amelyben Budapestre ér

Az előző blogbejegyzésemre kaptam egy olyan feedback-et, hogy nem derül ki belőle, milyen országban vagyok... Most ellenőriztem, és olyan szempontból alaptalan volt a kritika, hogy szerepel benne az a mondat, hogy "Tegnap éjjel érkeztem Londonba", de az igaz, hogy manapság magam sem nagyon tudom, hol áll a fejem, és merre vagyok:)
Na, lets make things clear: MOST BUDAPESTEN VAGYOK. Iszonyú furcsa érzés, mert egyrészt tök rég nem voltam itt, másrészt meg most kicsit olyan, mintha el sem mentem volna, és az egész Anglia valami álom lett volna... De nem az! És épp emiatt szeretnék mielőbb visszamenni, hogy ne távolodjon és álomszerűsödjön el teljesen, ne legyen olyan nehéz újra nekivágni, mint először. Bár olyan már sosem lesz, mert úgy érzem, ez után a 3 hónap után én már semmitől sem félek, és semmi sem lep meg. Persze lesznek nehézségek és bonyodalmak, de azt hiszem, ha ezt az "élet iskoláját" alias Butlins kijártam, akkor megtanultam, ami kell az efféle kalandos felkerekedésekhez. Soha nem változott még ennyit a világlátásom 3 hónap alatt. És elsősorban nem is a munka miatt - persze az is, de az emberek... Na meg amit a körülmények kihoznak belőlük.
Amellett persze, hogy tervezem a visszamenetelt, nagyonnagyon jó mindenkit újralátni, tegnap egészen transzba estem, hogy úristen, láthatlak titeket... Várom a további találkozásokat nagyon! Nyilván azért is volt akkora lecke a Butlinsos idő, mert egyedül kellett végigcsinálnom, és bár most már azt érzem, hogy talán képes vagyok folytatni, azért nagyon hiányzik folyton mindenki.
Biztos akartok hallani Londonról: voltam kortárs Diótörő táncelőadáson, egészen hihetetlenül ötletes és merész és szórakoztató volt, moziban láttam Ang Lee új filmjét, shoppingoltam az Oxford streeten az árleszállításban... Mégis azt kell mondanom, hogy a lelkem igazából el volt foglalva a Butlins feldolgozásának és lezárásának problémájával (bár ilyen intenzív élményt évek után sem lehet lezárni, nyilván).
Hazafele szorongtam kicsit, hogy egyedül fogok repülni, de Sors segítségemre sietett és odaküldte Luton reptérre Butlinsos Tibit:) Sajnáltam is, hogy nem sikerült ott elbúcsúznom tőle, erre pont egy géppel repültünk haza! Nagyon szórakoztató útitárs volt, és így hipp-hopp megérkeztünk. Kíváncsi vagyok, a többi Butlinsos-sal hogy fog folytatódni a kapcsolat...
Na, most szaladok találkozgatni Veletek!