amelyben megpillantja Lolitáját

Olvastátok a Lolitát? Emlékeztek, mikor a regény végén a 3 éves távollét után Humbert Humbert újra megpillantja szerelmét? A tizennégy éves hamvas, pajkos, gyönyörű nimfácska helyén egy tizenhét éves, csúnyácska, szemüveges, szegényes rongyokba öltözött terhes lányt talál.
Ez történt velem is tegnap, amikor bementem a butlinsi Pizza Hutba és megpillantottam Pavolt. Nem tudom, hogy lehet 4 hónap alatt ennyit változni, de valahogy pont csúnya lett rajta minden, ami régen szép volt:) Meg mintha ő is kamaszodna, elvesztette a kisfiússágát de még nem igazán férfias. Ennek ellenére, ahogy Humbert is ragaszkodik az ő Lolitájához, engem is felkavart a találkozás, de azért jó volt elgondolkozni: mi a fenét kezdtem volna ezzel a fiúval? Mert hogy beszélni sosem tudtunk semmiről, és ha még csak nem is tetszik... Fogas kérdés:) Szóval azt hiszem, jobb, hogy nem akart feleségül venni:) Pár mondatot azért váltottunk, de az nyilvánvaló volt, hogy nem döbbent rá, hogy élete legnagyobb tévedését követte el, amikor hagyott elmenni:) De most már én is úgy sejtem, hogy jól döntött.
Amúgy nagyon jó volt mindenkit újra látni, tök kedvesek voltak és mindenki örült nekem, még azok is, akikkel akkor nem is voltam olyan közeli viszonyban, nagyon jól esett. Ingyen pizzát is kaptam kétszer:) És Barbara bulija remekül sikerült (bár voltak akciófilm-szerű elemei, amikor ránk küldtek 8 azaz 8 darab biztonságist, hogy oszlassák fel a kb. 20 fős bulit, és kis csapatokban menekültünk minden felé, a házak mögött bújkálva, fedezéktől fedezékig futkosva, a sarkokon kikandikálva, hogy kicselezzük üldözőinket... :)). De végül sikerült máshol folytatni a bulit, és szuper volt újra együtt mulatni a régi jó társasággal.
A helyet is nagyon jó volt újra látni, bár egyáltalán nem bántam meg, hogy eljöttem (ráadásul mindenki azt mesélte, hogy csak az első 3 hónap volt jó, azóta minden megváltozott); de mégis egy fontos része az életemnek, egyféle otthonom Butlins, és mindig erős érzések fognak odakötni. Meg persze, mint tudjuk, az idő megszépíti az emlékeket...
Most szaladok Las Iguanasba, végre kaja-tréning (értsd: evés:)) lesz:) Ott is kezdem egyre otthonosabban érezni magam, szerintem össze fogok szokni ezzel az étteremmel is...