Most nem fogok sokat írni, mert amiről igazán kéne, arról nem lehet itt, de azért mesélek az elmúlt napokról!
Hétfőn megint elmentünk együtt kirándulni a magyar bandával, a közeli Dunster falvába, gyönyörű kis középkori városközpont "fonal piaccal", várral, templommal, régi házakkal... Nagyon bájos! Útközben persze rengeteg bárány, szokásukhoz hűen:) Visszafele a hosszabb úton jöttünk, megmásztuk a környék legmagasabb hegyét (dombját? nemtudom, hány láb - ld. Az angol, aki dombra ment fel és hegyről jött le c. film... Mindenesetre nagyon meredek volt!). Felfele elég kemény volt az út, de a kilátás a tetejéről tényleg gyönyörű volt, nagyon megérte!
Kedden valami tréningre kellett volna mennem, fel is keltem hajnali fél nyolckor, de aztán nem volt, máskor lesz, rosszul volt kiírva... A kötelező bosszankodás után úgy döntöttem, hogy hamár felkeltem, nem fogom magamat egész nap otthon sajnálni egyedül (Barbaráék dolgoztak), hanem elmegyek egyedül felfedezni végre Tauntont, a legközelebbi "nagyvárost", ahonnan minden vonat megy, mindent ott kell intézni amit itt nem lehet, és amúgy is elég híres a minehead-iek köreiben. Másfél óra a buszút, ami nem épp praktikus, de most, hogy nem siettem, ez volt az egyik legélvezetesebb része a kiruccanásnak. Gyönyörű tájakon és édes kis angol falvakon hajtottunk át, végig csak néztem, mint a moziban!:) Taunton maga is helyes városka, nagynak azért persze nem nevezném, de legalább van vasútállomás meg buszpályaudvar - ez is volt az alibim a kiránduláshoz, hogy a jövő heti londoni utamat megszervezzem ott, vagyis informálódjak jegyárakról, menetrendről, stb.
Van soksok bolt, persze - próbáltam nem vásárolni, majdnem sikerült is:) Már tele van minden karácsonyi dolgokkal, ettől elfogott kicsit a szokásos karácsony előtti melankólia... De láttam szép templomot ott is, régi vásárcsarnokot, folyócskát, hidakat, szóval jó volt!
Este bowlingoztam és biliárdoztam a magyarokkal, imádom, hogy csupa olyan dologba keveredek itt, amibe otthon soha. Utána meg véletlenül házibuli lett nálam, aminek tökre örültem, asszem a vendégek is, meg jól is sikerült:)
Ma még annyi izgi történt, hogy - miután rendet raktam és takarítottam kicsit a jövőbeli esetleges házibulikra gondolván - végre spórolni akartam a kajával és az otthon felhalmozott konzervekből eszkábálni össze az ebédet. A dolognak az lett az eredménye, hogy sikerült egy teli tányér paradicsomlevest úgy leejteni, hogy nem csak az épp-feltakarított fehér padló és a hófehér fürdőköntösöm, no meg a frissen-zuhanyozott önmagam lett csupa paradicsom, és nem csak a tál tört ripityára, hanem még el is vágta a lábujjam egy darab. Ami még szintén nem lett volna olyan tragikus, ha nem tűnt volna el nyomtalanul a "tegnap még megvolt" ragtapasz... így azonban vérző mezítlábbal nem tudtam átmenni senkihez ragtapaszt kérni, és igen abszurd helyzetbe kerültem:) Végül telefonos jelzésekkel két mentőangyalt is sikerült odacsalogatnom, akik ragtapasszal és fertőtlenítővel is elláttak, és a paradicsomot is feltakarítottam... Akárcsak a salátabár esete, visszagondolva ez is mókás sztori, csak közben voltam nagyon megijedve.
Most lehet, hogy felfedezzük Barbarával a minehead-i színházat, majd mesélek, ha lesz mit!
2007. november 14., szerda
2007. november 11., vasárnap
amelyben nincs munka
Hát ez a hét elég elkeserítő volt, már ami a munka mennyiségét tekinti: gyakorlatilag semennyit nem dolgozhattunk... Közben elterjedt egy pletyka, hogy hiába tudunk csak 6-8 órát dolgozni egy héten a pangás közepette, attól még ki kell fizetniük a 25 órás órabérünket, mert az van a szerződésben, hogy lesz annyi. Amikor azonban rákérdeztem a csapatvezetőknél, nemleges válaszokat kaptam. De elmentem szombat délután beszélni Phillel, a jóképű szőke főmenedzserrel, és hangot adni felháborodásomnak. Itt sem jutottam, persze, semmire, de legalább bátor voltam és megtettem minden tőlem telhetőt, nem tűrtem némán a sorsomat:)
Az éjjeli igen undorító túlórázós munkákért is vérre menő harc folyik már, és az is alig jut valakinek... elég nevetséges helyzet ahhoz képest, hogy pénzt keresni jöttünk, vagy mi a fene. Mert persze otthon ha heti 7 órán kívül az égadta világon semmit nem csinálnék, akkor elég jól elfoglalnám magam, csomó emberrel találkozhatnék... Itt viszont igen korlátoltak a lehetőségek. A világ végén egyedül rohadni csomó szabadidővel nem olyan mókás.
Jövő hétvégén azért már kicsit több meló lesz, utána meg állítólag egyre több, bár hiszi a piszi, majd meglátjuk. Mindenesetre feliratkoztam a Burger Kingbe túlórázni is a hétvégére, éjszakánként... hát nem gondoltam volna régen, hogy ennek örülni fogok:) De most már új célkitűzésem lett, ha egyszer így alakult: az "ismerjük meg angliát" projekt egy alfejezete az "ismerjük meg az amerikai junkfood ('szennykaja') multicégek belső rejtelmeit":))
Remélem, azért lesznek hétközben valami kirándulós programok, most babonából nem írom még le a terveket, mert semmi sem biztos, de majd mesélek, ha lesz mit, és nem csak a szobám falát nézem egész nap, sajnálván magamat! Utána levő héten meg Londonba megyek, ha minden jól megy. Szóval összeszedem majd magam biztos, csak itt könnyű elcsüggedni, ha egyedül van az ember...

2007. november 8., csütörtök
amelyben a nevekről elmélkedik
Még egy kiegészítő megjegyzés az előző blogbejegyzéshez: a magyar csoportdinamikáról akartam elmesélni, hogy a nevek kialakulása milyen mókásan fojt. A velünk jött kb. 30 fiút igen kevés kivétellel Zolinak, Balázsnak, Attilának és Tibinek hívják, ezért muszáj volt valami megkülönböztető jelzőket bevezetni:) Két tendencia mutatkozik eddig: az egyik az "indiánnevek" adása, amik az illető valami lényegi jellemvonását tükrozik, mint pl. Amerika és Love kapitány:)) A másik pedig a foglalkozásokról való elnevezés, mint a régi szép időkben: ahogyan biztos ráragadhatott az emberekre hajdanán a Kovács, Szabó, Mészáros vagy egyéb vezetéknév, nekünk itten van Pizza Hutos Tibi, Splash-es Balázs, és hasonlók... (A splash a vizicsúzdás uszoda Butlinsban). Jó kis társadalomfejlődési tanulmány:)
Még annyi, hogy ma a litván maffiavilágba is bepilantást nyerhettem, amikor elkísértem valakit a feketekereskedelem központjába, egy litván fiú lakására olcsó cigit venni - egy trópusi halakkal teli akvárium körül ültek a fő elosztók, tisztára, mint valami Tarantino filmben:)

amelyben sziklat maszik
Gyerekek, tessek irni kommenteket! Ugy orulok nekik mindig, de az uccso ket bejegyzeshez egyet sem kaptam, csalodtam bennetek!
Tegnap elmentem 9 magyar kollegammal kirandulni, egeszen hihetetlen elmeny volt. Mineheadbol busszal elmentunk Lynmouth faluba, kb. egy oranyira van innen, hat az mar onmagaban egy elmeny volt. Nyitott teteju emeletes busszal szaguldoztunk a legelkepesztobb tajakon at, magas hegytetokon a szurke felhokben, iszonyu meredek kanyargos utacskakon, birkakkal pottyozott zold legelokon keresztul, tengerparti magas sziklak peremen... Jo nagy szel volt, neha az eso is szemerkelt, es a faagak gyakran a fejunket suroltak, de azert lelkesen fenykepeztem vegig! (2-3 napon belul mar tenyleg felrakom oket a szamitogepre is, igerem). Tobb izben halalfelelem fogott el, amikor a tengerparti meredek sziklak peremen egy parduc sebessegevel es kiszamithatatlansagaval robogott a testalkatat tekintve inkabb mammutra emlekezteto jarganyunk:) De tuleltuk az utazast es szerencsesen megerkeztunk Lynmouthba. Tengerparti kikotofalucska, Mineheadnel joval kisebb es vadregenyesebb, azt hiszem, a romantikus koltok egy kedvelt ihleto-helye lehetett, a domboldalban megbuvo "Shelley`s hotel" is errol arulkodik. Vegigsetaltunk a molon (epp apaly volt, ugyhogy megtehettuk - delutan, mire visszaertunk, mar elontotte a viz), es bamultuk a vadul hullamzo szurke tengert, elkepeszto volt. Kagylokat is gyujtottunk am a parton!
A tobbiek mar utkozben fenyegetoztek azzal, hogy sikloval fel kene menni annak a hegynek a tetejere, aminek a toveben fekszik Lynmouth, de en hevesen tiltakoztam: legyunk halasak a Joistennek, hogy tuleltuk a buszutazast, es imadkozzunk azert, hogy hazafele se zuhanjunk a tengerbe! Persze vegul megis felrangattak a szinte fuggoleges sziklaoldalon nyikorogva-akadozva felhuzodzkodo siklora, de nem is volt olyan szornyu felelmetes, mint gondoltam, es masodszor sem estunk bele a tengerbe:) Sot, meg is erte! Fent, a hegy tetejen Lynton falucskaba erkeztunk, ami szinten gyonyoruseges. Miutan egy klasszikus angol "teaszobaban" megteaztunk, ahol feherkotenyes, szobalany-fokotos neni szolgalt ki bennunket, elkirandultunk az un. "Valley of Rocks"-hoz, ami egy dobbenetes sziklacsucs a tenger felett. Megint rendesen panikba estem, amikor felmasztunk a szikla legtetejere, es onnan neztunk le a tengerre, no meg a kornyezo zold dombokra, de egeszen katartikus elmeny volt.
Negyedik megprobaltataskent kitalaltak kis pajtasaim, hogy visszafele Lyntonba ne azon az uton menjunk, amin jottunk, hanem a tengerparti, nemtom-hanyszaz meter magas hegyoldali osvenyken. Persze semmi korlat, kerites, ilyesmi, az ember barmikor legurulhat, legalabbis nagyon olyan erzese van:) Majdnem otthagytam a csoportot es visszamentem egyedul a biztonsagosabb utra, de aztan szerencsere megis urra lett rajtam a csapatszellem es veluk tartottam - megerte! Nem lett semmi baj, viszont gyonyoru utvonal volt. A visszafele buszutra mintha kicsereltek volna (hacsak nem a tajat csereltek ki... :)), abszolut nem tunt ijesztonek.
Porlock falujan is atmentunk a busszal, ami egesz kozel van Mineheadhez, es arrol nevezetes, hogy Coleridge - sajat labjegyzete szerint - azert nem tudta megirni Kubla Kan c. verset teljes sokszaz soros mivoltaban, ahogyan megalmodta, mert amikor annyit leirt belole, ami rank maradt, egy "ember Porlockbol" megzavarta, es mindent elfelejtett. Filologusok ezrei kutatjak azota, hogy ki lehetett ez az ember, es mit akart a jo oreg Samueltol, ha ugyan letezett egyaltalan, es nem csak a "romantikus muveszetet eltipro szurke hetkoznapok" jelkepe volt. Tudtommal azonban semmi kezzelfoghato eredmenyre nem jutottak. Porlock mindenesetre szinten igen szepseges kis hegyi falucska, jo lehetett onnan zavargatni Coleridge-ot!
Magyar tarsaimat is jobban megismertem, egyeseket igen megkedveltem, masokat ellenkezoleg. De annyi helyes ember mindig osszegyulik azert egy tarsasagban, hogy ne erezze magat rosszul az ember! Este hazaterven ujra poker majd hazibulizas, jo volt az is, bar a hangos zene miatt a szomszedok haromszor kihivtak a biztonsagiakat, aminek szegeny hazigazdank szamara igen sulyos kovetkezmenyei lehetnek, ha ezek utan a legaprobb szabalyt is megszegi. De igy meg epp nem lett szerencsere nagy balhe!
Pentek-szombaton most Pizza hutozok ujra, jo lesz visszaterni... bar furcsa is, 1 het itt vagy fel evnek tunik, mar olyan tavoli a munka! Most elbucsuzom, remelem, legkozelebb mar szolgalok fenykepekkel. Es tessek kommentelni!

2007. november 6., kedd
amelyben beszamol tudomanyos kiserleterol
Tok furcsa, hogy Butlins milyen kihalt igy vendegek nelkul - sehol egy lelek, akar valami szellemvaros. Meg az allatok is elomereszkedtek: a siralyok ugyan eddig is egesz nap virgonckodtak, de nyuszikat es egyeb allatokat csak ejjel lehetett latni. Ma viszont delelott kileptem az ajtomon, es majdnem hasraestem egy vadkacsaban, aki ott legeleszett a kuszobomnel:)
A faluban azert szerencsere van elet, kihasznalom a sok szabadidot arra, hogy megnezegessem azokat a boltokat, kavezokat is, amiket eddig nem vettem eszre, mert mindig rohantam. Felfedeztem egy ujabb "charity shop"-ot, (hasznalt konyvek, ruhak, cd-k es egyeb targyak boltja, a bevetelt jotekonysagi celokra forditjak) - kettot mar ismertem, a Hornby konyvet is ott vettem, de ez a harmadik meg jobb es meg olcsobb! Csak meg sosem mentem az utcanak azon az oldalan:) Most 3 igencsak igeretes konyvet sikerult vennem, osszesen ket fontert, nagyon elegedett vagyok magammal. Mert akarmennyire nem volt idom, a "Hogyan legyunk jok" olyan szorakoztato, hogy mindjart kiolvasom.
A tegnapi partyrol nincs tul sok meselnivalom... A jelmezek nagyon jok voltak, en a londonban vett fekete-feker pottyos ruhamban voltam, ennek ellenere azonban nemigen tortent semmi izgalmas. Volt transzvesztita show, amitol mondjuk tobbet vartam, de olyan kozepszeru volt, hogy majdnem elaludtunk rajta, meg tombola, amin nem nyertem semmit. Ezen kivul tanc es tivornyazas hajnalig, de semmi emlitesre melto esemeny. Persze eddig is tudtam, hogy az igazan jo partyk mindig akkor jonnek, mikor az ember nem keszul igy ra.
Meg a buli elott elmentem vegre felfedezni a helyi Tescot, ahova mindenki mas jar, es kozrohej targya lettem, amiert csak tegnap voltam eloszor (nem esik ugyanis utba a falu fele menet). De amikor beleptem, rajottem, hogy nem csak azert nem mentem el eddig, mert nem volt idom, hanem valahol tudattalanul erezhettem, hogy nem szabad... Oriasi nagy bolt, es annyira annyira guszta minden, rogton fel akartam vasarolni az osszes gyonyoruseges angol kajat!:) Persze visszafogtam magam, nem kene elkolteni minden penzem, de igy is vettem par felesleges dolgot:) Sokat gondoltam Evi baratnomre is...
Most, hogy vege az egy honapos "ejjel-nappal pizza hut" periodusnak, elmeselem a vilag osszes fogyokurazo lanyanak szolo tudomanyos kiserletemet:) En, mint a legtobben tudjak, az utobbi hat evben egyaltalan nem ettem soha sem edesseget, sem zsiros eteleket, most pedig egy honapon at szinte minden nap pizzaval, tesztaval, csokisdrazseval es turotortaval taplalkoztam. Eleinte nem akartam, de hamar kiderult, hogy mivel nincs ido elmenni mashova enni, a pizza es az ehhalal kozott valaszthatok, tehat az elobbit valasztottam. Az eredmeny: egyaltalan nem valtozott a testsulyom! Azert figyelemre melto, nem?:) Es eleg jol is ereztem magam... Persze nem tervezek az eletem hatralevo reszeben igy taplalkozni, de jo tudni:)
Persze ehhez hozzatartozik, hogy tenyleg egesz nap rohangasztam pincerkent, ami egeszen mas, mint eloadasokon ulni meg otthon olvasgatni. Azert vicces, hogy eddig folyton en adtam ki penzt azert, hogy mozogjak (ld.: torna), most meg nekem fizetnek erte... valahogy gazdasagosabbnak tunik:)
Holnap remelhetoleg elmegyek a magyarokkal kirandulni valami nagyon szepnek mondott faluba a kornyeken, aztan meg a heten szeretnek eljutni Tauntonba, a legkozelebbi nagyvarosba is. Mert Minehead tenyleg cuki es gyonyoru, de pl. hogy nincs mozi, az egy honap utan mar tarthatatlan allapot szamomra...
Irjatok ti is, amikor tudtok!

2007. november 5., hétfő
amelyben két világ közé szorul
Beköszöntött a november, a tenger egész sötétszürke. Az októberrel együtt vége lett a szezonnak is, ami azt jelenti: ezentúl csak a hétvégékre nyitja meg Butlins a kapuit a nagyérdemű előtt. Eddig persze nyafogtam, hogy túl sok a munka, soha egy perc szabadidőm sincs... No de most meg épp az lesz a baj, hogy alig akad valami munkaidő, ami pénzileg is rossz, meg kicsit meg is ijedtem ettől a rengeteg szabadidőtől hirtelen: mit is kezdjek vele? Hát igen, a Belgát idézve: ha sok munka van, azabaj, ha nincs sok munka, azabaj.
Különböző mókás szerencsétlenségek folytán adódott úgy, hogy egy hete nem tudtam írni, úgyhogy most viszont van sok mesélnivalóm az utolsó forgalmas hétről!
Amikor kedd este idejöttem a kocsmába internetezni, kiderült, hogy: a) csak 10-ig van internet, de ez nem lett volna baj, mert 9 óra volt - viszont b) őszi óraátállítás óta a gép óráját még nem állították át, tehát ő 9kor már azt hiszi, hogy 10 óra, és kikapcsol... Ezután a csalódás után péntek este megint lelkesen rákészültem, ki is másztam ide, de akkor meg sikerült ciderrel leönteni a laptopomat, és összeragadt a billentyűzet! Tegnap este pedig bezárt a butlinsi drága internetkávézó, amire már ráfanyalodtam volna. Tehát, kérem szépen, ez itten a negyedik próbálkozás, úgy nézzétek!
Múlt héten szerda reggel 11-re mentem a pizza hutba nyitni (az étterem délben nyit, de előtte van 1 órányi összekészíteni való, mindig van egy ember, aki korábban megy be). Még gyakorlatilag be sem léptem, amikor az első mozdulattal sikerült kiborítani a salátabárból öt azaz öt tálnyi salátát, pontosabban a leggusztustalanabb sűrű dresszingeket és majonézes cuccokat! Mondanom sem kell, az egy óra alig volt elég arra, hogy összetakarítsam azt az undorító rendetlenséget, amit sikerült termelnem, nemhogy az egyéb "nyitási munkálatokat" elvégezzem... Visszagondolva nagyon mulatságos, de akkor azért rendesen megijedtem. Az ügyeletes csapatvezető, amilyen az én formám, persze Djon volt, aki mindenkinek olyan megsemmisitő megjegyzéseket tesz, ha bármit elront, hogy az ember majd' elsírja magát, és megvető pillantása láttán legszívesebben elsüllyedne. Ahhoz képest végülis nem volt olyan vészes a retorzió - szerintem szinte meg is sajnált, látván ijedelmemet. Azért nem volt egy jó reggel:)
Halloween napján történt mindez, amikor minden gyerek (és sok felnőtt) beöltözve tette tiszteletét az étteremben - a kedvencem egy ördögfiókának öltözött kisfiú volt, aki műanyag vasvillájával állandóan a fenekemet szurkodta. Ha pár hónapja valaki azt mondják, hogy ilyen velejárói lesznek a munkámnak, hát alaposan meglepődtem volna! De voltak bőven zombik, vámpírok, hullák, és egyéb ínyencségek is:)
Este haza kellett kísérnem egy kedves kolléganőmet, mert fél egyedül menni. Mindenki meg van ütközve ezen, kérdeztem én is, mitől fél. Olyat ugyan nem mondott, amin segítene a hazakísérés, de a halloween szellemében jó kis rémtörténeteket mesélt arról, hogy butlinsban hányan hogyan haltak meg és lettek öngyilkosok... már én is félni kezdtem a végén:) Amúgy szlovák, de a papája magyar, nagyon élvezem, ahogyan magyarul beszél. Ő is szigorúak tűnik eleinte, aznap egy másik salátabáros hiba miatt pl. elfenekelt - nem hasonlat, a szó legszorosabb értelmében:) De ha az első próbákat kiállja az ember, nagyon jófej, kedves lány lesz.
Éjjel mindenesetre féltem még egy jót a kinti hangoktól, dörmbölésektől és hasonlóktól, amik persze eszembe idézték a jó kis szellemtörténeteket is:) Utána meg azért nem tudtam aludni, mert drágalátos Holly szobatársam kiabált és visongott az ajtómnál harmadmagával. Amikor kimentem szólni, hogy legyenek kicsit halkabban, mert reggel dógoznék vagy mi a fene (ez már többször is előfördult, márhogy felkeltettek és udvariasan rájuk szóltam), közölték, hogy mennek haza Walesbe, örökre. E hírnek, bevallom, őszintén örültem - a kísérő hangjelenségeknek mérsékelten. Órákon át pakoltak és vihogtak éjjel, azonban kárpótlásul úgy tűnik, tényleg végleg eltűnt Holly! Azt hiszem, még nem meséltem róla eleget: amellett, hogy folyton hangoskodik éjszaka, és mindenhol sűrű füstöt és nagy kupac cigarettacsikkeket hagy maga után, nem volt szokása köszönni nekem, mikor közös otthonunkba betért. A leghihetetlenebb akciója pedig az volt, amikor kihúzta a konektorból a hűtőszekrényt, és valami 12 óra múlva találtam úgy rá! Tudniillik 2 dugó van csak a konyhában, és az egyikbe a hűtő van bedugva, tehát az ember a vízforralót, a pirítót és a mikrót csak egymás után használhatja. Ő persze nem tartott semmit a hűtőben, én azonban annál inkább. Ennek ellenére egészen biztos vagyok benne, hogy nem rosszindulatból tette, csak egyszerűen kedve támadt egy kis teához és pirítóshoz, és egyáltalán nem jutott eszébe (ha ilyen szervről egyáltalán beszélhetünk nála:)), hogy bármi következménnyel járhat, ha nem dugja vissza a hűtőt. Holly, azt hiszem, bátran pályázhatna a világ legbutább kisgyereke címre. Szóval, mindent összevéve, nem hiányzik annyira jelenléte az otthonomból:)
Pénteken jött a hír, hogy szombaton újra beöltözős napunk van a pizza hutban, méghozzá angol iskolás egyenruha jelmezt kell ölteni! Én tudtam, hogy mi lenne a cél, csak azt nem, hogy hogyan valósítsam meg - a szlovák, lengyel és magyar személyzet jó részének viszont nem is volt világos elképzelése arról, hogy mit várnak most tőlünk... Végül Andrea, aki elfenekelt, adott fehér inget, Barbara meg fekete szoknyát, két copfom volt, az ing alá pedig egy igen kivágott fekete trikót vettem, hát, meg is lett az eredmény:) De a sok illetlen beszólás mellett sok bókot és borravalót is kaptam, úgyhogy nagyon jó nap volt. Megint "felnőtt hétvége" volt ugyanis, mint az első itt töltött hétvégémen, amikor sokkot kaptam az angol népségtől. Hát, most is elképesztő primitív embereket láttam, elképesztően részeg állapotban:) Ami viszont még aggasztóbb, hogy jött hozzánk dolgozni két angol lány, és azok sem sokkal jobbak...
Ők a ún. "piroskabátosok" közül valók, akiknek a feladata, hogy szórakoztassák Butlinsban a népséget. Most novemberben nincs elég munkájuk, ezért átmenetileg áthelyezték őket hozzánk. Borzasztó fontosnak képzelik magukat, mélységesen lenéznek bennünket, keleteurópaiakat, ami azért elég problematikus, mert - én mondjuk nem, na de a csapatvezetők - sokkal régebben dolgoznak ott, és sokkal jobban tudják, mit kell csinálni. Az egyik lány azonnal hatalmas balhét csapott amiatt, hogy ki hány óránként mennyi szünetet kap, mindenféle törvényeket rángatott elő, és emellett minden csapatvezetővel összeveszett az "elfenekelős" stílus miatt, kikérte magának, fel akart mondani, stb. És az a szomorú, hogy hiába tudom, hogy elvben igaza van, mégis a másik párttal szimpatizálok, akik ösztönösen gyűlölik, és nagyképűnek, idegesítőnek, és elviselhetetlennek találják. Sokkal jobban érzem magam így, hogy egy-két nyers beszólást végighallgattam, de most már látom, hogy tényleg kedvesek velem a csapatvezetők is, egyenrangúnak tekintenek, bevonnak a viccekbe, stb., mintha mindent kikértem volna magamnak, és gyűlölnének.
Ahogy a végéhez ért ez a hónap, tényleg azt éreztem már, hogy csomó kőszívűnek-hitt felettesem megnyílik nekem, ők is emberből vannak, tök közvetlenenek és barátságosak tudnak lenni... még Katerinával is többször kitárgyaltuk a magánéletünket, meg halálra röhögtük magunkat mindenféle butaságon!
De ezek az angol lányok valahogy nagyon nem szimpik. Eszembe is jutott egy kedves barátnőm - azt hiszem, nem örülne, ha ebben a kontextusban a nevén emlegetném - kérdése, mielőtt idejöttem. Megismert pár angolt, és szégyenkezve, bocsánatkérések közepette, de teljesen őszintén megkérdezte, hogy eme nemzet fiainak-lányainak vannak-e igazi érzései, mélyebb gondolatai, ilyesmi. Én felháborodottan azt feleltem akkor, hogy ahogyan mindenhol, úgy Angliában is vannak persze okosok, buták, felszínesek, értelmes emberek, stb. De most valahogy hirtelen nagyon átéreztem a kérdése értelmét.
Azért hamarosan visszatért megingott hitem az angolokban, mert tegnap meg kiszolgáltam három nagyon nagyon jófej pasit, akikkel irtó jót dumáltam, tök rokonszenvesek voltak. És nagyon nem szeretnék egységfrontot alkotni a keleteurópai blokkal, akik kollektívan utálják és kinevetik őket - persze sokszor mélységesen indokoltan. Mindkét világhoz sok közöm van, az egyik nyilván otthonosabb, de az örök negativitás és irónia sem nekem való. "Nem az én csésze teám", ahogy az angol mondja:) Szóval azért is lenne jó januártól máshol dolgozni, nem butlinsban, hogy több angollal dolgozhassak együtt, megismerhessem őket - mert ez a hely, valljuk be, inkább egy magyar-szlovák-lengyel kolóniához hasonlítható.
Berni, tök kiváncsi vagyok, te hogy éled meg mindezt - bár persze a skótok az megint egy egészen más történet.
Ma lesz az a záróbuli, ami "papok és ringyók" is lehetett volna, de hálisten nem az lett, hanem "fekete-fehér". Ez sajnos nem csak a ruha színét jelenti, hanem azt is, hogy elegánsnak, estélyiesnek kell lennie, de szerintem a fekete-fehér pöttyös ruhámat veszem fel:)
Na, majd mesélek róla! Most már több időm lesz írni, meg talán változatosabb élményekről is beszámolhatok, nem csak pincérkedősökről...

2007. október 30., kedd
amelyben leesik a szekrol a rohogestol
Szabadnap, hurra hurra!
Es a konyvtari gep is szeret es enged irni ide:)
De amugy is elmult halisten az a ketsegbeeses, ami a multkori bejegyzes idejen urra lett rajtam. Draga Esti Kornel baratom felhivta a figyelmemet arra, hogy az "amelyben sohatobbe" utan ez volt a masodik bejegyzes, aminek a cime nem a cselekvo alanyra utal. Azert fontos megfigyeles, mert tenyleg, ez volt a ket alkalom, amikor azt ereztem, hogy abszolut kicsuszott a labam alol a talaj, nem en iranyitom mar magam korul az esemenyeket - hogy elszenvedo aldozata vagyok a torteneseknek, es nem pedig cselekvo agense. Nem akarok belemenni a transzformacios grammatika rejtelmeibe es nem fogok fakat rajzolni:)) De ertitek azt hiszem, mirol van szo. Rossz erzes, ha az ember ki van szolgaltatva egy helyzetnek, es sehogy sem tud rajta valtoztatni.
Szombat este elmentem megkeresni Barbarat, csak dumalni akartam vele kicsit de persze veletlen sikerult elvetodni egy nagy zenes-tancos szulinapi hazibuliba, nagyon jo volt! Utana masnap 10 orat dolgozni mar kevesbe, kepzelhetitek, de ezt is meg kellett tapasztalnom egyszer. Jo volt talalkozni masokkal, nem csak pizza hutosokkal, es visszatert a kulvilag letezesebe vetett hitem, amire kedves Gyuri is felhivta itten a figyelmem.
Draga edesapam ezt irta bolcs leveleben: "Az embert szeresse a férje, barátja, szülõje, gyereke. A kolléga az max. barát lehet, és talán egyszer még szerethet is, de ne hajts erre." Es teljesen igaza is van: ha a munka mellett van az embernek csaladja, baratai, stb, akkor persze nem szorul ra a kollegak szeretetere, nem kell annyira fuggeni toluk. Csak hat itt neha olyan, mintha nem lenne senki mas... De amikor meggyozodok rola, hogy van, akkor visszanyeri aranyait a vilag es nem hatalmasodik el mindenen a pizzahut-eleterzes. Amugy persze ok sem utalnak mind, sot, talan senki sem - azota nagy erofeszitest tettem, hogy mindenkivel kedves legyek, es sokan nagyon megorultek neki, vissza is kedveskedtek. Meg nem szabad elfelejteni, hogy mindenki hullafaradt es tok frusztralt ennek a kulonosen kemeny es hajtos honapnak a vegen, ebbol is sok agresszio szarmazik. De mar csak 5 nap es vege!! Hurra hurra, novemberben jo sok szabadido, vege a szezonnak!
Apropo, tegnap ejjel fel 12kor mikor felig elaludtam a Take away-ben, ahol hazavivos pizzat rendelnek az emberek, Pavel az orrom ala dugott egy papirt, hogy toltsem ki. Eltartott par percig, amig felfogtam, mirol van szo: lesz egy nagy szezonzaro buli az egesz butlinsos szemelyzet szamara, es kozvelemenykutatast vegeznek, hogy milyen legyen. Voltak kerdesek a zenere, a kajara is a tombolara vonatkozolag, de a legviccesebb, hoogy ennek a bulinak is lesz egy "theme"-je, egy tema, hogy milyen jelmezben kell mindenkinek megjelennie. Es az opciok kozott, lam-lam, ha hiszitek, ha nem, ott mosolygott ram a mar korabban emlitett "papok es ringyok" tema!:))) Nem csak a Bridget Jones alkotoi talaltak ki, ezek szerint, hanem komolyan rendeznek ilyen bulikat Angliaban, sot, ha pechem van, meg reszese is leszek egy effele mulatsagnak... Hat halalra rohogtem magam, komolyan, majd` leestem a szekrol:) Meg nem tudom, mi lesz a kozvelemenykutatas vegeredmenye, lehet, hogy inkabb bohocos, halloween-os vagy 70-es evek stilusu jelmezbal lesz, mivel ezekre is lehetett szavazni... nemtom majd meglatjuk:)
Amig meg ebren voltam a take awayben, amugy ket baratkozos walesi apukaval is volt szerencsem beszelgetni jo negyedorat, amig vartak a pizzajukat. Az egyik kertesz, a masik viszont egy husfeldolgozo uzemben ill. meszarszeken dolgozik! Hat ilyen emberekkel sem dumalok minden nap. De megnyugtatott, hogy nem ereznek semmit az allatok, aramutessel olik meg oket... Azert nagyon durva lehet ott dolgozni - tok kedves pasi amugy, sose neznem ki belole. Ahogy meselt a munkajarol, meg a lengyel es magyar vendegmunkasokrol, rogton eszembe jutott Upton Sinclair "The Jungle" c. regenye, amit allamvizsgara olvastam (Janikam kedves, legyel szives a magyar cimet, forditot etc mellekelni:)). Azert ma jobb talan a helyzet, mint a 20. sz. elso eveiben - bar nem sokkal.
Meg egy megjegyzes a konyvtari duhrohamhoz: Pavel egyik nap megkerdezte tolem, hogy hogyan irjak helyesen angolul a "jonni" iget - es egy cseppel sem lett ettol kevesebb a szememben, sot!
Most bucsuzom, mert lejart az idom, de folytatom hamarosan!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)