2008. július 10., csütörtök

amelyben véletlenül Walesbe megy és hasonlók

Na hol is kezdjük.
Imádom a bristoli nyarat, különösképpen azt a tulajdonságát, hogy nincs:) Mármint se melegről, se szárazságról nincsen szó a legkisebb mértékben sem, és nagyon élvezem. A "crazy english summer" (ez egy faithless szám címe) kifejezés minden nap új értelmet nyer - pár napja példának okáért mikor indultam dolgozni, kinéztem a padlásszobám ferde ablakán, konstatáltam, hogy iszonyatosan szakad az eső, felvettem a dzsekim és lementem - mire azonban leértem a földszintre, hétágra sütött a nap, és majd' megsültem.
Múlt héten Cardiffban még jobb volt a produkció, mivel ott egyszerre tűzött a nap és szakadt az eső, de úgy rendesen:) És hogy kerültem én Cardiffba? Hát az is egy jó sztori: tök véletlenül:)
Az történt, hogy Anna, aki régi családi jó barát, Angliába látogatott egy hétre egy csoportos szervezett utazással, és a közelben, egy somerseti kis faluban volt a szállásuk. Mivel minden nap egésznapos szervezett programjuk volt, úgy tudtunk csak találkozni, hogy én odamentem a szabadnapomon este, és másnap reggel visszajöttem volna. Külön poén, hogy egy Butlins-szerű (ámde Haven névre hallgató, a tulaj ugyanaz) üdülőparkban szálltunk meg, úgyhogy itt is kipróbálhattam a "vendég-státuszt". Másnap reggel megkérte Anna a busz sofőrt, hogy tegyen ki engem a vonatállomáson, a napi program felé menet. Utána elkezdtünk viccelődni, hogy mi lesz, ha elfelejti a sofőr (korábbi esetekben már feledékeny típusnak bizonyult), és véletlenül elvisznek Walesbe magukkal. Na álljon meg a menet, mondtam én akkor - miért is ne mennék velük? Már a mineneadi időszakban nyafogtam asszem ezen fórumon is, hogy mennyire szeretnék egyszer átruccanni oda - hát akkor miért hagynám ki ezt a remek alkalmat?? Így történt, hogy megtekintettem aznap Annáékkal a Big Pit wales szénbányát, Cardiff várát és a belvárost. Nagyon gyönyörű és izgalmas élmény volt, az a legjobb, hogy mindent kiírnak és bemondanak walesiül a publikus helyeken, totál varázsország. A bányáktól pedig jobban félek, mint a függőhidaktól, úgyhogy jó kis kaland és bátorságpróba volt ez is. Külön poén, hogy épp előző nap láttam az Edge of Love c. filmet, ami Dylan Thomas walesi költőről szól, és hihetetlen szép tengerparti tájak vannak benne - meg amúgy a film is nagyon jó, mindenkinek ajánlom. Kis walesi piros szerencsesárkányt végül nem vettem a cardiffi szuvenír boltokban, pedig vonzottak:) dehát mindent nem lehet.
Amúgy is, kedves édesanyám jóvoltából betársult angliai kalandjaimba Hógolyó, a 10 éves szülinapomra kapott nagy jegesmedvém, úgyhogy több örző állatra most talán épp nincs szükségem.
Az ő látogatása is nagyon jól sikerült (márhogy nem Hógolyóé, hanem anyukámé - a maci nem látogató, hanem rezidens:)) - jó volt megmutatni neki a házam, az éttermem (így másodszor is kiélvezhettem a vendég-létet), és vele végre eljutottunk Portisheadbe is! Mert tudjátok, a kedvenc együttesem egy Bristol melletti kis tengerparti faluról kapta a nevét, ahonnan származnak, és mindig meg akartam nézni. Na, hát nem okozott csalódást:)
A Las Iguanasban is nagyon zajlik a zélet, hogy úgy mondjam - Hez búcsúbulija óriási happening volt, most meg különböző sajnálatos események kovácsolták össze a társaságot. Rubia, a brazil pincérnő mihaszna csirkefogó férje, Igor, felmondott egyik pillanatról a másikra, miközben épp mindenki nyaral, és Momo is most fog visszatérni hazájába a Kanári szigetekre, úgyhogy nemigen van személyzetünk, és ami a nagyobb baj, hogy Rubia totál kétségbe van esve, hogy hogy tehette vele ezt Igor. Akik viszont megmaradtak, nagyon össze tartunk, minden éjjel órákig beszélgetünk még munka után a casinoban - persze álmos vagyok sokszor, de annyi hihetetlen izgalmas embert és történetet lehet megismerni, hogy azt érzem, időpazarlás lenne aludni helyette... Nagyon megkedveltem ezeket az embereket, jó kicsit belelátni az életükbe.
Jack, a bárosfiú 21. szülinapja meg kedden volt, az is óriási mulatásba torkollott, ami főleg azért volt vicces, mert a menedzserek is mind részt vettek - Eoin, a kis kedvencem különösen illuminált állapotban volt:) Én is megszegtem az 5 éve, egy szilveszteri házibuli után tett fogadalmamat, miszerint soha többé nem iszom abszintot.... :) Ugyanis Michi, a cseh lány hozott ajándékba egy üveggel. De azért most csak kicsit ittam belőle, így ok volt a dolog.
Igor amúgy Sara, a főnökasszony miatt mondott fel, és még Josh, a deputy manager is elmegy hamarosan, mert nem bírja ezt a nőszemélyt - tényleg elképesztő, hogy mennyire nem tudja senki elviselni... Mióta engem felvettek február végén, 5 új pincér jött rajtam kívül, és már egy sincs ott. Nagyrészt szintén őmiatta. Az utolsó bejegyzésemben, látom, épp örültem, hogy kedves velem - hát erről annyit, hogy most újra az lett, de közben egy ideig nem volt. Az összeveszésünk után elment 2 hétre Horváto-ba nyaralni, és mikor közeledett a visszajövetele, évek óra a legszörnyűbb lidércnyomásban volt részem: Angliában visszaállították a halálbüntetést, és Sara készült engem kivégeztetni...
Nem tudom, mit hoz elő mindenkiből ez a nő, mert ennyire durván biztos, hogy nem kéne tőle szorongani, de borzasztó egy ember, az biztos. Szerencsére a nyaralásból jókedvűen tért vissza, és most a szülinapon is velünk táncikált hajnalig, de sose tudni, meddig tart...
De szóval összességében nagyon jól vagyok, imádom bristolt meg az összes többi kollégám, és igyekszem többet írni ezentúl!

2008. június 3., kedd

amelyben élvezi a júniusi esőt

Az elmúlt hetek elsősorban Marcos elmenetele körül forogtak, és az elfelejtésére tett igen sikertelen kísérletek jegyében teltek:) Volt nagy búcsúbuli a Las Iguanasban, ami mondjuk az alkalmat leszámítva jó lett volna, mert nagyon vicces volt mindenkivel együtt mulatni, még a főnökök is mind ott voltak. Az elválás viszont nagyon rossz volt, pláne, hogy még elbúcsúzni sem volt hajlandó, és olyan üres nélküle a hely.
De terápiaként jó sokat dolgoztam múlt héten, hogy elterelje a gondolataimat, és egyre biztosabban mozgok már ezen a terepen... Sőt, valamiért a gonosz főnökasszony hirtelen úgy döntött, hogy nagyon kedvel és elégedett velem, ami lényegesebben kellemesebbé teszi a munkámat.
Még külön feladatot is kaptam! Én leszek a tell us card felelős - ezeket a kártyákat a vendégek látogatásuk végén töltik ki, ráírják mindenről a véleményüket, megjegyzéseiket, stb... És én fogom ezentúl feldolgozni őket, tök izgi:)
Nagyon összebarátkoztam egy pincérlány kollégámmal is, angol, Heznek hívják és imádom - de sajnos 4 hét múlva elmegy Ausztráliába, mert szerelmes, és ott van a fiú, ő meg utána megy. Úgyhogy újabb "single serving friend"-et szelídítettem meg, ahogy Tyler Durden mondja a Harcosok klubjában, és hamarosan búcsút kell vennem tőle - dehát ennek az évnek ilyen a természete, az emberek jönnek és mennek, ahogy én is, ide-oda.
Múlt héten lejött hozzám Rahael Londonból, nagyon szuper volt őt látni, meg megmutatni neki mindent itt (és már alig féltem a függő hídon!), no meg végre kipróbálhattam, milyen az Iguanasba igazi vendégként beülni - nagggyon más:) Ja és volt szerencsém megtapasztalni életem első drum and bass partiját is vele, magam is meglepődtem, mennyire élveztem.
Holnap jön Barbara, most már tényleg (múltkor elhalasztottuk a látogatását), őt is várom nagyon.
Amióta feladtam műfordítói ambícióimat, úgy látszik, nem szabadulhatok a felkérésektől:) Bezzeg amikor vágytam rájuk... De most tényleg mókás dolog történt, a wiwen írt a Nagyvilág szerkesztője, hogy olvasta a Kalligramban a fordításaimat és szeretne ő is hasonlókat közölni - azért ez igen hízelgő, még én is meghatódtam. Nem hagynak békében pincérkedni:) úgyhogy kicsit majd műfordítok is azért.

2008. május 21., szerda

amelyben visszatér Bristolba

Te jó ég, most látom, hogy milyen rég nem írtam... Szégyelljem magam!:)
Ok, igaz, hogy egy hétig Budapesten voltam, és ott számítógépet is alig láttam, dehát akárhogy számolom, több mint egy hete visszajöttem már Bristolba. Furán hangzik, tudom, de hiányzott Magyarországon a padlásszobám, az étterem, egész Bristol... Persze itt meg az otthoni emberek hiányoznak, de a város valahogy nem.
Ráadásul épp azalatt, hogy ott voltam, megjelentek a Kalligram folyóiratban a novellafordításaim, amit - ha 2-3 éve mondja valaki - el sem hittem volna; most meg örültem ugyan, de azért alig vártam, hogy visszajöhessek evőeszközt polírozni:) Az is hozzájárul a dologhoz, hogy hirtelen elkezdtek szeretni és jónak tartani a menedzsereim, és ettől rögtön sokkal jobban is megy a munka... Ha nem szorongok attól, hogy mindent rosszul csinálok, érdekes módon elkezdek mindent jól csinálni:) Meg persze várom, hogy jövőre Yorkba egyetemre járjak majd (ezt a blog olvasóim nem szokták tudni, úgyhogy most jelzem: azért nem tervezek örökre pincér maradni) - de addig élvezem ezt az őrült életmódot.
Az általános vidámságot azonban beárnyékolja most, hogy az én Marcosom (tudjátok, a brazil báros) visszamegy jövő héten Braziliába, és borzasztó szomorú vagyok miatta. Holnap lesz a nagyszabású meglepetés búcsúbulija, aztán szombaton dolgozik még és kész, nem látom többé... Azért nélküle nagyon nem lesz ugyanolyan. Dehát majd kiheverem ezt is, mint mindent - bízom magamban:) Unalmas lenne az élet, ha nem törnék olykor össze az ember szívét.
Jövő héten viszont jön 2 napra Rahael unokatesóm Londonból, az szuper lesz, utána meg Barbara látogat ide a mineheadi partokról - aztán meg már anyukám kiutazása közeleg... Szóval unatkozni nem fogok! Ja és megvettem a Sziget hetijegyet meg a repjegyet is augusztusra, úgyhogy rettegjetek, támadok:) Csak valaki légyszi intézze már el, hogy ne legyen se meleg, se parlagfű:)

2008. május 1., csütörtök

amelyben megpillantja Lolitáját

Olvastátok a Lolitát? Emlékeztek, mikor a regény végén a 3 éves távollét után Humbert Humbert újra megpillantja szerelmét? A tizennégy éves hamvas, pajkos, gyönyörű nimfácska helyén egy tizenhét éves, csúnyácska, szemüveges, szegényes rongyokba öltözött terhes lányt talál.
Ez történt velem is tegnap, amikor bementem a butlinsi Pizza Hutba és megpillantottam Pavolt. Nem tudom, hogy lehet 4 hónap alatt ennyit változni, de valahogy pont csúnya lett rajta minden, ami régen szép volt:) Meg mintha ő is kamaszodna, elvesztette a kisfiússágát de még nem igazán férfias. Ennek ellenére, ahogy Humbert is ragaszkodik az ő Lolitájához, engem is felkavart a találkozás, de azért jó volt elgondolkozni: mi a fenét kezdtem volna ezzel a fiúval? Mert hogy beszélni sosem tudtunk semmiről, és ha még csak nem is tetszik... Fogas kérdés:) Szóval azt hiszem, jobb, hogy nem akart feleségül venni:) Pár mondatot azért váltottunk, de az nyilvánvaló volt, hogy nem döbbent rá, hogy élete legnagyobb tévedését követte el, amikor hagyott elmenni:) De most már én is úgy sejtem, hogy jól döntött.
Amúgy nagyon jó volt mindenkit újra látni, tök kedvesek voltak és mindenki örült nekem, még azok is, akikkel akkor nem is voltam olyan közeli viszonyban, nagyon jól esett. Ingyen pizzát is kaptam kétszer:) És Barbara bulija remekül sikerült (bár voltak akciófilm-szerű elemei, amikor ránk küldtek 8 azaz 8 darab biztonságist, hogy oszlassák fel a kb. 20 fős bulit, és kis csapatokban menekültünk minden felé, a házak mögött bújkálva, fedezéktől fedezékig futkosva, a sarkokon kikandikálva, hogy kicselezzük üldözőinket... :)). De végül sikerült máshol folytatni a bulit, és szuper volt újra együtt mulatni a régi jó társasággal.
A helyet is nagyon jó volt újra látni, bár egyáltalán nem bántam meg, hogy eljöttem (ráadásul mindenki azt mesélte, hogy csak az első 3 hónap volt jó, azóta minden megváltozott); de mégis egy fontos része az életemnek, egyféle otthonom Butlins, és mindig erős érzések fognak odakötni. Meg persze, mint tudjuk, az idő megszépíti az emlékeket...
Most szaladok Las Iguanasba, végre kaja-tréning (értsd: evés:)) lesz:) Ott is kezdem egyre otthonosabban érezni magam, szerintem össze fogok szokni ezzel az étteremmel is...

2008. április 23., szerda

amelyben Mineheadbe készül

Képzeljétek, jövő héten megyek Butlinsba!! Annyira furcsa lesz, de nagyon várom... Úgy érzem, hogy muszáj látnom még egyszer azt a helyet, ami ekkora szerepet játszott az életemben, és annyi erős érzés fűz hozzá.
Mindenképp le akartam nézni a kis tengerpartomra, amíg Barbaráék ott vannak még, és - mint kiderült - ez már elég rövidke határidő. Közben kiderült, hogy pont jövő héten lesz Barbara szülinapi bulija, én meg pont aznapra kaptam szabadnapot! Hát ez már túl sok volt az egybeesésből, úgyhogy fogom magam, és odamegyek:) Majd mesélek... Az biztos, hogy rendesen össze fogok zavarodni, egyszerre belülről és kívülről látni ott mindent, de miután olyan intenzíven, "lufiszerűen" be voltam oda zárva három hónapra, nagyon nagy szükségét érzem, hogy egyszer még így félig kívülállóként is ránézzek. Meg persze nagyon hiányzik sok mindenki, és annyira jó lesz velük bulizni újra, a szép (és csúnya) emlékek színterén... Hát igen, bevallom, sokat szépített az idő múlása az emlékeimen, de azért sok minden tényleg jó volt ott, még ha tudom is, hogy jól döntöttem, amikor eljöttem. Szóval nagy kaland lesz, és nagyon várom!

2008. április 21., hétfő

amelyben Iguanasban lakik

Minden ellendrukkerrel (elsősorban értsd: család;) ) sajnálattal tudatom, hogy roppant módon élvezem a vörös hajamat, és meglehetősen pozitív a recepciója is. Úgyhogy a közvetlen közeli jövőben ne számítsatok változásra, hacsak nem lesz még pirosabb:)
Múlt héten a szó legszorosabb értelmében beköltöztem Las Iguanasba - na jó, aludni a saját ágyamban aludtam (amikor nem a nappaliban, a kanapén, mert a 2 emelet megmászásához már nem maradt erőm) - de mivel egy pincér nyaralt, egy másik meg beteg volt, tényleg több órát töltöttem az étteremben mint bárhol máshol, és ott tartottam a ruháimat, a kajámat, a gépem... Így történt, hogy vasárnap reggel úgy ébredtem (a kanapén), hogy a hűtőben egy fél doboz margarin volt, és slussz:) De a következő hét már nyugisabb lesz.
Szerdán még bulizni is elmentünk, egy tök jó kis táncolós helyre, Marcossal, Frenchie-vel és Kirstyvel, az új pincérlánnyal, aki nagyon helyes - 20 éves és annyira emlékeztet a 3 évvel ezelőtti önmagamra: nagyon naív és lelkes, és iszonyatosan szorong és izgul mindenen:) Mármint nálam is sokkal jobban... hát képzelhetitek:) Ja és azt hiszi, hogy mindenki utálja, még én próbálom folyton megnyugtatni, hogy nincs így!
Úgyhogy most hárman tök jóba lettünk, Dóri, Kirsty és én; szombaton munka után még Frenchie-hez mentünk fel csomóan dumálni. A másik új pincér, Jacek (aki lengyel) iszonyú vicces figura, mindenről mindig órákig akar diskurálni, és nagyon ünnepélyesen és körülményesen fejezi ki magát, és mindenkit ladies and gentlemennek hív: ahányszor kinyitja a száját, mindenki halálra röhögi magát. De nagyon kedves fiú, még ha kicsit idegesítő is: nem lehet rá igazán haragudni.
Tegnap láttam az új Mike Leigh filmet, Happy Go Lucky a címe: mindenkinek kötelező:)
No, mindjárt megyek Bp-re és látlak Benneteket (akinek nem inge, ne vegye magára) - írjatok addig is, meg még mesélek majd én is!

2008. április 15., kedd

amelyben piros a haja

Emlékeztek, mikor Adrian Mole-t minden éjjel elviselhetetlen fogfájás kínozta, és megfogadta minden alkalommal, hogy másnap elmegy a fogorvoshoz - de reggelre már nyoma sem volt a fájdalomnak, és persze nem ment el?:) Ugyanezt csinálja a számítógépem. 1 hete nem működik itthon az internet, máshol viszont mindig remekül - már minden barátom, rokonom, üzletfelem megnézte, de teljesen tanácstalanok. Ma végre fel akartam hívni a szolgáltatót, és erre kutya baja! Annyira jellemző:) De amint újra kezdi a betegeskedést, esküszöm, azonnal felhívom...
Péntek este végre elmentem mulatni az új lakótársaimmal és nagyon helyes mindenki, de főleg Ben, aki egy zenekarban gitározik és énekel, és nagyon elbűvölő, szimpatikus. Még mielőtt megkérdeznétek, van barátnője:) Mindenesetre jó, hogy sikerült ilyen kedves embereket kifognom, jó nagy kockázat volt! A héten jön még egy fiú, akiről még semmit nem tudok.
Szombaton viszont szörnyű napom volt, Sara a főmenedzser is szemétkedett, aztán meg Josh, az idétlen óvodás-jellegű menedzser leült velem beszélgetni az eddigi munkámról és sok mindennel nem túl elégedett. Nagyon rosszul esett, de nem adom fel, igyekszem jobban csinálni, ami nem tetszik neki - és legalább arra vezetett az incidens, hogy végre elkezdjek dumálni a többi pincérrel, segítséget kérni tőlük és megosztani velük aggodalmaimat, ami nagyon nagy megkönnyebbülés, és így sokkal jobban fogunk tudni együtt dolgozni. Szombat este is kaszinóztunk munka után, és sikerült megszelídítenem a "félelmetes" cseh lányokat, Lenkát és Michit - kiderült, hogy nagyon jófejek mindketten, és egyáltalán nem is utálnak:) (valamiért itt is hajlamos voltam azt hinni, hogy itt is mindenki...)
Így egész más lesz az étteremben az élet.
Vasárnap pedig felfedeztem a Tobacco Factory-t, a Southville-ben levő híres színházat - hát legalább olyan alter, mint a Watershed, de inkább mégjobban:) Nagyon jó hangulatú hely, mindenki tök bolond, annyira tetszik! És egy folyamatban lévő kísérleti darabot láttam, ami még nincs kész, de a nagy részét előadták, és utána az íróval, a rendezővel és a színészekkel lehetett beszélgetni róla, nagyon jó volt. A kávézóban nagy babzsákok vannak, amin fetrengeni lehet:) Mindenki tök közvetlen meg kedves, csupa fura alak...
Talán ez is motiválta, a menedzserek iránt érzett düh mellett, hogy tegnap befestettem pirosra a hajam:) De már rég késztetést éreztem, a diplomaosztóm óta, csak most egybe esett a szándék a kivitelezés lehetőségével.
Azt nem meséltem még, hogy a kábeltévé is működik már, és minden áldott nap Star Treket nézek, annyira jó, soksok éve nem láttam és imádom.
Ja, és vasárnap Anikával is taliztam végre, tökjót dumáltunk, és majd folytatjuk, gondolom! Most vár a munka, kiváncsi vagyok, mit szólnak majd a hajamhoz:)