordítói ambícióimat, úgy látszik, nem szabadulhatok a felkérésektől:) Bezzeg amikor vágytam rájuk... De most tényleg mókás dolog történt, a wiwen írt a Nagyvilág szerkesztője, hogy olvasta a Kalligramban a fordításaimat és szeretne ő is hasonlókat közölni - azért ez igen hízelgő, még én is meghatódtam. Nem hagynak békében pincérkedni:) úgyhogy kicsit majd műfordítok is azért.
2008. május 21., szerda
amelyben visszatér Bristolba
Te jó ég, most látom, hogy milyen rég nem írtam... Szégyelljem magam!:)
Ok, igaz, hogy egy hétig Budapesten voltam, és ott számítógépet is alig láttam, dehát akárhogy számolom, több mint egy hete visszajöttem már Bristolba. Furán hangzik, tudom, de hiányzott Magyarországon a padlásszobám, az étterem, egész Bristol... Persze itt meg az otthoni emberek hiányoznak, de a város valahogy nem.
Ráadásul épp azalatt, hogy ott voltam, megjelentek a Kalligram folyóiratban a novellafordításaim, amit - ha 2-3 éve mondja valaki - el sem hittem volna; most meg örültem ugyan, de azért alig vártam, hogy visszajöhessek evőeszközt polírozni:) Az is hozzájárul a dologhoz, hogy hirtelen elkezdtek szeretni és jónak tartani a menedzsereim, és ettől rögtön sokkal jobban is megy a munka... Ha nem szorongok attól, hogy mindent rosszul csinálok, érdekes módon elkezdek mindent jól csinálni:) Meg persze várom, hogy jövőre Yorkba egyetemre járjak majd (ezt a blog olvasóim nem szokták tudni, úgyhogy most jelzem: azért nem tervezek örökre pincér maradni) - de addig élvezem ezt az őrült életmódot.
Az általános vidámságot azonban beárnyékolja most, hogy az én Marcosom (tudjátok, a brazil báros) visszamegy jövő héten Braziliába, és borzasztó szomorú vagyok miatta. Holnap lesz a nagyszabású meglepetés búcsúbulija, aztán szombaton dolgozik még és kész, nem látom többé... Azért nélküle nagyon nem lesz ugyanolyan. Dehát majd kiheverem ezt is, mint mindent - bízom magamban:) Unalmas lenne az élet, ha nem törnék olykor össze az ember szívét.
Jövő héten viszont jön 2 napra Rahael unokatesóm Londonból, az szuper lesz, utána meg Barbara látogat ide a mineheadi partokról - aztán meg már anyukám kiutazása közeleg... Szóval unatkozni nem fogok! Ja és megvettem a Sziget hetijegyet meg a repjegyet is augusztusra, úgyhogy rettegjetek, támadok:) Csak valaki légyszi intézze már el, hogy ne legyen se meleg, se parlagfű:)
Ok, igaz, hogy egy hétig Budapesten voltam, és ott számítógépet is alig láttam, dehát akárhogy számolom, több mint egy hete visszajöttem már Bristolba. Furán hangzik, tudom, de hiányzott Magyarországon a padlásszobám, az étterem, egész Bristol... Persze itt meg az otthoni emberek hiányoznak, de a város valahogy nem.
Ráadásul épp azalatt, hogy ott voltam, megjelentek a Kalligram folyóiratban a novellafordításaim, amit - ha 2-3 éve mondja valaki - el sem hittem volna; most meg örültem ugyan, de azért alig vártam, hogy visszajöhessek evőeszközt polírozni:) Az is hozzájárul a dologhoz, hogy hirtelen elkezdtek szeretni és jónak tartani a menedzsereim, és ettől rögtön sokkal jobban is megy a munka... Ha nem szorongok attól, hogy mindent rosszul csinálok, érdekes módon elkezdek mindent jól csinálni:) Meg persze várom, hogy jövőre Yorkba egyetemre járjak majd (ezt a blog olvasóim nem szokták tudni, úgyhogy most jelzem: azért nem tervezek örökre pincér maradni) - de addig élvezem ezt az őrült életmódot.
Az általános vidámságot azonban beárnyékolja most, hogy az én Marcosom (tudjátok, a brazil báros) visszamegy jövő héten Braziliába, és borzasztó szomorú vagyok miatta. Holnap lesz a nagyszabású meglepetés búcsúbulija, aztán szombaton dolgozik még és kész, nem látom többé... Azért nélküle nagyon nem lesz ugyanolyan. Dehát majd kiheverem ezt is, mint mindent - bízom magamban:) Unalmas lenne az élet, ha nem törnék olykor össze az ember szívét.
Jövő héten viszont jön 2 napra Rahael unokatesóm Londonból, az szuper lesz, utána meg Barbara látogat ide a mineheadi partokról - aztán meg már anyukám kiutazása közeleg... Szóval unatkozni nem fogok! Ja és megvettem a Sziget hetijegyet meg a repjegyet is augusztusra, úgyhogy rettegjetek, támadok:) Csak valaki légyszi intézze már el, hogy ne legyen se meleg, se parlagfű:)
2008. május 1., csütörtök
amelyben megpillantja Lolitáját
Olvastátok a Lolitát? Emlékeztek, mikor a regény végén a 3 éves távollét után Humbert Humbert újra megpillantja szerelmét? A tizennégy éves hamvas, pajkos, gyönyörű nimfácska helyén egy tizenhét éves, csúnyácska, szemüveges, szegényes rongyokba öltözött terhes lányt talál.
Ez történt velem is tegnap, amikor bementem a butlinsi Pizza Hutba és megpillantottam Pavolt. Nem tudom, hogy lehet 4 hónap alatt ennyit változni, de valahogy pont csúnya lett rajta minden, ami régen szép volt:) Meg mintha ő is kamaszodna, elvesztette a kisfiússágát de még nem igazán férfias. Ennek ellenére, ahogy Humbert is ragaszkodik az ő Lolitájához, engem is felkavart a találkozás, de azért jó volt elgondolkozni: mi a fenét kezdtem volna ezzel a fiúval? Mert hogy beszélni sosem tudtunk semmiről, és ha még csak nem is tetszik... Fogas kérdés:) Szóval azt hiszem, jobb, hogy nem akart feleségül venni:) Pár mondatot azért váltottunk, de az nyilvánvaló volt, hogy nem döbbent rá, hogy élete legnagyobb tévedését követte el, amikor hagyott elmenni:) De most már én is úgy sejtem, hogy jól döntött.
Amúgy nagyon jó volt mindenkit újra látni, tök kedvesek voltak és mindenki örült nekem, még azok is, akikkel akkor nem is voltam olyan közeli viszonyban, nagyon jól esett. Ingyen pizzát is kaptam kétszer:) És Barbara bulija remekül sikerült (bár voltak akciófilm-szerű elemei, amikor ránk küldtek 8 azaz 8 darab biztonságist, hogy oszlassák fel a kb. 20 fős bulit, és kis csapatokban menekültünk minden felé, a házak mögött bújkálva, fedezéktől fedezékig futkosva, a sarkokon kikandikálva, hogy kicselezzük üldözőinket... :)). De végül sikerült máshol folytatni a bulit, és szuper volt újra együtt mulatni a régi jó társasággal.
A helyet is nagyon jó volt újra látni, bár egyáltalán nem bántam meg, hogy eljöttem (ráadásul mindenki azt mesélte, hogy csak az első 3 hónap volt jó, azóta minden megváltozott); de mégis egy fontos része az életemnek, egyféle otthonom Butlins, és mindig erős érzések fognak odakötni. Meg persze, mint tudjuk, az idő megszépíti az emlékeket...
Most szaladok Las Iguanasba, végre kaja-tréning (értsd: evés:)) lesz:) Ott is kezdem egyre otthonosabban érezni magam, szerintem össze fogok szokni ezzel az étteremmel is...
Ez történt velem is tegnap, amikor bementem a butlinsi Pizza Hutba és megpillantottam Pavolt. Nem tudom, hogy lehet 4 hónap alatt ennyit változni, de valahogy pont csúnya lett rajta minden, ami régen szép volt:) Meg mintha ő is kamaszodna, elvesztette a kisfiússágát de még nem igazán férfias. Ennek ellenére, ahogy Humbert is ragaszkodik az ő Lolitájához, engem is felkavart a találkozás, de azért jó volt elgondolkozni: mi a fenét kezdtem volna ezzel a fiúval? Mert hogy beszélni sosem tudtunk semmiről, és ha még csak nem is tetszik... Fogas kérdés:) Szóval azt hiszem, jobb, hogy nem akart feleségül venni:) Pár mondatot azért váltottunk, de az nyilvánvaló volt, hogy nem döbbent rá, hogy élete legnagyobb tévedését követte el, amikor hagyott elmenni:) De most már én is úgy sejtem, hogy jól döntött.
Amúgy nagyon jó volt mindenkit újra látni, tök kedvesek voltak és mindenki örült nekem, még azok is, akikkel akkor nem is voltam olyan közeli viszonyban, nagyon jól esett. Ingyen pizzát is kaptam kétszer:) És Barbara bulija remekül sikerült (bár voltak akciófilm-szerű elemei, amikor ránk küldtek 8 azaz 8 darab biztonságist, hogy oszlassák fel a kb. 20 fős bulit, és kis csapatokban menekültünk minden felé, a házak mögött bújkálva, fedezéktől fedezékig futkosva, a sarkokon kikandikálva, hogy kicselezzük üldözőinket... :)). De végül sikerült máshol folytatni a bulit, és szuper volt újra együtt mulatni a régi jó társasággal.
A helyet is nagyon jó volt újra látni, bár egyáltalán nem bántam meg, hogy eljöttem (ráadásul mindenki azt mesélte, hogy csak az első 3 hónap volt jó, azóta minden megváltozott); de mégis egy fontos része az életemnek, egyféle otthonom Butlins, és mindig erős érzések fognak odakötni. Meg persze, mint tudjuk, az idő megszépíti az emlékeket...
Most szaladok Las Iguanasba, végre kaja-tréning (értsd: evés:)) lesz:) Ott is kezdem egyre otthonosabban érezni magam, szerintem össze fogok szokni ezzel az étteremmel is...
2008. április 23., szerda
amelyben Mineheadbe készül
Képzeljétek, jövő héten megyek Butlinsba!! Annyira furcsa lesz, de nagyon várom... Úgy érzem, hogy muszáj látnom még egyszer azt a helyet, ami ekkora szerepet játszott az életemben, és annyi erős érzés fűz hozzá.
Mindenképp le akartam nézni a kis tengerpartomra, amíg Barbaráék ott vannak még, és - mint kiderült - ez már elég rövidke határidő. Közben kiderült, hogy pont jövő héten lesz Barbara szülinapi bulija, én meg pont aznapra kaptam szabadnapot! Hát ez már túl sok volt az egybeesésből, úgyhogy fogom magam, és odamegyek:) Majd mesélek... Az biztos, hogy rendesen össze fogok zavarodni, egyszerre belülről és kívülről látni ott mindent, de miután olyan intenzíven, "lufiszerűen" be voltam oda zárva három hónapra, nagyon nagy szükségét érzem, hogy egyszer még így félig kívülállóként is ránézzek. Meg persze nagyon hiányzik sok mindenki, és annyira jó lesz velük bulizni újra, a szép (és csúnya) emlékek színterén... Hát igen, bevallom, sokat szépített az idő múlása az emlékeimen, de azért sok minden tényleg jó volt ott, még ha tudom is, hogy jól döntöttem, amikor eljöttem. Szóval nagy kaland lesz, és nagyon várom!
Mindenképp le akartam nézni a kis tengerpartomra, amíg Barbaráék ott vannak még, és - mint kiderült - ez már elég rövidke határidő. Közben kiderült, hogy pont jövő héten lesz Barbara szülinapi bulija, én meg pont aznapra kaptam szabadnapot! Hát ez már túl sok volt az egybeesésből, úgyhogy fogom magam, és odamegyek:) Majd mesélek... Az biztos, hogy rendesen össze fogok zavarodni, egyszerre belülről és kívülről látni ott mindent, de miután olyan intenzíven, "lufiszerűen" be voltam oda zárva három hónapra, nagyon nagy szükségét érzem, hogy egyszer még így félig kívülállóként is ránézzek. Meg persze nagyon hiányzik sok mindenki, és annyira jó lesz velük bulizni újra, a szép (és csúnya) emlékek színterén... Hát igen, bevallom, sokat szépített az idő múlása az emlékeimen, de azért sok minden tényleg jó volt ott, még ha tudom is, hogy jól döntöttem, amikor eljöttem. Szóval nagy kaland lesz, és nagyon várom!
2008. április 21., hétfő
amelyben Iguanasban lakik
Minden ellendrukkerrel (elsősorban értsd: család;) ) sajnálattal tudatom, hogy roppant módon élvezem a vörös hajamat, és meglehetősen pozitív a recepciója is. Úgyhogy a közvetlen közeli jövőben ne számítsatok változásra, hacsak nem lesz még pirosabb:)
Múlt héten a szó legszorosabb értelmében beköltöztem Las Iguanasba - na jó, aludni a saját ágyamban aludtam (amikor nem a nappaliban, a kanapén, mert a 2 emelet megmászásához már nem maradt erőm) - de mivel egy pincér nyaralt, egy másik meg beteg volt, tényleg több órát töltöttem az étteremben mint bárhol máshol, és ott tartottam a ruháimat, a kajámat, a gépem... Így történt, hogy vasárnap reggel úgy ébredtem (a kanapén), hogy a hűtőben egy fél doboz margarin volt, és slussz:) De a következő hét már nyugisabb lesz.
Szerdán még bulizni is elmentünk, egy tök jó kis táncolós helyre, Marcossal, Frenchie-vel és Kirstyvel, az új pincérlánnyal, aki nagyon helyes - 20 éves és annyira emlékeztet a 3 évvel ezelőtti önmagamra: nagyon naív és lelkes, és iszonyatosan szorong és izgul mindenen:) Mármint nálam is sokkal jobban... hát képzelhetitek:) Ja és azt hiszi, hogy mindenki utálja, még én próbálom folyton megnyugtatni, hogy nincs így!
Úgyhogy most hárman tök jóba lettünk, Dóri, Kirsty és én; szombaton munka után még Frenchie-hez mentünk fel csomóan dumálni. A másik új pincér, Jacek (aki lengyel) iszonyú vicces figura, mindenről mindig órákig akar diskurálni, és nagyon ünnepélyesen és körülményesen fejezi ki magát, és mindenkit ladies and gentlemennek hív: ahányszor kinyitja a száját, mindenki halálra röhögi magát. De nagyon kedves fiú, még ha kicsit idegesítő is: nem lehet rá igazán haragudni.
Tegnap láttam az új Mike Leigh filmet, Happy Go Lucky a címe: mindenkinek kötelező:)
No, mindjárt megyek Bp-re és látlak Benneteket (akinek nem inge, ne vegye magára) - írjatok addig is, meg még mesélek majd én is!
Múlt héten a szó legszorosabb értelmében beköltöztem Las Iguanasba - na jó, aludni a saját ágyamban aludtam (amikor nem a nappaliban, a kanapén, mert a 2 emelet megmászásához már nem maradt erőm) - de mivel egy pincér nyaralt, egy másik meg beteg volt, tényleg több órát töltöttem az étteremben mint bárhol máshol, és ott tartottam a ruháimat, a kajámat, a gépem... Így történt, hogy vasárnap reggel úgy ébredtem (a kanapén), hogy a hűtőben egy fél doboz margarin volt, és slussz:) De a következő hét már nyugisabb lesz.
Szerdán még bulizni is elmentünk, egy tök jó kis táncolós helyre, Marcossal, Frenchie-vel és Kirstyvel, az új pincérlánnyal, aki nagyon helyes - 20 éves és annyira emlékeztet a 3 évvel ezelőtti önmagamra: nagyon naív és lelkes, és iszonyatosan szorong és izgul mindenen:) Mármint nálam is sokkal jobban... hát képzelhetitek:) Ja és azt hiszi, hogy mindenki utálja, még én próbálom folyton megnyugtatni, hogy nincs így!
Úgyhogy most hárman tök jóba lettünk, Dóri, Kirsty és én; szombaton munka után még Frenchie-hez mentünk fel csomóan dumálni. A másik új pincér, Jacek (aki lengyel) iszonyú vicces figura, mindenről mindig órákig akar diskurálni, és nagyon ünnepélyesen és körülményesen fejezi ki magát, és mindenkit ladies and gentlemennek hív: ahányszor kinyitja a száját, mindenki halálra röhögi magát. De nagyon kedves fiú, még ha kicsit idegesítő is: nem lehet rá igazán haragudni.
Tegnap láttam az új Mike Leigh filmet, Happy Go Lucky a címe: mindenkinek kötelező:)
No, mindjárt megyek Bp-re és látlak Benneteket (akinek nem inge, ne vegye magára) - írjatok addig is, meg még mesélek majd én is!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)