amelyben hányós rejtéllyel szembesül

Csodák csodájára visszajelzett a kiadó, hogy remek a Skócia útikönyv fordításom! Akkora megkönnyebbülés, nagyon féltem, hogy rossz lesz. Azért így sokkal jobb érzés visszagondolni, hogy mennyit szenvedtem vele - legalább van eredménye!
Sajnos a remek házikómban nem akar valamiért működni az internet, most a Watershedben vagyok - remélem, hamarosan orvoslódik a probléma. Addig is beszámolok röviden a hét eseményeiről.
Kedden meghozták az ügyesen kiválasztott íróasztalom, csak nem egészen úgy, ahogyan képzeltem: nem volt összeszerelve, hanem vagy 30 kis darabban volt egy dobozban! Kedvesen megkérdeztem a szállító fiút, hogy UGYE nem gondolja komolyan, hogy én ezt egyedül össze fogom szerelni, de biztosított róla, hogy nagyon egyszerű és ne aggódjak, majd otthagyott kettesben Dobozzal. Az hagyján, hogy a használati utasításban csak olyan angol szavak voltak, amiket nemértettem (a különböző csavarok és stiplik és franctudja miknek a nevei), dehát amúgy se vagyok valami barkácsoló-bajnok (and that was an understatement:)). De... 3-4 óra kemény munka után sikerült!!! Annyira jó érzés, kezdtem átérezni, hogy milyen lehet abban a házban lakni, amit az ember maga épített - én még a világ legolcsóbb kis vacak íróasztalához is hihetetlenül kötődöm, mert annyit dolgoztam vele. Polcokat is szerelt a landlord szerelőbácsija közben a ruhásszekrénybe, úgyhogy már nagyjából kipakoltam, és kezd otthonos lenni a szoba!
Nagyon akartam a falra képeket, és zseniális módon eszembe jutott, hogy megkérdem itt a Watershedben, mit csinálnak a filmplakátokkal, miután leszedik őket. Kiderült, hogy boldogan odaadják ingyen, úgyhogy már van is Plasztikszerelem plakátom, ma majd kirakom. Ha nem lenne a Watershed, nemtom hogy telepednék le Bristolban, de nagyon sokat segít.
A plakáttal még volt pár kaland, mert Pramod, az indiai konyhás el akarta lopni a személyzeti öltözőnkből, de Marcos, a báros lovagom megfenyegette, hogy ha egy ujjal is hozzáér a plakátomhoz, vele gyűlik meg a baja:)) Aztán meg otthon nyitva felejtettem a tetőablakot, és nem tűnt fel, hogy közben szakadni kezdett a jégeső, úgyhogy alaposan elázott:) de már megszáradt, és még él!
Amúgy a hétfő esti filmklub is nagyon jó volt, jól elmagyaráztam a sok idegesítő angol értelmiséginek, hogy miről szólnak igazából a filmek, amiket láttunk - a perverz bölcsész hajlam még egyáltalán nem halt ki belőlem, ne aggódjatok:))
Anika lemondta a hétfői talit, és még tolódik, de majd ha összejön, mesélek.
Tegnap meg Las Iguanasba megérkezett a rettegett mystery diner, aki normál vendégnek tetteti magát, de aztán egy 10 oldalas kérdőívet kell visszaküldenie a főfőfő menedzsmentnek, amiben minden icipici hülyeséget lepontoz, és az egész nagyon para. Persze pont én szolgáltam ki őket! Illetve hát nem tudjuk biztosan, hogy ők voltak, épp ez a mystery, de nagyon erős a gyanú. Végig halálra izgultam magam, hogy minden tökéletes legyen, és az is volt... amíg a pasi bele nem hányt a desszertjébe!!!! Hát ez elég sokkoló élmény volt, Dórit támadták le először az összehányt desszerttel, majd engem, és mi is majdnem elkezdtünk hányni legott:) De a helyzet diplomáciai aspektusaival egyedül kellett megbírkóznom. Szerencsére nem a kajánkat okolták, és utána hamar újra jókedvük lett, de azért borzasztó kínos volt... Hát, nagyon kiváncsi vagyok, mit fognak a reportba írni!
Utána még átmentünk a Casinóba egy sörre Dórival, Alex-szel (az ál-Nathan) és Josh-sal, a bulizós menedzserrel. Iszonyú sokat nevettem rajtuk, annyira angolok és annyira pasik és nagyon hülyék:) De rendkívül szórakoztató jelenségek. Részletesen elmesélték pl. az amszterdami pornómozival kapcsolatos élményeiket - itt nem reprodukálnám a sztorit, de mókás az ember főnökével ilyenekről beszélgetni:)
Hát mára ennyi, talán majd összejön lakótársakkal buli is - mesélek tovább, amint van alkalmam!