amelyben megtámadja a lábát a paradicsomleves

Most nem fogok sokat írni, mert amiről igazán kéne, arról nem lehet itt, de azért mesélek az elmúlt napokról!
Hétfőn megint elmentünk együtt kirándulni a magyar bandával, a közeli Dunster falvába, gyönyörű kis középkori városközpont "fonal piaccal", várral, templommal, régi házakkal... Nagyon bájos! Útközben persze rengeteg bárány, szokásukhoz hűen:) Visszafele a hosszabb úton jöttünk, megmásztuk a környék legmagasabb hegyét (dombját? nemtudom, hány láb - ld. Az angol, aki dombra ment fel és hegyről jött le c. film... Mindenesetre nagyon meredek volt!). Felfele elég kemény volt az út, de a kilátás a tetejéről tényleg gyönyörű volt, nagyon megérte!
Kedden valami tréningre kellett volna mennem, fel is keltem hajnali fél nyolckor, de aztán nem volt, máskor lesz, rosszul volt kiírva... A kötelező bosszankodás után úgy döntöttem, hogy hamár felkeltem, nem fogom magamat egész nap otthon sajnálni egyedül (Barbaráék dolgoztak), hanem elmegyek egyedül felfedezni végre Tauntont, a legközelebbi "nagyvárost", ahonnan minden vonat megy, mindent ott kell intézni amit itt nem lehet, és amúgy is elég híres a minehead-iek köreiben. Másfél óra a buszút, ami nem épp praktikus, de most, hogy nem siettem, ez volt az egyik legélvezetesebb része a kiruccanásnak. Gyönyörű tájakon és édes kis angol falvakon hajtottunk át, végig csak néztem, mint a moziban!:) Taunton maga is helyes városka, nagynak azért persze nem nevezném, de legalább van vasútállomás meg buszpályaudvar - ez is volt az alibim a kiránduláshoz, hogy a jövő heti londoni utamat megszervezzem ott, vagyis informálódjak jegyárakról, menetrendről, stb.
Van soksok bolt, persze - próbáltam nem vásárolni, majdnem sikerült is:) Már tele van minden karácsonyi dolgokkal, ettől elfogott kicsit a szokásos karácsony előtti melankólia... De láttam szép templomot ott is, régi vásárcsarnokot, folyócskát, hidakat, szóval jó volt!
Este bowlingoztam és biliárdoztam a magyarokkal, imádom, hogy csupa olyan dologba keveredek itt, amibe otthon soha. Utána meg véletlenül házibuli lett nálam, aminek tökre örültem, asszem a vendégek is, meg jól is sikerült:)
Ma még annyi izgi történt, hogy - miután rendet raktam és takarítottam kicsit a jövőbeli esetleges házibulikra gondolván - végre spórolni akartam a kajával és az otthon felhalmozott konzervekből eszkábálni össze az ebédet. A dolognak az lett az eredménye, hogy sikerült egy teli tányér paradicsomlevest úgy leejteni, hogy nem csak az épp-feltakarított fehér padló és a hófehér fürdőköntösöm, no meg a frissen-zuhanyozott önmagam lett csupa paradicsom, és nem csak a tál tört ripityára, hanem még el is vágta a lábujjam egy darab. Ami még szintén nem lett volna olyan tragikus, ha nem tűnt volna el nyomtalanul a "tegnap még megvolt" ragtapasz... így azonban vérző mezítlábbal nem tudtam átmenni senkihez ragtapaszt kérni, és igen abszurd helyzetbe kerültem:) Végül telefonos jelzésekkel két mentőangyalt is sikerült odacsalogatnom, akik ragtapasszal és fertőtlenítővel is elláttak, és a paradicsomot is feltakarítottam... Akárcsak a salátabár esete, visszagondolva ez is mókás sztori, csak közben voltam nagyon megijedve.
Most lehet, hogy felfedezzük Barbarával a minehead-i színházat, majd mesélek, ha lesz mit!