Ahogy járom Budapest utcáit, egyre azon kapom magam, hogy mindenhol Butlins-os arcokat látok. De nem, nem arról van szó, hogy kicsi a világ és gyakran összefutunk, (épp most beszéltem Barbarával, és mesélte, hogy vele ez történik...) - én egyetlen "igazi" Butlinsost sem láttam, amióta hazajöttem, csak épp minden idegenre azt hiszem, hogy az ottani világból valaki. Mintha valami alternatív valóság lenne, aminek az elemei újra és újra felbukkannak ebben a realitásban, vagy a realitásnak ebben a verziójában... Azt hiszem, így kicsit ködösen hangzik, amit mondok, de találtam egy elég jó hasonlatot. Úgy érzem magam, mint az Óz, a csodák csodája c. film legvégén Dorothy, amikor felébred álmából, és az álombeli arcok, szereplők, visszaköszönnek a valóságos, fekete-fehér kansasi alteregóik formájában. A madárijesztő, a bádogember és az oroszlán valóban Emmi néni farmján a kislányt körülvevő szomszédbácsik. Valami ilyesmi viszonyt érzek Butlins és a budapesti élet között: mindkettő nagyonnagyon valóságosnak tűnik, de mikor az ember az egyikben van épp, mégis teljesen elképzelhetetlennek tűnik, hogy a másik is létezik.
Azért hiányzik nagyon a funhouse-om, bár tudom, hogy nem szeretnék visszamenni, néha elfog a nosztalgia... Meg most, hogy végre felvettem itthon a kapcsolatot Barbarával, és egy másik kedves ottani barát is megkeresett, kezdem látni, hogy van, ami folytatható a Butlins álom-létből. És nem-nem, nemigaz, hogy mindenhol jó, de a legjobb otthon:) Csak a barátaimat vihetném magammal Angliába, Istenem, mennyire jó lenne...
Főleg Bristolt várom, persze, nem Mineheadbe vágyom vissza. De addig is: rájöttem, hogy csomó mindent nem meséltem még el az utolsó butlinsi hetekről, ami érdekes lehet, úgyhogy kicsit pótolom restanciámat, amíg még élénken élnek bennem az élmények.
A karácsony előtti lázas készülődésről meséltem már, amikor egész nap karácsonyi zenék szóltak a pizza hutban és télapósapkában kellett díszelegnünk. Dec 20-a körül került elő az étterem karácsonyfája, no meg a soksok dísz.... Elég forgalmatlan volt az este, hát azon nyomban fel is díszítettük. Említettem már, hogy a karácsonyfák láttán amúgy is sírhatnékom szokott lenni, de ráadásul Pavellel együtt díszíteni... hát ez már sok volt:) Nagyon örültem persze, hogy részt vehetek benne, imádok fát díszíteni, csak majdnem megszakadt a szívem.
22-én volt a pizza hutos karácsony: tudtam, hogy szombat este nagy közös ünnepi vacsora lesz (az étterem aznap kivételesen zárva volt, hát szabadon garázdálkodhattunk...), és a kollégák közötti húzás is megtörtént már hetekkel előtte: mindenki vesz vkinek meglepi ajándékot (a játék neve angolul Secret Santa). Hát mondtam én, hogy olyan az egész, mint egy osztálytábor... Azt viszont csak előző nap óhajtották közölni velünk, hogy kaját azt bizony nem kapunk, hanem mindenkinek főznie kell valamit. Elég rendesen pánikba estem, mert amellett, hogy nem tudok főzni, főleg sok embernek nem, főleg olyanoknak, akiknek amúgy is betegesen meg akarok felelni, meg reménytelenül szerelmes vagyok beléjük, meg efféle apróságok - nos emellett még tűzhelyem sem volt:)
Szerencsére kiderült hamar, hogy össze lehet fogni a többiekkel. Szokás szerint nemzetek szerint osztódott a társaság, aminek én sosem örültem annyira, de mi, magyarok, magyar kaját csináltunk, a lengyelek lengyelt, stb.... Hát elég tragikus kimenetelű egy buli lett az estből, de egy dolgot leszögezhetek: Andival és Danival isteni rakottkrumplit sikerült készítenünk!:) Maga a vacsi is jó volt, amúgy, mindenki szép ruhában, ünnepien, totál "festive" hangulat, karácsonyfa, és a secret ajándékozóm is nagyon édes, figyelmes ajándékocskával lepett meg, no meg amin mégjobban izgultam: az ajándék, amit én vettem, szintén telitalálatnak bizonyult... Csak utána, a buli során következett be a Pavellel való történetemben az a bizonyos fordulópont, ami után már semmi reményt nem fűzhettem kapcsolatunk jövőjéhez. Vagyis megmondta, hogy ne fűzzek. Szóval ez rányomta a bélyegét az egész estére, de ettől függetlenül: kurvajó rakottkrumplit főztünk:)
24-én még rendes pizza hutos üzemmódban nyomtuk, én speciel a take awaybe voltam beosztva, tehát éjfélig dolgoztam, úgyhogy karácsonyi szomorkodásra nem volt időm. Azért koradélután még otthon a tévében megnézhettem a Snowman című főfő-kedvenc angol karácsonyi rajzfilmem, és sírhattam kicsit rajta:) De onnantól csak munka és semmi nózilógatás! Azt hiszem, jobb is volt így. Végre egyszer nem vártam semmit a karácsonytól, és így semmi csalódás nem ért, sőt, egész kellemesen éreztem magam.
25-én kivételesen nem pizza hutként üzemeltünk, hanem átalakultunk karácsonyi butlins-étteremmé, ahol "5 fogásos" Christmas lunchot szolgáltunk fel a vendégeknek. Egész más dekoráció, étkészlet, stb. volt az étteremben, tök elegáns, és mi felszolgálók is levetettük szokásos fekete egyenruhánkat, hogy ünnepi gúnyát öltsünk: fehér ing, fekete mellény, fekete nadrág, csokornyakkendő... hát én rühelltem magamon, de a fiúknak jól állt nagyon:) Az öt fogást azért tettem idézőjelbe, mert a kaja viszont tiszta röhej volt, amit felszolgáltunk, különösen annak fényében, hogy állítólag negyven fontjukba került a kedves vendégeknek (előre kellett befizetni rá). Első fogás: két hajszálvékony dinnyeszelet. Második: egy merőkanálnyi paradicsomleves. Főétel: pulykamell zöldségekkel. Desszert: egy icipici darab Christmas pudding, vagy pár falat tesco-gazdaságos sajt keksszel. Ötödik fogás: egy szelet after eight csoki. No nem azt mondom, nem volt rossz a kaja, este szépen megvacsiztuk a maradékot, dehát ennyi pénzért... hihetetlen pofátlanság. Ennek ellenére a vendégek többsége elégedettnek tűnt, és lelkesen dícsérték szolgáltatásunkat, úgyhogy végül is jól sült el a dolog.
Este még átmentem Barbaráék társaságába egy kis magyar karácsonyozásra, ahol volt forralt bor, sőt igazi zserbó és bejgli is!!!! Örök hálám Mariannak, aki december-eleji budapesti látogatása alkalmával készítette őket, és igazán otthonossá tette, azt hiszem, mindenki karácsonyát velük:)
Hát így telt az angliai keserédes, de igen hasznos és dolgos karácsonyom.
A mese hamarosan folytatódik!
2008. január 16., szerda
2008. január 10., csütörtök
amelyben Budapestre ér
Az előző blogbejegyzésemre kaptam egy olyan feedback-et, hogy nem derül ki belőle, milyen országban vagyok... Most ellenőriztem, és olyan szempontból alaptalan volt a kritika, hogy szerepel benne az a mondat, hogy "Tegnap éjjel érkeztem Londonba", de az igaz, hogy manapság magam sem nagyon tudom, hol áll a fejem, és merre vagyok:)
Na, lets make things clear: MOST BUDAPESTEN VAGYOK. Iszonyú furcsa érzés, mert egyrészt tök rég nem voltam itt, másrészt meg most kicsit olyan, mintha el sem mentem volna, és az egész Anglia valami álom lett volna... De nem az! És épp emiatt szeretnék mielőbb visszamenni, hogy ne távolodjon és álomszerűsödjön el teljesen, ne legyen olyan nehéz újra nekivágni, mint először. Bár olyan már sosem lesz, mert úgy érzem, ez után a 3 hónap után én már semmitől sem félek, és semmi sem lep meg. Persze lesznek nehézségek és bonyodalmak, de azt hiszem, ha ezt az "élet iskoláját" alias Butlins kijártam, akkor megtanultam, ami kell az efféle kalandos felkerekedésekhez. Soha nem változott még ennyit a világlátásom 3 hónap alatt. És elsősorban nem is a munka miatt - persze az is, de az emberek... Na meg amit a körülmények kihoznak belőlük.
Amellett persze, hogy tervezem a visszamenetelt, nagyonnagyon jó mindenkit újralátni, tegnap egészen transzba estem, hogy úristen, láthatlak titeket... Várom a további találkozásokat nagyon! Nyilván azért is volt akkora lecke a Butlinsos idő, mert egyedül kellett végigcsinálnom, és bár most már azt érzem, hogy talán képes vagyok folytatni, azért nagyon hiányzik folyton mindenki.
Biztos akartok hallani Londonról: voltam kortárs Diótörő táncelőadáson, egészen hihetetlenül ötletes és merész és szórakoztató volt, moziban láttam Ang Lee új filmjét, shoppingoltam az Oxford streeten az árleszállításban... Mégis azt kell mondanom, hogy a lelkem igazából el volt foglalva a Butlins feldolgozásának és lezárásának problémájával (bár ilyen intenzív élményt évek után sem lehet lezárni, nyilván).
Hazafele szorongtam kicsit, hogy egyedül fogok repülni, de Sors segítségemre sietett és odaküldte Luton reptérre Butlinsos Tibit:) Sajnáltam is, hogy nem sikerült ott elbúcsúznom tőle, erre pont egy géppel repültünk haza! Nagyon szórakoztató útitárs volt, és így hipp-hopp megérkeztünk. Kíváncsi vagyok, a többi Butlinsos-sal hogy fog folytatódni a kapcsolat...
Na, most szaladok találkozgatni Veletek!
Na, lets make things clear: MOST BUDAPESTEN VAGYOK. Iszonyú furcsa érzés, mert egyrészt tök rég nem voltam itt, másrészt meg most kicsit olyan, mintha el sem mentem volna, és az egész Anglia valami álom lett volna... De nem az! És épp emiatt szeretnék mielőbb visszamenni, hogy ne távolodjon és álomszerűsödjön el teljesen, ne legyen olyan nehéz újra nekivágni, mint először. Bár olyan már sosem lesz, mert úgy érzem, ez után a 3 hónap után én már semmitől sem félek, és semmi sem lep meg. Persze lesznek nehézségek és bonyodalmak, de azt hiszem, ha ezt az "élet iskoláját" alias Butlins kijártam, akkor megtanultam, ami kell az efféle kalandos felkerekedésekhez. Soha nem változott még ennyit a világlátásom 3 hónap alatt. És elsősorban nem is a munka miatt - persze az is, de az emberek... Na meg amit a körülmények kihoznak belőlük.
Amellett persze, hogy tervezem a visszamenetelt, nagyonnagyon jó mindenkit újralátni, tegnap egészen transzba estem, hogy úristen, láthatlak titeket... Várom a további találkozásokat nagyon! Nyilván azért is volt akkora lecke a Butlinsos idő, mert egyedül kellett végigcsinálnom, és bár most már azt érzem, hogy talán képes vagyok folytatni, azért nagyon hiányzik folyton mindenki.
Biztos akartok hallani Londonról: voltam kortárs Diótörő táncelőadáson, egészen hihetetlenül ötletes és merész és szórakoztató volt, moziban láttam Ang Lee új filmjét, shoppingoltam az Oxford streeten az árleszállításban... Mégis azt kell mondanom, hogy a lelkem igazából el volt foglalva a Butlins feldolgozásának és lezárásának problémájával (bár ilyen intenzív élményt évek után sem lehet lezárni, nyilván).
Hazafele szorongtam kicsit, hogy egyedül fogok repülni, de Sors segítségemre sietett és odaküldte Luton reptérre Butlinsos Tibit:) Sajnáltam is, hogy nem sikerült ott elbúcsúznom tőle, erre pont egy géppel repültünk haza! Nagyon szórakoztató útitárs volt, és így hipp-hopp megérkeztünk. Kíváncsi vagyok, a többi Butlinsos-sal hogy fog folytatódni a kapcsolat...
Na, most szaladok találkozgatni Veletek!
2008. január 5., szombat
amelyben elhagyja a funhouse-t
Eloszor is nagyon boldog ujevet kivanok minden kedves olvasoknak! Mar azoknak az elszantaknak, akikkel elofordul meg, hogy ellatogatnak ide, es nem adtak fel vegleg a remenyt, hogy Gardos Julcsi fog meg eleteben blogot irni:) Pedig fog am, csak az utobbi ket hetben amellett, hogy nem volt internet, amugy is alkalmatlan volt ilyesmi tevekenysegre. De a jovoben nagyonnagyon sok irast tervezek meg, ne aggodjatok!
Hat sikerult magam mogott hagyni Mineheadet orokre, tegnap ejjel erkeztem Londonban. Nagyon felszabadito erzes volt kijonni egy ennyire bezart helyrol, kirepultem a haromhonapos aranykalitkambol, de kozben persze fajdalmas is tudni, hogy az emberek nagy reszet sohatobbe nem latom. Nem is csak az, hogy fajdalmas, hanem egyszeruen elkepzelhetetlen, hogy ennyi szemely van, akikrol harom honapja azt sem tudtam, hogy leteznek, aztan harom honapig minden egyes napomat veluk toltottem, most meg soha tobbe nem fogom latni oket... Jo, van 1-2 akikrol egesz biztosan tudom, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot, pl. Barbara es Judit, de sokakkal meg nem valoszinu.
Mindenesetre orulok, hogy eljottem, mert bar eletem legmeghatarozobb idejet toltottem a funhouse-ban, es azt hiszem, 23 ev alatt nem tortent velem annyi minden, mint ebben a fikarcnyi kis idoben, azert nem birnek tovabb ott lenni. Rengeteg jo dolog tortent, es rengeteg rossz is, de hogy eleg volt ennyi Butlinsbol, az biztos. Angliaba mindenkepp visszajovok hamar, es nagyon szeretek itt elni, dehat Butlinsnak annyi koze van Angliahoz, mint Kiskunhalasnak es Sturovonak (tudom, Gyuri, Parkany:))
Azt megemlitem azert, mert szorakoztato, hogy eletem elso olyan szilveszteret toltottem Mineheadben, amikor ejfelkor telitorokbol enekeltem a magyar himnuszt, mert hogy most keveredtem eloszor olyan kozegbe - jo, mi?:) Es azt hiszem, tobbet megtudtam Magyarorszagrol az ittletem alatt, mint a Bp-en toltott 20 evemben. Nem sok jot, amugy.
Mivel mar eljottem, es nem kell felnem, hogy az ottaniak beleolvasnak a lelkembe, meglatjak osszetort pici szivem titkait, felfedhetem azt is, hogy az osszetoro szemely Pavel volt, ezt sokan tudjatok mar, sokan nem... hat most mar igen. Reszletesen azert nem fogom itt kiteregetni a szennyest, de epp azert, mert annyira mas vilag, mint minden, amit eddig ismertem, annyira idegen, valamiert borzalmasan elkezdtem kotodni hozza, aztan ugy tunt, talan o is, aztan meg kiderult, hogy o nagyon nem. Hat ez a tepelodes nyomta ra a belyeget az elmult hetekre, es sok fajdalmat okozott, de ne tessek azert sajnalni, minden rendben lesz:) Es soha tobbe nemlatom, de tegnap legalabb sikerult romantikusan elbucsuzni a szakado esoben egy zold fuves domb tetejen allva, megolelt es tudtuk, hogy soha tobbe nem latjuk egymast, hat ez annyira jo kep, hogy mar azert megerte, hogy leirhassam:)
Most szaladok Evi nenikemmel felvasarolni a londoni poszt-karacsony arleszallitast, de talan irok meg innen is, januar 9tol pedig Bp-n vagyok!
Sok udv mindenkinek
Hat sikerult magam mogott hagyni Mineheadet orokre, tegnap ejjel erkeztem Londonban. Nagyon felszabadito erzes volt kijonni egy ennyire bezart helyrol, kirepultem a haromhonapos aranykalitkambol, de kozben persze fajdalmas is tudni, hogy az emberek nagy reszet sohatobbe nem latom. Nem is csak az, hogy fajdalmas, hanem egyszeruen elkepzelhetetlen, hogy ennyi szemely van, akikrol harom honapja azt sem tudtam, hogy leteznek, aztan harom honapig minden egyes napomat veluk toltottem, most meg soha tobbe nem fogom latni oket... Jo, van 1-2 akikrol egesz biztosan tudom, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot, pl. Barbara es Judit, de sokakkal meg nem valoszinu.
Mindenesetre orulok, hogy eljottem, mert bar eletem legmeghatarozobb idejet toltottem a funhouse-ban, es azt hiszem, 23 ev alatt nem tortent velem annyi minden, mint ebben a fikarcnyi kis idoben, azert nem birnek tovabb ott lenni. Rengeteg jo dolog tortent, es rengeteg rossz is, de hogy eleg volt ennyi Butlinsbol, az biztos. Angliaba mindenkepp visszajovok hamar, es nagyon szeretek itt elni, dehat Butlinsnak annyi koze van Angliahoz, mint Kiskunhalasnak es Sturovonak (tudom, Gyuri, Parkany:))
Azt megemlitem azert, mert szorakoztato, hogy eletem elso olyan szilveszteret toltottem Mineheadben, amikor ejfelkor telitorokbol enekeltem a magyar himnuszt, mert hogy most keveredtem eloszor olyan kozegbe - jo, mi?:) Es azt hiszem, tobbet megtudtam Magyarorszagrol az ittletem alatt, mint a Bp-en toltott 20 evemben. Nem sok jot, amugy.
Mivel mar eljottem, es nem kell felnem, hogy az ottaniak beleolvasnak a lelkembe, meglatjak osszetort pici szivem titkait, felfedhetem azt is, hogy az osszetoro szemely Pavel volt, ezt sokan tudjatok mar, sokan nem... hat most mar igen. Reszletesen azert nem fogom itt kiteregetni a szennyest, de epp azert, mert annyira mas vilag, mint minden, amit eddig ismertem, annyira idegen, valamiert borzalmasan elkezdtem kotodni hozza, aztan ugy tunt, talan o is, aztan meg kiderult, hogy o nagyon nem. Hat ez a tepelodes nyomta ra a belyeget az elmult hetekre, es sok fajdalmat okozott, de ne tessek azert sajnalni, minden rendben lesz:) Es soha tobbe nemlatom, de tegnap legalabb sikerult romantikusan elbucsuzni a szakado esoben egy zold fuves domb tetejen allva, megolelt es tudtuk, hogy soha tobbe nem latjuk egymast, hat ez annyira jo kep, hogy mar azert megerte, hogy leirhassam:)
Most szaladok Evi nenikemmel felvasarolni a londoni poszt-karacsony arleszallitast, de talan irok meg innen is, januar 9tol pedig Bp-n vagyok!
Sok udv mindenkinek
2007. december 24., hétfő
2007. december 19., szerda
amelyben közeleg a karácsony
Ej-ej, egyre ritkábban írok, nem szép dolog! Nem is ígérgetek semmit, de majd jön még újabb írós korszak, abban biztos vagyok. Hogy ebben a két és fél hétben, amit még itt töltök, az nem valószínű. De azért persze elmesélem így is, hogy mi újság, csak nem olyan intenzitással, mint amennyit októberben, novemberben firkáltam ide. Másfele mennek el a lelki energiák.
Megkezdődött a karácsonyi season: pénteken a pizza hut tetőtől talpig ünnepi díszekbe öltözött, és most nincs az étteremnek olyan négyzetcentimétere, ami mentes lenne fenyőkoszorúktól, karácsonyfától, mikulástól, rénszarvastól, nagy színes masniktól, lampionoktól, szalagoktól, gyertyáktól és villogó fényecskéktől. Mert tudjátok, itt karácsonykor jön a télapó, nem is télapónak, hanem karácsonyapónak hívják.
Ennek jegyében minden pincérnek télapósapkában kell felszolgálnia egész nap, nem is néz ki olyan nagyon szörnyen, de a francba, a hajam!!!! Teljes katasztrófa minden este, mikor leveszem a sapkát:) Meg amúgy is rühellek minden olyan dolgot, ami hozzáér a fejemhez... Dehát ez van.
Egész nap karácsonyi számok mennek az étteremben, pl. az All i want for christmas is you, a Last christmas i gave you my heart, és nem utolsó sorban a Snowman c. film zenéje. Ezek mind olyan dalok, amiktől általában elsírom magam, akármikor meghallom őket - na most így, hogy minden nap nonstop ezt nyomatják, előbb utóbb talán immunissá fogok rá válni, de egyelőre még inkább abban a stádiumban vagyok, hogy minden nap nonstop bőgni akarok:) Főleg, mikor boldog családok boldogan eszegetnek és viccelődnek, majd boldog karácsonyt kívánnak.
De lesz szombat este pizza hutos karácsonyi vacsi nekünk, meg húztunk is, hogy mindenki adjon valakinek ajándékot... Magukon az ünnepnapokon dolgozunk persze, pizza helyett igazi pulyka-ebédet szolgálunk fel, hát kiváncsi vagyok!
És egyébként? Az az őszinte véleményem, amit meg kell osztanom veletek, hogy ebben a butlinsi életben mindenki megbolondul szépen lassan. Elképesztő, milyen kavarás megy a velünk jött magyarok között - a legyek ura semmi ehhez képest, komolyan... Mint valami szociológiai kísérlet: zárj össze 3 hónapra kb. 40 darab huszonéves (na jó, 18-35 éves) embert, és nézd meg, mi lesz velük! Már mindenki mindenkivel összejött, járt, szakított, reménytelenül szerelmes volt belé, imádott, utált, féltékeny volt rá, összeveszett... a kombinációk lehetősége igen nagy, de lassan így is kezdenek már elfogyni:) Én sztoikus nyugalommal nézem a dolgot, mert tudom, hogy nem jövök vissza januárban, de ha kéne, eléggé aggódnék szellemi épségemért. Meg persze én már eleve bolond voltam, úgy könnyebb:)
Hétfő este végigsétálván a "Váci utcán", ahogy a magyarok emlegetik, a személyzeti szállásaink fő utcáján, egy nyitott ablakon bepillantást nyerhettünk pincértársaimmal pár kollegánk otthoni életébe. Négy testes fiú körben állt a szobában, és azzal múlatták idejüket, hogy körbe-körbe egyesével szép sorjában mindenki üvöltött egy hatalmasat. Hosszú perceken át figyeltük őket, de miután döbbenten tovább mentünk, ugyanígy folytatták... Mikor Pavel kérdezte, szerintem mit csinálnak, azt tudtam csak felelni, hogy "Butlinsban élnek":) Olyan az egész, mint valami reality show... Hihetetlen szimptomatikus volt ez a jelenet, hogy mennyire be tudnak itt kattanni az emberek. Hogy tetézzük a dolgot, ezután az éttermek előkarácsonyi bulijára mentünk, ahova én a magam uncsi keleteurópai módján csinos farmerben és egy pulcsiban mentem, de hogy is juthatott eszembe efféle különcség? Mikor beléptünk, vagy 30 bulizó, táncoló, sört vedelő télapó és télapólány, krampusz, ajándékdoboz és karácsonyfa fogadott:) A legjobbak azok a hm, hogy is mondjam, hát teltkarcsú angol nők, akik télapó-miniruhát öltenek, piros szoknyával, alján fehér szőrmével, amiből kilátszik az a csinos vaskos lábuk teljes hájas mivoltában:) Totál abszurd volt az egész, egyre inkább bolondokházában érzem magam... :))
Megkezdődött a karácsonyi season: pénteken a pizza hut tetőtől talpig ünnepi díszekbe öltözött, és most nincs az étteremnek olyan négyzetcentimétere, ami mentes lenne fenyőkoszorúktól, karácsonyfától, mikulástól, rénszarvastól, nagy színes masniktól, lampionoktól, szalagoktól, gyertyáktól és villogó fényecskéktől. Mert tudjátok, itt karácsonykor jön a télapó, nem is télapónak, hanem karácsonyapónak hívják.
Ennek jegyében minden pincérnek télapósapkában kell felszolgálnia egész nap, nem is néz ki olyan nagyon szörnyen, de a francba, a hajam!!!! Teljes katasztrófa minden este, mikor leveszem a sapkát:) Meg amúgy is rühellek minden olyan dolgot, ami hozzáér a fejemhez... Dehát ez van.
Egész nap karácsonyi számok mennek az étteremben, pl. az All i want for christmas is you, a Last christmas i gave you my heart, és nem utolsó sorban a Snowman c. film zenéje. Ezek mind olyan dalok, amiktől általában elsírom magam, akármikor meghallom őket - na most így, hogy minden nap nonstop ezt nyomatják, előbb utóbb talán immunissá fogok rá válni, de egyelőre még inkább abban a stádiumban vagyok, hogy minden nap nonstop bőgni akarok:) Főleg, mikor boldog családok boldogan eszegetnek és viccelődnek, majd boldog karácsonyt kívánnak.
De lesz szombat este pizza hutos karácsonyi vacsi nekünk, meg húztunk is, hogy mindenki adjon valakinek ajándékot... Magukon az ünnepnapokon dolgozunk persze, pizza helyett igazi pulyka-ebédet szolgálunk fel, hát kiváncsi vagyok!
És egyébként? Az az őszinte véleményem, amit meg kell osztanom veletek, hogy ebben a butlinsi életben mindenki megbolondul szépen lassan. Elképesztő, milyen kavarás megy a velünk jött magyarok között - a legyek ura semmi ehhez képest, komolyan... Mint valami szociológiai kísérlet: zárj össze 3 hónapra kb. 40 darab huszonéves (na jó, 18-35 éves) embert, és nézd meg, mi lesz velük! Már mindenki mindenkivel összejött, járt, szakított, reménytelenül szerelmes volt belé, imádott, utált, féltékeny volt rá, összeveszett... a kombinációk lehetősége igen nagy, de lassan így is kezdenek már elfogyni:) Én sztoikus nyugalommal nézem a dolgot, mert tudom, hogy nem jövök vissza januárban, de ha kéne, eléggé aggódnék szellemi épségemért. Meg persze én már eleve bolond voltam, úgy könnyebb:)
Hétfő este végigsétálván a "Váci utcán", ahogy a magyarok emlegetik, a személyzeti szállásaink fő utcáján, egy nyitott ablakon bepillantást nyerhettünk pincértársaimmal pár kollegánk otthoni életébe. Négy testes fiú körben állt a szobában, és azzal múlatták idejüket, hogy körbe-körbe egyesével szép sorjában mindenki üvöltött egy hatalmasat. Hosszú perceken át figyeltük őket, de miután döbbenten tovább mentünk, ugyanígy folytatták... Mikor Pavel kérdezte, szerintem mit csinálnak, azt tudtam csak felelni, hogy "Butlinsban élnek":) Olyan az egész, mint valami reality show... Hihetetlen szimptomatikus volt ez a jelenet, hogy mennyire be tudnak itt kattanni az emberek. Hogy tetézzük a dolgot, ezután az éttermek előkarácsonyi bulijára mentünk, ahova én a magam uncsi keleteurópai módján csinos farmerben és egy pulcsiban mentem, de hogy is juthatott eszembe efféle különcség? Mikor beléptünk, vagy 30 bulizó, táncoló, sört vedelő télapó és télapólány, krampusz, ajándékdoboz és karácsonyfa fogadott:) A legjobbak azok a hm, hogy is mondjam, hát teltkarcsú angol nők, akik télapó-miniruhát öltenek, piros szoknyával, alján fehér szőrmével, amiből kilátszik az a csinos vaskos lábuk teljes hájas mivoltában:) Totál abszurd volt az egész, egyre inkább bolondokházában érzem magam... :))
2007. december 11., kedd
amelyben cider farmra megy
Azt már a megérkezésem másnapján megtudtam, hogy Somerset megye, melyben lakunk, a cider őshazája, és hogy a környéken rengeteg ciderkészítő farm van. Tervezgettük is Barbarával végig, hogy egyszer majd el kéne menni megnézni, de valami mindig közbejött... Vasárnap azonban bölcs barátnőm előhozakodott azzal az ötlettel, hogy hétfőn menjünk el és kész. Hogy milyen igaza volt!
A közeli Washburn falucskába mentünk, a Torre cider farm nevű helyre. A kisvasút sajnos - december lévén - nem jár hétköznapokon, úgyhogy az uncsi Tauntoni busszal kellett odajutnunk, de legalább most nem másfél óra volt a zötykölődős út, hanem csak 20 perc. Egész elvarázsolt vidékre értünk, gyönyörű élénkzöld fű mindenhol, kis völgyek-dombok, csörgedező patak, a csupasz fák kiváncsian nyújtogatták ágaikat a kék ég felé... Mert mindehhez ráadásul gyönyörű tiszta idő volt, hétágra sütött a nap. Van Washburn-nek egy középkori katedrálisa is, Cleeve Abbey, gyönyörű régi épület, bár bemenni nem tudtunk, mivel csak tavasztól őszig van nyitva (ahogy a Bridget Jones Natashája mondaná, "vidéken semmi nem működik?").
Maga a farm a falun kívül van, és mikor beléptünk, a fogadóbizottság első tagját meglátván Barbara megállapította, hogy ő "ennyire vidéken" még Magyarországon sem volt soha:) Képzelhetitek, hogy akkor én még kevésbé... Az illető, aki üdvözölt bennünket, ugyanis egy hihetetlenül hatalmas malac volt. Mint később kiderült, ő eszi meg az összes alma-maradékot, miután kipréselték a levüket a ciderkészítéshez. Volt még ezenkívül pár kecske, rengeteg csirke, egy nagyon barátkozós cica, egy boltosnéni aki árulta a helyi termékeket, és Simon, a ciderkészítő maga. Végignézhettük, ahogyan sajtolja ki az almákból a lét (maga a farm attól ciderfarm, hogy tele van almafával), ami egy óriási tartályba folyik. Onnan aztán hordókba töltik, pár hónapig erjesztik, és már kész is van az autentikus házicider. Négy féle ott készült cidert kóstoltunk meg, az extra száraztól a félédesig, de egyiknek sem volt ám semmi köze a bolti palackozott ciderekhez! Egyáltalán nem szénsavasak, jóval savanykásabbak, erősebbek is, és almaízűek!
Megtekinthettük a "dokumentumfilmet" is, amit a magunkfajta turistáknak vetítenek a videoszobában a somerseti cideriparról, bár elég mókás, hogy ilyen tudományos néven emlegetik - a film valójában abból állt, hogy soksok falusi alkoholista bácsikát mutattak, amint cidert készítenek maguknak, majd igencsak becsiccsentve angol kocsmanótákat dalolásznak és bemásznak a cideres hordóba:))) Annyit nevettünk rajta...
Szóval jó kis kirándulás volt, nagyon emlékezetes élmény!
Ez az utolsó hét, hogy nem dolgozom hétközben, tényleg meg lehet itt őrülni az unalomtól... De holnap megyek Bristolba, próbálni munkát keresni, nagyon remélem, hogy sikeredik majd valami! Aztán hétvégétől meg végre valahára újra minden nap munka, dejó lesz már:)
Ja és láttam ma, ahogyan szerelték fel itt Butlinsban a karácsonyi díszeket, ami ebben a verőfényes napsütésben és enyheségben totál fura élmény volt, főleg a pálmafák között... Hihetetlen, hogy mindjárt karácsony!
A közeli Washburn falucskába mentünk, a Torre cider farm nevű helyre. A kisvasút sajnos - december lévén - nem jár hétköznapokon, úgyhogy az uncsi Tauntoni busszal kellett odajutnunk, de legalább most nem másfél óra volt a zötykölődős út, hanem csak 20 perc. Egész elvarázsolt vidékre értünk, gyönyörű élénkzöld fű mindenhol, kis völgyek-dombok, csörgedező patak, a csupasz fák kiváncsian nyújtogatták ágaikat a kék ég felé... Mert mindehhez ráadásul gyönyörű tiszta idő volt, hétágra sütött a nap. Van Washburn-nek egy középkori katedrálisa is, Cleeve Abbey, gyönyörű régi épület, bár bemenni nem tudtunk, mivel csak tavasztól őszig van nyitva (ahogy a Bridget Jones Natashája mondaná, "vidéken semmi nem működik?").
Maga a farm a falun kívül van, és mikor beléptünk, a fogadóbizottság első tagját meglátván Barbara megállapította, hogy ő "ennyire vidéken" még Magyarországon sem volt soha:) Képzelhetitek, hogy akkor én még kevésbé... Az illető, aki üdvözölt bennünket, ugyanis egy hihetetlenül hatalmas malac volt. Mint később kiderült, ő eszi meg az összes alma-maradékot, miután kipréselték a levüket a ciderkészítéshez. Volt még ezenkívül pár kecske, rengeteg csirke, egy nagyon barátkozós cica, egy boltosnéni aki árulta a helyi termékeket, és Simon, a ciderkészítő maga. Végignézhettük, ahogyan sajtolja ki az almákból a lét (maga a farm attól ciderfarm, hogy tele van almafával), ami egy óriási tartályba folyik. Onnan aztán hordókba töltik, pár hónapig erjesztik, és már kész is van az autentikus házicider. Négy féle ott készült cidert kóstoltunk meg, az extra száraztól a félédesig, de egyiknek sem volt ám semmi köze a bolti palackozott ciderekhez! Egyáltalán nem szénsavasak, jóval savanykásabbak, erősebbek is, és almaízűek!
Megtekinthettük a "dokumentumfilmet" is, amit a magunkfajta turistáknak vetítenek a videoszobában a somerseti cideriparról, bár elég mókás, hogy ilyen tudományos néven emlegetik - a film valójában abból állt, hogy soksok falusi alkoholista bácsikát mutattak, amint cidert készítenek maguknak, majd igencsak becsiccsentve angol kocsmanótákat dalolásznak és bemásznak a cideres hordóba:))) Annyit nevettünk rajta...
Szóval jó kis kirándulás volt, nagyon emlékezetes élmény!
Ez az utolsó hét, hogy nem dolgozom hétközben, tényleg meg lehet itt őrülni az unalomtól... De holnap megyek Bristolba, próbálni munkát keresni, nagyon remélem, hogy sikeredik majd valami! Aztán hétvégétől meg végre valahára újra minden nap munka, dejó lesz már:)
Ja és láttam ma, ahogyan szerelték fel itt Butlinsban a karácsonyi díszeket, ami ebben a verőfényes napsütésben és enyheségben totál fura élmény volt, főleg a pálmafák között... Hihetetlen, hogy mindjárt karácsony!
2007. december 9., vasárnap
amelyben élete legvéletlenebb koncertjére megy
Azt szeretem a legjobban az életben, hogy már sok-sok éve mindig az a tapasztalatom, hogy mikor nagyon szomorú vagyok valami miatt, vagy nagyon kétségbe vagyok esve (most jelen esetbe egy fiú miatt, aki- természetesen - nem érdemli meg), akkor aztán történik valami, ami mégis felvidít és visszaadja az életkedvem; valami, amitől újra erőre kapok, és visszatér a hitem, hogy mégis szép a világ...
A fiúról nem írhatok itt, a felvidulásról azonban mesélhetek.
Minden "felnőtthétvégének" van valami témája, zenei irányzat, vagy korszak, vagy ilyesmi, de a mostanit nem tudtam, nem is sikerült senkiből kiszedni, mert mindenki csak úgy emlegette, hogy "drogos hétvége". Hát, hogy drogosak voltak-e, azt nem tudom, de annyit mondhatok, hogy nemcsak Butlinsban nem láttam még soha ennyi szimpatikus embert egy rakáson, hanem kb sehol sem!:) Értelmesek, helyesek, kultúráltak, szépek, érdekesek... Nem tudom, hogy ragadt rájuk a drogos hírnév, de kétlem, hogy fedné az igazságot.
Ebből kifolyólag a koncert programokat sem tudtam, de eddig annyira nem volt soha semmi érdekes, hogy fel sem merült bennem utána nézni. Miután pénteken éjjel 4ig voltam megint, és szombaton reggel kezdtem, bevallom, szombat estére nemigen terveztem bulizást:) Amikor azonban Attila felszolgálás közben az orrom alá dugta az aznap esti programot, és mutatta, hogy Portishead koncert lesz a pizza huttól úgy 5 méterre elhelyezkedő szórakozóhelyen, pont, mikor lejár a munkaidőm, tudtam, hogy muszáj elmennem!:) Nem túl ismert együttes, de én lassan 10 éve imádom, és mindig vágytam rá, hogy hallhassam őket élőben... Ehhez képest mókás, hogy tök véletlenül és tökingyen jutok el a koncertre:)
10 óra szünet nélküli munka után lazán besétáltam a Centre Stage nevű bárba (amúgy nem lenne nekünk szabad...), és hullafáradtan, egyedül, a kevéssé vonzó egyenruhámban kb életem legjobb buli-élményébe csöppentem:)) Annyira jó volt a koncert!!! És a közönség is, tök jól éreztem magam köztük így is, hogy nem ismertem senkit. Totál odavagyok ezért a zenéért - eddig nem tudtam, hogy erre szeretek a legjobban bulizni, de most már tudom:)
Szóval nagyon jó élmény volt, talán a váratlansága és betervezetlensége miatt is, de irtóra élveztem, és pont erre volt szükségem, hogy átbillenjek az önsajnálat völgyeiből az életvidámságba. Mondanám, hogy az életvidámság dombjára, de az az átbillenéssel kicsit túl merész képzavar lenne... Azért azt hiszem, értitek:)
A fiúról nem írhatok itt, a felvidulásról azonban mesélhetek.
Minden "felnőtthétvégének" van valami témája, zenei irányzat, vagy korszak, vagy ilyesmi, de a mostanit nem tudtam, nem is sikerült senkiből kiszedni, mert mindenki csak úgy emlegette, hogy "drogos hétvége". Hát, hogy drogosak voltak-e, azt nem tudom, de annyit mondhatok, hogy nemcsak Butlinsban nem láttam még soha ennyi szimpatikus embert egy rakáson, hanem kb sehol sem!:) Értelmesek, helyesek, kultúráltak, szépek, érdekesek... Nem tudom, hogy ragadt rájuk a drogos hírnév, de kétlem, hogy fedné az igazságot.
Ebből kifolyólag a koncert programokat sem tudtam, de eddig annyira nem volt soha semmi érdekes, hogy fel sem merült bennem utána nézni. Miután pénteken éjjel 4ig voltam megint, és szombaton reggel kezdtem, bevallom, szombat estére nemigen terveztem bulizást:) Amikor azonban Attila felszolgálás közben az orrom alá dugta az aznap esti programot, és mutatta, hogy Portishead koncert lesz a pizza huttól úgy 5 méterre elhelyezkedő szórakozóhelyen, pont, mikor lejár a munkaidőm, tudtam, hogy muszáj elmennem!:) Nem túl ismert együttes, de én lassan 10 éve imádom, és mindig vágytam rá, hogy hallhassam őket élőben... Ehhez képest mókás, hogy tök véletlenül és tökingyen jutok el a koncertre:)
10 óra szünet nélküli munka után lazán besétáltam a Centre Stage nevű bárba (amúgy nem lenne nekünk szabad...), és hullafáradtan, egyedül, a kevéssé vonzó egyenruhámban kb életem legjobb buli-élményébe csöppentem:)) Annyira jó volt a koncert!!! És a közönség is, tök jól éreztem magam köztük így is, hogy nem ismertem senkit. Totál odavagyok ezért a zenéért - eddig nem tudtam, hogy erre szeretek a legjobban bulizni, de most már tudom:)
Szóval nagyon jó élmény volt, talán a váratlansága és betervezetlensége miatt is, de irtóra élveztem, és pont erre volt szükségem, hogy átbillenjek az önsajnálat völgyeiből az életvidámságba. Mondanám, hogy az életvidámság dombjára, de az az átbillenéssel kicsit túl merész képzavar lenne... Azért azt hiszem, értitek:)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)