amelyben nekivág Bristolnak

Most csak pár rövidke közérdekű közlemény a kedves Olvasóknak.
Köszönöm az összes visszajelzést, örülök, hogy a legutóbbi eszmefuttatás ilyen nagy tetszésre tett szert, még ha nem is jelentek meg itt a kommentek.
Kérdeztétek többen, hogy folytatódik-e a blog. Igen!!!
És igen, itt. Hiába minehead a webcím, ahol én nemleszek, ez a tengerparti kis falucska ami most olyan baromi távolinak tűnik, és mégis annyira központi helyszíne az életemnek - nos ez a hely jó metaforája az ősszel kezdődött "világgá menésemnek", amit most folytatok. (Kicsit úgy érzem magam, mint Az úton szereplői, akik több felvonásban mennek világgá, csak én nem vagyok olyan idegesít, mint ők:)).
Új fejezetet nyitok, de a történet onnan folytatódik, ahol megszakadt.
Péntek éjjel érek Bristolba, ahol még se szállásom, se munkám, de ne aggódjatok - lesz. Én aggódom, de ti ne:) Az utóbbi két hétben már eléggé nyomasztott ez a nagy ismeretlenség, amibe megyek, de remélem, hogy sok jót és izgalmasat fog hozni! Azért az első pár napra már van hol aludnom, pánikkeltés elkerülése végett ezt leszögezném.
Amint többet tudok, mesélek majd onnan!

amelyben E-ből O-t formál

Tartozom Nektek egy vallomással, kedves olvasók. Ennek a blognak elsősorban ugyan a tájékoztatás és a velem történtek veletek való megosztása volt, nem a fantáziám kiélése, és persze minden történetnek volt valóságalapja, de... De. Az ember van, hogy elcsábul. Főleg, ha szeret írni, a fene egye meg. Ha valami majdnem jó történet, vagy érződik rajta, hogy jó történet lehetne belőle, olyan nagy késztetést érez az ember, hogy tényleg jó történetet csináljon belőle. No meg persze minden velünk történt dolog úgy formálódik, ahogyan elmeséljük, megfogalmazzuk - akár magunknak, akár másoknak.
Esti Kornélt már megkövettem, amiért alakját igencsak eltorzítva ábrázoltam, némileg igazságtalanul, hogy jól felhasználhassam a mesém céljaihoz. Nem úgy értette ő azt a mondatot, amit idéztem tőle, és nem is olyan ellenszenves alak, mint ahogy akkor gonoszan beállítottam. Sőt, nagyon szeretem, csak vitatkozni akartam egy állásponttal, amihez az ő személyét használtam fel. Na, de most nem erről akarok beszélni.
Mikor a pizza hutba érkeztem, megismertem egy embert, akiről akkor még nem tudtam, hogy milyen szerepet fog játszani az életemben, de valamiért úgy kezdtem írni róla, hogy egy betűt - igen önkényesen - megváltoztattam a nevében. Mivel egyszer már leírtam, aztán tartottam magam az Gárdosjulcsi féle spelling-hez, semmibevéve azt az apróságot, hogy szerencsétlent nem úgy hívják, dehát tiltakozni meg persze sosem lesz alkalma, mivel nem is tud egy árva szót sem magyarul. (Bár lehet, hogy azt már megtanulta a magyar konyhásoktól, hogy "Mi van?!":))
Szóval, vallomásom: nem Pavel, hanem Pavol. Igen, tudom, e-vel "kéne" lennie, így ismerjük a nevet, de mégsem. És ugyanígy kedvesnek kéne lennie velem, érdekelnem kéne, belém kéne szeretnie, dehát ha egyszer mégsem E hanem O, hát mit tegyen az ember. Egyre nagyobbra nőtt a szakadék a leírt Pavelem és a mindennapok Pavolja között, pedig nem hazudtam, csak azt írtam le róla, amihez kedvem volt. Sokan mondtátok például, hogy jóval idősebbnek képzeltétek nálam, valszeg azért, mert mindig a nagyrabecsülés hangján szólottam róla.
Nos, egy-két dolgot azért el kell mondani Pavolról. Nem tudom, hány éves, de 21-22 körül lehet, szóval még fiatalabb is nálam. Egyszer megkérdeztem, hogy mit csinált Butlins előtt, és nagyon bután nézett, mintha ő kérdezne vissza: mikor csináltam volna bármit? Két éve van ott, és középfokú tanulmányai után nem sokkal került ki, mint kiderült. Nem csak, hogy nem járt egyetemre, de nem is tűnt úgy, mintha valaha felmerült volna benne, hogy fog. Nagyon megilletődtem mindig, amikor megkérdezte, hogy egy-egy szót hogy kell leírni angolul - furcsa, hogy így frusztrálja, hogy nem ismeri a helyesírást, miközben persze honnan kéne ismernie, de mégis valahogy én váltam az autoritássá e kérdésben. Én meg épp, hogy őt tiszteltem nagyon, amiért ilyen fiatalon ilyen felelősségteljes pozícióba küzdötte fel magát (azóta megtudtam a Király u. sarki pizza hut kiírásából, hogy a teamleader magyarul műszakvezető...), és szinte csupa nála idősebb és iskolázottabb ember feletteseként tud dolgozni.
Borzasztó keveset tudok róla még mindig, talán ez is ellentmond annak, ahogy ábrázoltam nagy, mély "lelki" kapcsolatunkat. Ööö... nem volt lelki:) Mármint persze az én lelkemben igen, de ez épp annak köszönhető, hogy a Pavel-Pavol diszkrepanciából kifolyólag az én Pavelemet olyannak képzeltem el, amilyennek akartam, és hát sok mindent beleláttam. Pavollal a pizza-témán kívül váltottam vagy 5 mondatot a három hónap során. Másféle kommunikációt folytattunk ugyan;) de ettől még tényszerűen szinte semmit sem tudok személyéről.
Amit mégis mesélhetek róla, attól asszem kedves olvasóim nem fognak beleszeretni. Nagyon szeszélyes és kiszámíthatatlan, ahogy Attila pincértársam-barátom mondta: hangulatember. Gyakran borzasztó feszült és ideges, ilyenkor mindenkire ráförmed és jobb elkerülni - aztán meg váratlanul tök kedves, vidám, viccelődős lesz, és csintalan, mint egy kis óvódás. Egész nap megállás nélkül dohányzik, és hihetetlen mennyiségű kávét és energiaitalt képes meginni. Így is mindig borzasztó álmos:) Olyan elektronikus diszkózenéket szeret, amitől a hideg kiráz (asszem a dance kategóriába sorolandók...) A partizási és alkoholfogyasztási szokásairól széles körben ismert, ez nyilván összefügg az álmossággal is, meg azzal, hogy szinte mindig beteg - nincs is rendes kabátja, csak egy szürke kapucnis pulcsi, ami szinte trade markká vált rajta, éjjelnappal abban volt:) És úgy rohangászik ki a kis bad boy cigizni folyton a csúnya hidegbe... Nincs ott az anyukája, hogy rászóljon:) Öltözködési szokásait tekintve el kell még mesélnem, hogy a nyakában ezüst láncon egy kis keresztet hord:)
Amúgy vicces kedvében nagyon vicces, pl mindenkinek tökjó beceneveket talált ki, amellett, hogy bad boy-nak és bad girl-nek szólított mindenkit (alaposan rá is szolgáltunk, mondjuk...), meg mindig énekelt minden zenét, ami csak ment az étteremben. Hát, ilyen.
De nem ezek ellenére tetszett, hanem pont így. Ezért gondoltam, hogy megérdemli most már Pavol, hogy egy kicsit realisztikusabb ábrázolást kapjon, és ne homályosítsa és az én idealizált, királyfi-fehér-lovon jellegű Pavelem arcnélküli képe. Igen, ez az uccsó szintagma ellentmondás, tudom - de értitek, szerintem.

amelyben a Sárga Úton sétálgat és mesél angol karácsonyáról

Ahogy járom Budapest utcáit, egyre azon kapom magam, hogy mindenhol Butlins-os arcokat látok. De nem, nem arról van szó, hogy kicsi a világ és gyakran összefutunk, (épp most beszéltem Barbarával, és mesélte, hogy vele ez történik...) - én egyetlen "igazi" Butlinsost sem láttam, amióta hazajöttem, csak épp minden idegenre azt hiszem, hogy az ottani világból valaki. Mintha valami alternatív valóság lenne, aminek az elemei újra és újra felbukkannak ebben a realitásban, vagy a realitásnak ebben a verziójában... Azt hiszem, így kicsit ködösen hangzik, amit mondok, de találtam egy elég jó hasonlatot. Úgy érzem magam, mint az Óz, a csodák csodája c. film legvégén Dorothy, amikor felébred álmából, és az álombeli arcok, szereplők, visszaköszönnek a valóságos, fekete-fehér kansasi alteregóik formájában. A madárijesztő, a bádogember és az oroszlán valóban Emmi néni farmján a kislányt körülvevő szomszédbácsik. Valami ilyesmi viszonyt érzek Butlins és a budapesti élet között: mindkettő nagyonnagyon valóságosnak tűnik, de mikor az ember az egyikben van épp, mégis teljesen elképzelhetetlennek tűnik, hogy a másik is létezik.
Azért hiányzik nagyon a funhouse-om, bár tudom, hogy nem szeretnék visszamenni, néha elfog a nosztalgia... Meg most, hogy végre felvettem itthon a kapcsolatot Barbarával, és egy másik kedves ottani barát is megkeresett, kezdem látni, hogy van, ami folytatható a Butlins álom-létből. És nem-nem, nemigaz, hogy mindenhol jó, de a legjobb otthon:) Csak a barátaimat vihetném magammal Angliába, Istenem, mennyire jó lenne...
Főleg Bristolt várom, persze, nem Mineheadbe vágyom vissza. De addig is: rájöttem, hogy csomó mindent nem meséltem még el az utolsó butlinsi hetekről, ami érdekes lehet, úgyhogy kicsit pótolom restanciámat, amíg még élénken élnek bennem az élmények.
A karácsony előtti lázas készülődésről meséltem már, amikor egész nap karácsonyi zenék szóltak a pizza hutban és télapósapkában kellett díszelegnünk. Dec 20-a körül került elő az étterem karácsonyfája, no meg a soksok dísz.... Elég forgalmatlan volt az este, hát azon nyomban fel is díszítettük. Említettem már, hogy a karácsonyfák láttán amúgy is sírhatnékom szokott lenni, de ráadásul Pavellel együtt díszíteni... hát ez már sok volt:) Nagyon örültem persze, hogy részt vehetek benne, imádok fát díszíteni, csak majdnem megszakadt a szívem.
22-én volt a pizza hutos karácsony: tudtam, hogy szombat este nagy közös ünnepi vacsora lesz (az étterem aznap kivételesen zárva volt, hát szabadon garázdálkodhattunk...), és a kollégák közötti húzás is megtörtént már hetekkel előtte: mindenki vesz vkinek meglepi ajándékot (a játék neve angolul Secret Santa). Hát mondtam én, hogy olyan az egész, mint egy osztálytábor... Azt viszont csak előző nap óhajtották közölni velünk, hogy kaját azt bizony nem kapunk, hanem mindenkinek főznie kell valamit. Elég rendesen pánikba estem, mert amellett, hogy nem tudok főzni, főleg sok embernek nem, főleg olyanoknak, akiknek amúgy is betegesen meg akarok felelni, meg reménytelenül szerelmes vagyok beléjük, meg efféle apróságok - nos emellett még tűzhelyem sem volt:)
Szerencsére kiderült hamar, hogy össze lehet fogni a többiekkel. Szokás szerint nemzetek szerint osztódott a társaság, aminek én sosem örültem annyira, de mi, magyarok, magyar kaját csináltunk, a lengyelek lengyelt, stb.... Hát elég tragikus kimenetelű egy buli lett az estből, de egy dolgot leszögezhetek: Andival és Danival isteni rakottkrumplit sikerült készítenünk!:) Maga a vacsi is jó volt, amúgy, mindenki szép ruhában, ünnepien, totál "festive" hangulat, karácsonyfa, és a secret ajándékozóm is nagyon édes, figyelmes ajándékocskával lepett meg, no meg amin mégjobban izgultam: az ajándék, amit én vettem, szintén telitalálatnak bizonyult... Csak utána, a buli során következett be a Pavellel való történetemben az a bizonyos fordulópont, ami után már semmi reményt nem fűzhettem kapcsolatunk jövőjéhez. Vagyis megmondta, hogy ne fűzzek. Szóval ez rányomta a bélyegét az egész estére, de ettől függetlenül: kurvajó rakottkrumplit főztünk:)
24-én még rendes pizza hutos üzemmódban nyomtuk, én speciel a take awaybe voltam beosztva, tehát éjfélig dolgoztam, úgyhogy karácsonyi szomorkodásra nem volt időm. Azért koradélután még otthon a tévében megnézhettem a Snowman című főfő-kedvenc angol karácsonyi rajzfilmem, és sírhattam kicsit rajta:) De onnantól csak munka és semmi nózilógatás! Azt hiszem, jobb is volt így. Végre egyszer nem vártam semmit a karácsonytól, és így semmi csalódás nem ért, sőt, egész kellemesen éreztem magam.
25-én kivételesen nem pizza hutként üzemeltünk, hanem átalakultunk karácsonyi butlins-étteremmé, ahol "5 fogásos" Christmas lunchot szolgáltunk fel a vendégeknek. Egész más dekoráció, étkészlet, stb. volt az étteremben, tök elegáns, és mi felszolgálók is levetettük szokásos fekete egyenruhánkat, hogy ünnepi gúnyát öltsünk: fehér ing, fekete mellény, fekete nadrág, csokornyakkendő... hát én rühelltem magamon, de a fiúknak jól állt nagyon:) Az öt fogást azért tettem idézőjelbe, mert a kaja viszont tiszta röhej volt, amit felszolgáltunk, különösen annak fényében, hogy állítólag negyven fontjukba került a kedves vendégeknek (előre kellett befizetni rá). Első fogás: két hajszálvékony dinnyeszelet. Második: egy merőkanálnyi paradicsomleves. Főétel: pulykamell zöldségekkel. Desszert: egy icipici darab Christmas pudding, vagy pár falat tesco-gazdaságos sajt keksszel. Ötödik fogás: egy szelet after eight csoki. No nem azt mondom, nem volt rossz a kaja, este szépen megvacsiztuk a maradékot, dehát ennyi pénzért... hihetetlen pofátlanság. Ennek ellenére a vendégek többsége elégedettnek tűnt, és lelkesen dícsérték szolgáltatásunkat, úgyhogy végül is jól sült el a dolog.
Este még átmentem Barbaráék társaságába egy kis magyar karácsonyozásra, ahol volt forralt bor, sőt igazi zserbó és bejgli is!!!! Örök hálám Mariannak, aki december-eleji budapesti látogatása alkalmával készítette őket, és igazán otthonossá tette, azt hiszem, mindenki karácsonyát velük:)
Hát így telt az angliai keserédes, de igen hasznos és dolgos karácsonyom.
A mese hamarosan folytatódik!

amelyben Budapestre ér

Az előző blogbejegyzésemre kaptam egy olyan feedback-et, hogy nem derül ki belőle, milyen országban vagyok... Most ellenőriztem, és olyan szempontból alaptalan volt a kritika, hogy szerepel benne az a mondat, hogy "Tegnap éjjel érkeztem Londonba", de az igaz, hogy manapság magam sem nagyon tudom, hol áll a fejem, és merre vagyok:)
Na, lets make things clear: MOST BUDAPESTEN VAGYOK. Iszonyú furcsa érzés, mert egyrészt tök rég nem voltam itt, másrészt meg most kicsit olyan, mintha el sem mentem volna, és az egész Anglia valami álom lett volna... De nem az! És épp emiatt szeretnék mielőbb visszamenni, hogy ne távolodjon és álomszerűsödjön el teljesen, ne legyen olyan nehéz újra nekivágni, mint először. Bár olyan már sosem lesz, mert úgy érzem, ez után a 3 hónap után én már semmitől sem félek, és semmi sem lep meg. Persze lesznek nehézségek és bonyodalmak, de azt hiszem, ha ezt az "élet iskoláját" alias Butlins kijártam, akkor megtanultam, ami kell az efféle kalandos felkerekedésekhez. Soha nem változott még ennyit a világlátásom 3 hónap alatt. És elsősorban nem is a munka miatt - persze az is, de az emberek... Na meg amit a körülmények kihoznak belőlük.
Amellett persze, hogy tervezem a visszamenetelt, nagyonnagyon jó mindenkit újralátni, tegnap egészen transzba estem, hogy úristen, láthatlak titeket... Várom a további találkozásokat nagyon! Nyilván azért is volt akkora lecke a Butlinsos idő, mert egyedül kellett végigcsinálnom, és bár most már azt érzem, hogy talán képes vagyok folytatni, azért nagyon hiányzik folyton mindenki.
Biztos akartok hallani Londonról: voltam kortárs Diótörő táncelőadáson, egészen hihetetlenül ötletes és merész és szórakoztató volt, moziban láttam Ang Lee új filmjét, shoppingoltam az Oxford streeten az árleszállításban... Mégis azt kell mondanom, hogy a lelkem igazából el volt foglalva a Butlins feldolgozásának és lezárásának problémájával (bár ilyen intenzív élményt évek után sem lehet lezárni, nyilván).
Hazafele szorongtam kicsit, hogy egyedül fogok repülni, de Sors segítségemre sietett és odaküldte Luton reptérre Butlinsos Tibit:) Sajnáltam is, hogy nem sikerült ott elbúcsúznom tőle, erre pont egy géppel repültünk haza! Nagyon szórakoztató útitárs volt, és így hipp-hopp megérkeztünk. Kíváncsi vagyok, a többi Butlinsos-sal hogy fog folytatódni a kapcsolat...
Na, most szaladok találkozgatni Veletek!

amelyben elhagyja a funhouse-t

Eloszor is nagyon boldog ujevet kivanok minden kedves olvasoknak! Mar azoknak az elszantaknak, akikkel elofordul meg, hogy ellatogatnak ide, es nem adtak fel vegleg a remenyt, hogy Gardos Julcsi fog meg eleteben blogot irni:) Pedig fog am, csak az utobbi ket hetben amellett, hogy nem volt internet, amugy is alkalmatlan volt ilyesmi tevekenysegre. De a jovoben nagyonnagyon sok irast tervezek meg, ne aggodjatok!
Hat sikerult magam mogott hagyni Mineheadet orokre, tegnap ejjel erkeztem Londonban. Nagyon felszabadito erzes volt kijonni egy ennyire bezart helyrol, kirepultem a haromhonapos aranykalitkambol, de kozben persze fajdalmas is tudni, hogy az emberek nagy reszet sohatobbe nem latom. Nem is csak az, hogy fajdalmas, hanem egyszeruen elkepzelhetetlen, hogy ennyi szemely van, akikrol harom honapja azt sem tudtam, hogy leteznek, aztan harom honapig minden egyes napomat veluk toltottem, most meg soha tobbe nem fogom latni oket... Jo, van 1-2 akikrol egesz biztosan tudom, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot, pl. Barbara es Judit, de sokakkal meg nem valoszinu.
Mindenesetre orulok, hogy eljottem, mert bar eletem legmeghatarozobb idejet toltottem a funhouse-ban, es azt hiszem, 23 ev alatt nem tortent velem annyi minden, mint ebben a fikarcnyi kis idoben, azert nem birnek tovabb ott lenni. Rengeteg jo dolog tortent, es rengeteg rossz is, de hogy eleg volt ennyi Butlinsbol, az biztos. Angliaba mindenkepp visszajovok hamar, es nagyon szeretek itt elni, dehat Butlinsnak annyi koze van Angliahoz, mint Kiskunhalasnak es Sturovonak (tudom, Gyuri, Parkany:))
Azt megemlitem azert, mert szorakoztato, hogy eletem elso olyan szilveszteret toltottem Mineheadben, amikor ejfelkor telitorokbol enekeltem a magyar himnuszt, mert hogy most keveredtem eloszor olyan kozegbe - jo, mi?:) Es azt hiszem, tobbet megtudtam Magyarorszagrol az ittletem alatt, mint a Bp-en toltott 20 evemben. Nem sok jot, amugy.
Mivel mar eljottem, es nem kell felnem, hogy az ottaniak beleolvasnak a lelkembe, meglatjak osszetort pici szivem titkait, felfedhetem azt is, hogy az osszetoro szemely Pavel volt, ezt sokan tudjatok mar, sokan nem... hat most mar igen. Reszletesen azert nem fogom itt kiteregetni a szennyest, de epp azert, mert annyira mas vilag, mint minden, amit eddig ismertem, annyira idegen, valamiert borzalmasan elkezdtem kotodni hozza, aztan ugy tunt, talan o is, aztan meg kiderult, hogy o nagyon nem. Hat ez a tepelodes nyomta ra a belyeget az elmult hetekre, es sok fajdalmat okozott, de ne tessek azert sajnalni, minden rendben lesz:) Es soha tobbe nemlatom, de tegnap legalabb sikerult romantikusan elbucsuzni a szakado esoben egy zold fuves domb tetejen allva, megolelt es tudtuk, hogy soha tobbe nem latjuk egymast, hat ez annyira jo kep, hogy mar azert megerte, hogy leirhassam:)
Most szaladok Evi nenikemmel felvasarolni a londoni poszt-karacsony arleszallitast, de talan irok meg innen is, januar 9tol pedig Bp-n vagyok!
Sok udv mindenkinek