2009. június 7., vasárnap

amelyben már Bristolba jön haza

Szervusztok Kedveseim! Hol is kezdjem?
Egy összetört szívről nehéz ilyen fórumon írni, viszont most nem akarok abba a hibába esni, amibe yorki félévem alatt, hogy emiatt egyáltalán nem is írok. Őróla viszont mégsem szeretnék részletesebben mesélni, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy tudtok őkelme összetörtségéről és megértően hallgattok.
Múlt hétvégén rengeteget dolgoztam, mert beköszöntött a nyár, ilyenkor 4szer annyi a vendég, mert ki lehet ülni... no meg jó pár pincér beteg volt avagy nyaralt, úgyhogy jó sok rohangászás történt fel és alá. Édesanyámmal való szellemes sms-váltásban tisztáztuk, hogy Pesten ősz volt és ékezetekkel "fut", itt pedig nyár és én ékezetek nélkül teszem ugyanezt.
Kiderült, hogy Sara, a főnökasszony elmegy egy hónap múlva az étteremből, majd tegnap bejelentették, hogy Rachel, az alfőnök is. Van egy új menedzser, Alex nevű mísz leányzó, aki amellett, hogy ellenszenves, sajnos még utál is engem... Dehát új éra kezdődik, minimum 2 új főnök jön majd Alexen kívül, úgyhogy nincs mit tenni: meg kell várni, hogy milyenek lesznek. Lehet, hogy szuper változások jönnek, de az is, hogy rosszabb lesz; akkor nem is biztos, hogy maradni akarok ebben az étteremben. Az egyik pasi már megjött és ő nagyon rokonszenves eddig, meg végre férfi és roppant magas szép szál legény:))) ez a női uralom már kicsit kezdett sok lenni.
Amúgy fura, hogy eleinte mennyire gyűlöltem Sarat, most meg sajnálom, hogy elmegy... Nagyon összehaverkodtunk már karácsonykor, és azóta még kedvesebb. Bár tegnap azért alaposan rám rivallt, amikor egy felnőttnek próbáltam suttyonban rendelni gyerekadag csokitortát 50 pennyért (felnőtteknek 4.50 rénes aranyfont, bár sokkal nagyobb is).
Na az étteremről még annyit, hogy örülök, hogy megmondtam Saranak, amikor egy szakácsfiú, Josh, akivel mindenkinek mindig baja van, végre egyszer hihetetlenül jól dolgozott és egyedül kézben tartott mindent - rájöttem, hogy milyen fontos a jó dolgokat is visszajelezni, nem csak a negatívumokat. Teljesen megtáltosodott ez a srác! Persze szerelmes, egyébként:)
Remekül alakul a szobám - Aniele, a lakótársam egy angyal, rengeteget segített. Az indiai türkizkék falvédő felkerült a falra, van már nagy tükör is, fotel... vettem még rengeteg kis indiai ezt-meg-azt, csüngő csacsikat és madárkákat, meg kendők is vannak a falon/plafonon, szóval nagyon izgi. De nem csak az a jó Anieleben, hogy kalapál és fúr-farag, hanem nagyon együtt érző barátnő is, és irtó helyes. Sosem volt még reunion szigeti barátnőm:)
A hét eseménye ezen kívül, hogy voltam 3 napig Yorkban, konzultálni egyet a témavezetővel, meg meglátogatni az ottani barátokat. Szakdoli ügyben tetszettek a néninek az ötleteim, de rengeteg munka lesz még vele, sokat kell olvasni hozzá, az elején tartok még. Visszakaptam az áprilisban beadott esszéimet is, és hála az égnek nem lettek rosszak, egészen rendben vannak.
Nagyon fura volt hogy ODA megyek látogatni INNEN, amikor egész évben Yorkból mászkáltam Bristolba... annyira összezavarodtam, hogy mi a túró van!:) De így jó York is, hogy csak nyaralni megyek kvázi, meg nagyon élveztem az ottani barátokkal, Hollyval Vickivel és Andyvel való találkozást, "catch up-olást". Másfél hét múlva megyek is megint, témavezető részéről diktatúra van - addigra írnom is kell egy fejezetet!!! Így, hogy nem kell ott lakni, tényleg kellemes kis helyecske York, de nagyon örülök, hogy elköltöztem, megint meggyőzött ez a látogatás a döntésem helyességéről.
Mára azt hiszem, ennyi - folyt köv!

2009. május 24., vasárnap

amelyben jött mystery diner

Akik szorgalmasan olvasták régen a blogot, emlékezhetnek, hogy a Las Iguanasban van egy ún. "mystery diner" (rejtélyes evő??:)) rendszer, vagyis minden hónapban jönnek "beépített" vendégek tesztelni a kiszolgálást és a színvonalat, és sokoldalas kérdőíveket küldenek vissza a vezetőségnek a tapasztalataikról. Nos kiderült, hogy szerdán, 5 hónap után az első estémen, sikerült kifognom életem első mystery dinerét - ráadásul őrült rohanás volt, senki nem figyelt apróságokra, nagyon kevés személyzet volt és sok vendég aznap. De azt mondja Sara, hogy tök jól sikerült és megdícsért - el is dicsekedett a felettesének, hogy milyen hatékony a tréning, ha félév után visszacsöppenve is ilyen jól tudok mindent:)

2009. május 22., péntek

amelyben 24 és 3/4 évesen szörnyen öregnek érzi magát

Hát nem mondanám, hogy el vagyok ájulva a visszajelzések mennyiségétől:) Ej-ej, miért nem írtok? Sebaj, azért folytatom a mesét.
A landlordom nagyon kedves és segítőkész - a hétvége a színek jegyében telt. Szombaton elvitt kocsival a festékboltba, hogy színt válasszak a szobám falára - sikerült rávennem, hogy chillivörös legyen és ne téglaszínű, most nagyon jól néz ki, főleg a piros elefántos indiai textillel a földön. Vasárnap visszatért, hogy a krémszínű falak hibáit kijavítsa magnólia színnel - az utóbbiból a sötétkék alsőneműim is kaptak egy kis festéket:)
Aztán rengeteget takarítottam - az előttem itt lakó angol leányzó szerintem éveken át nem tett ilyesmit. Nos, tudjátok, hogy mondjuk ha "rendetlen" és "rendes" kategóriába kéne sorolni az emberiséget, én bizony az előbbibe kerülnék, de most még én is komoly sokkot kaptam. Mindenesetre több napos munkám után már egész jól néz ki a szoba: kipucoltam a nemműködő kandallómat, mint Kisherceg a vulkánjait, és addig mostam az ablakot, amíg ki nem láttam rajta!:) Érdemes volt, mert kiderült, hogy látszik a szobámból a kedvenc hidam, Suspension Bridge. Az indiai istenséget ábrázoló matricának azonban csak a fele jött le az ablakról, kicsit úgy érzem magam, mint mikor Adrian Mole feketére festi a szobáját, de a nemtom-milyen manóknak átlátszik a sapkája:)
Ezek után újraolvastam a két regényt, amiről a szakdolimat fogom írni, és megállapítottam, hogy milyen szerencsésen választottam. A dolgozat megírásának gondolatától még most is irtózom, de legalább két olyan szöveggel kell foglalkozni, amik annyira csodálatosan gyönyörűek és izgalmasak, hogy az hihetetlen. A Winterson regény nincs lefordítva magyarra?? Sexing the cherry. Szerezzétek meg és olvassa, aki tudja, na meg az Éjfél gyermekeit is.
Izgi hír még a tanulmányok kapcsán, hogy júniusban jön Yorkba az az indiai-londoni professzorasszony, akinek a szakirodalmából írtam az indiás esszémet Yorkban, rá kiváncsi vagyok.
Eddig nagyon elegem volt az egyetem-világból és vártam az étterem-világot: most valahogy azt érzem, hogy mindkettőben kicsit kívülálló vagyok, valami középen fekvő szigetet keresgélek. Szerda este dolgoztam először újra a Las Iguanasban, iszonyatosan sokan voltak a vendégek és kevesen a személyzet, ugyanis ez volt az első napsütéses nap. Jó nagy őrület volt, eszeveszett rohangálás:) Ami nem is lenne baj... Inkább az, hogy utána elmentem bulizni az emberekkel, Felipe-nek a brazil kollégámnak volt a búcsúestje. De csomó emberről az a benyomásom támadt hirtelen, hogy olyan felszínesek, és teljesen értelmetlen az egész bulizás-centrikus élet: hirtelen öregnek, bölcsnek és kiábrándultnak éreztem magam... Yorkban viszont túl komoly, tanulós és életidegen volt valahogy a legtöbb ismerős. Szóval valami arany középút kéne. Kicsit mindenhol idegennek érzem magam. Mármint még azon felül is, hogy egy idegen országban élek. Na de semmi elkeseredés, egyre közelebb kerülök az elvarázsolt kastélyban való bolyongásom során, hogy rájöjjek: mit keresek. Ugyanis addig nem lehet megtalálni, amíg nem tudom, mi az... Hú de bölcs lettem, ugye?:)
Watershed mozit változatlanul imádom, kedd este Ania lengyel barátnőmmel láttam Cheri c. Michelle Pfeiffer filmet, felettébb szórakoztató. Ma meg Mansoorral, a pakisztáni fiúval megyek megnézni valami őrült zseni íróról szóló akármit:)
Az a fő kérdés, hogy sikerül-e majd kialakítani a munka és a szakdolgozás közötti egyensúlyt, úgy, hogy szabadidőm is maradjon - na meg az életemben is a normális arányt az elszállt művészizék és az élet gyakorlati aspektusai között... Reménykedjünk, hogy jól alakul!

2009. május 16., szombat

amelyben beköltözik a tengerészkapitány házába

Hát, szervusztok gyerekek, kezdjünk hozzá megint.
Elég stílusos, hogy a legutolsó bejegyzés a "nem tud elszakadni bristoltól" címet viselte: ugyanis olyannyira nem tudtam elszakadni, hogy ezen a héten vissza is költöztem, és oda meg vissza vagyok a boldogságtól. Igen, november óta meggyőzőstem róla, hogy itthon érzem magam ebben a városban, ahogyan Yorkban - hiába töltöttem el ott is 7 hónapot - sosem éreztem.
Nem fogom elmesélni, hogy mi minden történt, amióta nem írtam, de nem is veszítetek sokat, mert lényegében (röviden és tömören) semmi:)
Yorkban unatkoztam, rengeteget olvastam, hullott a hó és micimackó fázott, meg szomorkodott sokat. Azt hiszem, ezzel eleget mondtam. Bristoli, edinburgh-i, lisszaboni és pesti útjai több izgalmat nyújtottak, ezek voltak az elmúlt félév napsütéses órái a sötét felhők között.
Írni részben emiatt sem volt kedvem, meg más miatt sem. Azonban annyian reklamáltátok már a bloghiányt, olyan emberek is, akiket jó, ha 2 évente látok, mégis a szememre hányták, hogy mennyire hiányoznak neki az írásaim, hogy meghatódtam:) és eldöntöttem, hogy újrakezdem. Persze ehhez az kell, hogy Ti is lelkesek legyetek, kedves közönség, és jelezzetek vissza, ha szívesen olvasgatjátok.
A tengerészkapitány házába tegnap este költöztem be, meg is számoltam a sarkokat. A landlord (tulaj) elmesélte, hogy 1860 körül épülhetett a ház, és mivel igen közel van a bristoli kikötőhöz, gyakran laktak itt tengerészek, de főleg magas rangúak:) Ő maga már nem ezt a mesterséget őrzi, de a történet nagyon részévé vált számomra a ház szellemének. A belvárosban van ez a ház is, Southville-ben: ugyanaz a környék, ahol régen laktam, három hídon hazasétálással és hasonlókkal.
Hogy mit keresek Bristolban? Már azon kívül, hogy szeretem. Nos, nem hagytam ott az egyetemet, be fogom fejezni, ne tessék izgulni; csak nincsenek már óráim, mivel egy éves a kurzus, és márciusig óhajtottak csupán okítani bennünket. Szeptemberre kell megírnom a szakdolgozatomat (Rushdie: Éjfél gyermekei és egy Jeanette Winteron regény, Sexing the Cherry a címe). Úgyhogy itt a folyóra náző ablakocskámnál fogom megírni, és közben részmunkaidőben visszatérek a jó öreg Las Iguanasba is pincérkedni még egy kicsit. Aztán szeptembertől meglátjuk.
Az új házban egy félvér angol fiú van, irtó mosolygós és kedves, meg egy lány, akiről annyit tudtam, hogy francia ajkú és franciát tanít. Filigrán, finom, kényeskedő, Audrey Tatou stílusú jelenséget képzeltem magam elé, úgyhogy amikor tegnap egy 120 kilós fekete asszonyság nyitott ajtót, fel sem merült bennem, hogy ő maga az:) Kiderült, hogy a Reunion szigetről származik, ami Madagaszkár közelében egy 800 ezer fős francia gyarmat:) Iszonyú jófej és kedves lány amúgy, szabadidejében metálzenét hallgat és csinál, nagyhangú, anyáskodó, talpraesett figura. De nem hallatszik fel a zene, hála az égnek:) Még ketten fognak beköltözni, akkor teljes lesz majd a csapat.
Részemről maradtam a padlás szobánál, ettől a műfajtól sem bírok elszakadni. Az viszont újdonság, hogy eddigi helyeimmel ellentétben igen tágas a szoba, szinte bálokat lehetne rendezni benne:) És alig várom, hogy jól berendezzem és személyessé tegyem. Egy Csontváry repro már kint van a falon, és a londoni Camden Marketon vett indiai falvédők is alig várják, hogy megtalálják méltó helyüket:) Csak addig még soksok takarítani, bevásárolni és kipakolni való van...
Nos neki is kezdjek, aztán írjatok majd, hogy folytassam-e tényleg ezt a mesét!

2008. november 21., péntek

amelyben nem bír elszakadni Bristoltól

Hát ez a bristoli látogatás jó mókásan alakult. Csütörtökön még hisztérikusan toporzékolva tiltakoztam az ellen, hogy a Las iguanasnak akár csak a 100 méteres körzetébe menjek, annyira nem volt kedvem Saraval, az exfőnökömmel találkozni, meg amúgy is, féltem az egésztől.... Kedden ehhez képest fülig érő mosollyal grasszáltam be Sheilának szuvenirt venni, és mivel bent volt épp Sara, kedvesen megkérdeztem, hogy nincs-e véletlen szüksége extra személyzetre az ünnepek alatt. És, mit hoz a sors, szüksége van rám, úgyhogy szépen meg is beszéltük, hogy megyek, ott fogok dolgozni, Bristolban töltöm a téliszünetet...
Hmm. Mi történt a kettő között?
Részben meséltem már, részben nem is fogom elmesélni, de van egy harmadik része is, amit magamnak is nehéz megfogalmaznom. Hiába 8 hónap csupán, amit Bristolban töltöttem, és 1 éve szinte még azt sem tudtam, hogy a föld színén van ez a város - na jó, ok, pontosan 1 éve jutottam e tudás birtokába - mégis van benne valami otthonos, annyi emlék kötődik hozzá, és annyi munkám van a "megszelídítésében". Eleinte hihetetlenül elveszett és magányos voltam ott, és talán épp ezért olyan értékes minden, amit megismertem, megszerettem az ottani életben. Na meg persze az emberek!:))
Szóval nagyon várom a téliszünetet, tökjó lesz újra ott! Nyilván nem egyszerű, de azért jó...

2008. november 17., hétfő

amelyben bristolozik, sok negylabuval

Jaj gyerekek, annyira jo Bristol!!!
Tegnap Sheilaval elmentem nagy parkba Urschkat setaltatni, es jott velunk egy kornyekbeli masik farkaskutya is, Tilly, akinek a gazdaja suket es beteg, ezert nem tudja setaltatni, ugyhogy mindig Sheila viszi. Es elmeselte, hogy a suket nonek 8 (!!!) fia van, akik 2 torzset alkotnak:)) vannak okos muvelt fiai es buta fiai is:) bocs, Sheila meselte mindezt, nem Tilly:)
Ma reggel meg arra keltem, hogy itt mosolyog a konyhaban egy nagy blueberry torta, mellette Sheila cetlijevel, hogy ejjel sutotte, de kicsit odaegett, mert elaludt kozben:) Just for the record, nem is egett, hanem tok finom.
Csutortokon voltam Dorival a "masik" las iguanasban, nem a nagy, ahol dolgozunk, hanem van egy kicsi is. Iszonyu jo volt, annyira hianyoztak ezek a kajak meg koktelok... Es Josh, aki regen a mi fonokunk volt, de most mar ott fonok, csinalt nekunk gumicukor izu ingyen koktelt:)
Penteken Aniaval, a lengyel konyhaslannyal buliztam, miutan delutan Sheilanal engedetlen kiskutyat vigyaztam, aki mindent meg akar zabalni. Szombaton megint Dori, aztan bementunk zarasra a mi las iguanasunkban, ahol mindenkit tudtam udvozolni, tokre orultek nekem, nagyon jo volt. Aztan a casinoba meg atjott utanunk John, tudjatok, a kedvenc foszakacsom is:)
Ma fogok talalkozni a torzsvendeg nenivel es bacsival las iguanasbol, akik kicsit orokbefogadott nagyszuleim lettek, emlekeztek? Biztos irtam roluk. Ok azok, akiknek 46 eves hazassagi evfordulojuk volt. Aztan Mansooral, a pakisztani jogasz-koktelmixerrel talalkozom, meg meg meglatjuk:)
jaaaaj holnap el kell innen menni, jaj... nagyon elveztem!

2008. november 13., csütörtök

amelyben nem fogjatok kitalalni, hol van es ki ul a labanal!

Na tessek gyerekek, itt egy jo kis tortenet nektek, hogy orulhessetek:)
Sheila kek nappalijaban ulok, Urschka tarsasagaban, szol a nemet tv, es innen irok blogot. Na azert nem kell panikba esni, nemhagytam ott a yorki egyetemet (bar neha lenne kedvem hozza...), es nem is mentunk vissza 9 honapot az idoben, csupan csak arrol van szo, hogy 6 napra visszajottem Bristolba a "reading week" oromere, amikor is nincsenek orak az egyetemen, es Sheilanal lakom. Nagyon fura ujra itt, marmint Bristol is persze, de Sheila haza kulonosen, mert amiota elkoltoztem marciusban, nem voltam itt. Sokszor talalkoztunk, de a hazban nem jartam! Gondoltam, elmeselem, leven, hogy Urschka es Sheila sokatok kedvenc szereploi voltak:)
Nagyon hianyzott Bristol, a hely is, meg az emberek, de az egesz dolgozos eletforma is, hiaba nem egyszeru. Sosem hittem azoknak, akik ijesztgettek, hogy 1 ev dolgozas utan nehez visszaterni a diakletbe, de en magam lepodtem meg a legjobban, hogy mennyire igaz tenyleg!
Itt is izelgetnek, hogy csinaljak dolgokat amiket nem akarok, meg ott is, csak itt en fizetek nagyon sokat erte, ott meg ok:)
Persze azert van sok jo is Yorkban. Egy Vicky nevu lannyal nagyon osszebaratkoztam, irto helyes, es mult szombaton elmentunk egyutt egy masik csoporttarsunk hazibulijara, tokjo volt. Elotte meg a yorki szinhazban megneztuk van 10-en egyutt az Ugynok halalat (nem gondoltam, hogy ez a darab, ami 16 eves korom ota kiser mindenhova, meg mindig ennyire meg tud razni...)
Szoval van csoportszellem, intellektualis kozosseg, miegymas, es tenyleg szimpatikusak egesz sokan. Meg a meghivott eloados esteket imadom, multkor pl az a forgatokonyv iro pasi volt, aki tv-adaptalta pl a Buszkeseg es Baliteletet, meg sok mas Austent es Dickenst, es nagyon-nagyon jofej egy ember, sziporkazo humor, erdekes anekdotak, tok izgi volt. De ennel komolyabb temak is vannak:) Es azokat is elveztem!
Foleg, ha utana a fogadason Richard Walsh, az innovativ regeny tanarom osztogatja a borokat:) Hu az az ora rettento izgalmas, egyre jobban elvezem - es a tanar ur is nagyon tetszetos:)
A masik oramat meg mindig utalom, de most legalabb irtam ra esszet egy Nabokov novellarol, es ennek oromere sokat olvastam Nabokovrol, aki mindig teljesen lenyugoz.
Bristolban meg nem tortent semmi, mert tegnap ejjel erkeztem, de majd meselek!