Az ünnepélyes első mineheadi bejegyzés. Nem egészen úgy, ahogy képzeltem: a szálláson nincs wifi lefedettség, a Queen Hall nevű pub-ba (kocsma) kellett kijönni, és mivel még nem volt energiám összeszerelni a saját laptopom, kedves új ismerősöm, Judit gépén írok. De van cider! A kedvenc italom, ami Mo-n nincs, kb almabor. A wifitlen helyzet miatt sajnos nem biztos, hogy mindig annyit tudok majd emailezni, chatelni, mint terveztem, de igyekszem. És azt is ígérgetik, hogy megwifisedik a vidámpark hamarost - reménykedjünk.
Minehead viszont valami egész csodálatos! Az út nem volt épp zökkenésmentes: 32 órát legalább tartott, és három sofőrünk végtelenül mókásnak találta, hogy egyikük sem tud egyetlen szót sem semmilyen idegen nyelven, és az útirányokról sincsen közelebbi elképzelésük, ami nagyon vidám hangulatot kölcsönzött ugyan az utazásnak, azonban nem kifejezetten segítette haladásunkat. A csalagút meg elég szörnyű, a buszt berakják egy nagy, ablaktalan konzervdobozba (=vonat), amin viszont nem is érződik, hogy mozog, csak végül kiengednek és Angliában van az ember. A tájak gyönyörűek, a barikák fehérek, a köd sűrű.
A buszon két lánnyal volt szerencsém összebarátkozni, Barbarával és Judittal. Barbara most végzett jogászként, és megy világotlátni, Judit pedig töri-latin szakos tanár, aki most egy gyermekotthonban dolgozott három évig, és imádja a villamosokat. Meglepett, és megnyugtató is valahol, hogy hozzám hasonló diplomás emberek is ekkora lelkesedéssel vetik magukat a tengerparti pincérkedésbe!
Butlins maga kisebb és elhagyatottabb, mint ahogy képzeltem – kevés a vendég, nincs szezon. Viszont közvetlenül a tengerparton fekszik, és nagyon hangulatos a földszintes kis házikókkal, bolondozós konyhásnénivel, és hasonlók. A 250es házban lakom, melynek megkeresése egészen kafkai jelenet volt: jönnek szépen sorban a házak, 240, 242, 244, 246, 248, 252, 254…. szemben pedig a páratlanok. Nagy nehezen végre megtaláltuk, a szobám saját és egész lakályos, bár rakodófelületekben nem bővelkedik; a fürdőszobán és a konyhán, valamint a pici nappalin pedig Hollyval, egy szőke walesi leányzóval osztozom, ami kellemes meglepetés: aszittem itt nem dolgoznak britek! Hát nem is sok, de ő kivételt képez. Még nem értek egy szót sem abból, amit mond, de bizakodom: majdcsak.
A munkáról holnap-holnapután derül ki több minden. Most viszont bejöttünk a városba sétálni a lányokkal, és egész elbűvölően gyönyörű – el sem hiszem! És hogy én itt fogok lakni… Elmúlt minden szorongásom és a wifi miatti bosszankodásom is, olyan csodás ez a hely. A többit majd meglátjuk… Igyekszem írni majd sokat!
Írjatok, levelezzünk!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
4 megjegyzés:
izgatottan várom a további élménybeszámolókat!örülök, hogy épségben megérkeztél, majd csinálj fényképeket is, és tedd fel:) vagy küldd el!xxx
Örülök a bejelentkezésnek! Egészségedre!
jaj, Julcsim, annyira-annyira szeretem olvasni, ahogy irsz! olyan jo erzessel tolt el.. ez igy eleg bena, majd megprobalom megmagyarazni:)
biztos szuper lesz minden, orulok annak is, h van kikkel baratkozni:) es irj gyakran! es csinalj majd kepeket is, igen:)
milliopuszi xxx
Szia!
Akkor írok ide, olyan családi blog még. A második bejegyzésed (szégyenszemre csak most olvastam) egészen zseniális, tényleg. Az jutott az eszembe, nem is tudom, de hát tényleg barátok közt vagyunk, hogy el lehet-e, kell-e veszíteni bármilyenfélefajta Gárdos Julcsit. Az ember szorongásai (én szörnyű nagy konzervatív vagyok) inkább szublimálhatóak akár regénnyé (én is azt hiszem, így lesz) vagy bármi, válnak kezelhetővé máshogy, semminthogy nyomuk nélkül tűnnének el. A szorongás (mikor, mitől, hogy, mennyit) elmond valamit rólunk, kicsi részben mik vogymuk. Egy nap majd ébredünk, mindent feledve, szívünkben nem lelünk az éltető félelemre, a költőt kissé átalakítva, ez is para kicsit. Nem? Ne akarj megszabadulni az élettörténetedtől, Julcsi szerintem, minden Gárdos Julcsira szükség van. És amúgy sincs belőlük elég, olyan szívszorítóan kevés van, itt most például egy se. Az a keménykalapos úr, aki egy Kosztolányi regényből hozta magával, tényleg, kissé kopott eleganciáját (Esti Kornélról sem eldönthető, regény-e vagy novellafüzér, ahogy a Te bejegyzéseidnek is lesz lassan egy íve), ez a fordított Esti Kornél, ez a folívást kisértő, humortalan, blazírt, jólöltözött kispolgár, a kísértő felettes én tényleg olyan figura, akit egyrészt ki kell tessékelni, másrészt majd vissza lehet hívni, ha némi rossz modorra tesz szert, nem jön alkalmatlan időben, nem marad sok napig és nem viselkedik ilyen roppant kellemetlenül.
No, akkor éljen, hogy megérkeztél és hogy szép és hogy engem is felkavar és megnyugtat, amit írsz (mintha tudnád, mit csinálsz, tudnád, hogy nem tudod és ez némi félénk derűvel töltene el), mintha rendben volna minden.
Aludj jól, érezd jól Magad!
Megjegyzés küldése